Német hódító Madridban

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.01.02. 14:44
Címkék
Spanyol első osztály. La Liga. Primera División. Mindegy, minek nevezzük, a lényeg, hogy az angol mellett ez a legerősebb bajnokság Európában, ha nem az egész világon. A 2007–2008-as szezon őszi szakaszát a Real Madrid és Bernd Schuster hódításai, illetve a Barcelona válsága jellemezte.

Kezdjük az elejéről, onnan, hogy a múlt nyáron a spanyol élklubok iszonyatos mennyiségű pénzt költöttek játékosokra. Mármár természetes, hogy a Real Madridnál nyúltak a legmélyebben a pénzeszsákba, hiszen a blancók 119 millió eurót (30.7 milliárd forint) fizettek – többek között – olyan futballistákért, mint Arjen Robben, Wesley Sneijder vagy Pepe. A nagy rivális Barcelona „mindössze” 64 millió euróért (16 milliárd forint) vásárolt be, a spanyol sportsajtó mégis úgy ítélte meg az erőviszonyokat, hogy a Fabio Capello helyett az új idényre a Getafétől elcsábított német mesterrel, Bernd Schusterrel készülő Real Madrid nem lesz képes megvédeni bajnoki címét. A Barcelona újbóli térhódítását prognosztizálták a szakírók, mondván: a Thierry Henryt is megkaparintó katalánok egyszerűen jobbak a fővárosiaknál. Mi több, sokan még az UEFAkupa-győztes Sevillát is erősebbnek vélték a Realnál, és erre a képzetre alaposan ráerősített a bajnoki nyitány előtt rendezett spanyol Szuperkupa két meccse, amikor is (az időközben a Tottenham Hotspur kispadjára leülő) Juande Ramos akkori együttese mind a kétszer lemosta a pályáról a még erőtlen, szervezetlen Madridot. Bernd Schustert már akkor kirúgta volna a legtöbb spanyol újság, amikor még el sem kezdődött a bajnokság.

Ezen a ponton érdemes a cikk olvasását egy pillanatra megszakítani, és rápillantani a lap alján található tabellára. Az ugyanis azt mutatja, hogy az agyoncikizett Real Madrid az év végére hétpontos előnyre tett szert a Barcelonával szemben, és tizennyolc pontot vert a Sevillára. Bernd Schuster a Getafe után nagy klubnál is képes volt bizonyítani remek taktikai és pedagógiai képességeit. A német edzőre nehéz feladat hárult, mert Fabio Capello – fogalmazzunk úgy: nem a támadófutballra épülő – elképzeléseit úgy kellett gyökeresen megváltoztatnia, hogy a királyi gárda látványos futballt játszszon, de szemernyit se veszítsen eredményességéből. Tizenhét forduló elteltével úgy tűnik, jó úton jár. A támadófutball hatékonyságát 37 gól jelzi (ez a legtöbb a bajnokságban), és csapatként is mindvégig roppant szervezett, mentálisan erős és sikerre éhes együttes benyomását keltette a Real Madrid, és a legutóbbi, Barcelona elleni találkozón (1–0 a Camp Nouban, az El clásicón) azt is bizonyította, hogy visszaszerezte a katalánoktól a vezető szerepet, amelyet 2007 előtt majd négy évre elvettek tőle a barcelonaiak.

Vitathatatlan: sokat köszönhetnek Bernd Schusternek a spanyol fővárosban.

Nem ennyire rózsás Frank Rijkaard helyzete a nagy ellenfélnél, egyesek szerint a hollandot rendkívüli csapásként érte, hogy Henk ten Cate 2006ban elhagyta a klubot. A rossz nyelvek szerint ugyanis Rijkaard csakis korábbi pályaedzőjének köszönhette sikereit a csapat élén.

Budapestről nehéz eldönteni, van-e igazságalapjuk a pletykáknak, mindenesetre tény: Ten Cate-tel együtt a siker is elköltözött Barcelonából. A gárda gyakorlatilag egyszer sem volt képes meggyőző teljesítményre az idényben, s ha nincs Lionel Messi, talán a hatodik helyen állna a bajnokságban. Ronaldinho formája látványosan viszszaesett, Samuel Eto’o korán megsérült, Thierry Henry pedig egyelőre nem úgy muzsikál, mint az Arsenalban. Egy szó, mint száz: ez a Barca már régen nem az a csapat, amely két éven keresztül uralta a spanyol és az európai futballt.

Azt persze felelőtlenség lenne kijelenteni, hogy a spanyol bajnokság eldőlt, hiszen a Barcelona bármikor túljuthat a krízisen – megújulhat, szárnyra kaphat. Mert hiába elismerésre méltó az élbolyhoz tartozó Atlético Madrid, Villarreal, Espanyol trió teljesítménye, nem elég ahhoz, hogy bármelyikük leszorítsa a trónról a Real Madridot.

Erre – a problémák ellenére – csak olyan csapat lehet képes, mint a Barcelona.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik