NB II ferencvárosi és nyírségi módra

Na most akkor képzeljük el, hogy Vicente del Bosque üvöltve tiltakozik: „Én nem akarok a spanyol liga elnöke lenni! A spanyol szövetség elnöke végképp nem akarok lenni!” Le kell szíjazni szegényt, annyira tiltakozik e posztok ellen – majd elvállalja. „Ha már elvállaltam, csinálok valami hasznosat – mormogja a bajsza alatt magában. – Kizárom a Barcelonát az élvonalból!”

Képtelenség? Persze hogy az, hiszen Vicente del Bosque a Real Madrid edzője volt, és pontosan tudja, a nagy bizniszhez, a nagy pénzhez csúcsrangadók kellenek, márpedig ha nincs Real–Barca, nincs médiaérdeklődés, nincs jegyeladás, nincs mezértékesítés – nincs futball, nincs semmi.

Én kérek elnézést, hogy képtelenségnek tartottam mindezt. Az Újpest volt edzője ugyanis kizártnak tartotta, hogy a liga, később a szövetség elnöke legyen. Aztán valahogy mégis elvállalta mindkét pozíciót. Biztosan nagyon szépen kérték rá. A lila-fehérekhez kötődő egykori tréner nem sokat vacakolt: száműzte a Fradit az élvonalból. Meg azokat is a szövetségből, akik azt mondták, ne zárja ki a Fradit.

Még az a szerencse, hogy az összes magyar klub stabil pénzügyi háttérrel rendelkezik, nincsenek anyagi gondok a fizetés és a prémium Soprontól Székesfehérvárig percre pontosan érkezik, a játékosok, edzők, alkalmazottak számlájára – minden szép és jó, csak az a csúnya Fradi volt képtelen pénzt szerezni a működéshez.

Ha az elnök nem is akarta, régen nem tapasztalt szimpátia övezte a IX. kerületieket. Kígyózó sorok a bérletpénztár előtt, telt ház a Jászapáti ellen – a Fradi megmutathatta, milyen erős lelkileg.

Vecsés, Baktalórántháza, Tuzsér, Makó: az ellenfelek szinte unalomig ismételték, hogy a Fradinak nem az NB II Keleti csoportjában a helye, no meg azt, micsoda megtiszteltetés hivatalos meccsen pályára lépni az Üllői úton, és hogy vannak futballisták, akik eddig csak a tévében láttak villanyfényes meccset. Az senki előtt nem volt kérdés, hogy az FTC azonnal visszajut az NB I-be. 2007-ben több százezer embert tett szomorúvá a klub azzal, hogy ez nem sikerült.

Voltaképpen egyetlen csapat, a Gálhidi György vezette Nyíregyháza gondolta úgy, hogy megszorongathatja a legfőbb esélyest, de igazán a nyírségiek sem hittek abban, hogy meglephetik a Ferencvárost. Ám kiderült, kevés az, ha a csapatban egy értékelhető futballista (Lipcsei Péter) képes helyzetbe hozni az egyetlen gólveszélyes játékost (Tököli Attilát). Ha egy csapatnak volt annyi sütnivalója, hogy erre a két emberre erősen odafigyelt, dermesztően lebénult az FTC, így nem volt csoda, hogy az előny csak fogyott, és a Nyíregyháza utolérte, sőt meg is előzte a fővárosiakat.

Önmagában szilveszteri számba való az, hogy Tatabányán rendezték két budapesti csapat összecsapását. A kiesés elől hiába menekülő Budafok fogadta a bányászvárosban a Fradit, és a mélyrepülés végén a válogatott játékosokkal felálló zöldek tudták, ha nem nyernek, szégyenszemre lecsúsznak a feljutásról.

A meccs 2–2-re végződött, és aki a lefújást követően az öltözőfolyosón találkozhatott a zöld–fehérek játékosaival, sohasem felejti el az arcukat. Senki sem szólt egy szót sem, de a tekintetekből minden kiolvasható volt. Mint akik tudják: egy ország gúnyolódik rajtuk, nevetségessé tették magukat, lejáratták Magyarország legnépszerűbb és messze-messze legsikeresebb futballklubját.

Nyíregyháza ünnepelt – persze edzőcserével (hogyan másképp?). Gálhidi György a város díszpolgára cím helyett felmondólevelet kapott –, a Ferencváros csendben hazakullogott, majd újra nekivágott az NB IInek, és már senki meg sem rezdült, ha otthon alázta meg a Szolnok vagy Kecskeméten kapott egy sima négyest.

Ezt is megszoktuk, sőt az egyik szponzor a szezon végén fizetett hirdetésben gratulált a csapatnak azért, hogy Csank János csapata a nyolcadik helyről indulva novemberre elérte a dobogót.

Második liga, harmadik hely, és ezért még gratuláció is jár? Ha így megy tovább, az is boldoggá teszi a szurkolókat, hogy a Ferencváros nem esik ki az NB III-ba?

Ezt talán még Vicente del Bosque sem tudná elképzelni.