Olykor van visszaút

Alonzo Mourningot durván megtréfálta a sors. Éppen négy esztendővel azután, hogy életmentő vesetranszplantáción esett át, súlyos térdsérülést szenvedett. A baj az Atlanta Hawks elleni, a Miami Heat számára vesztes csata során érte.

A műtét elkerülhetetlen volt, s mivel a 37 esztendős center korábban már jelezte, a mostani az utolsó idénye, alighanem sportkarrierje végét jelenti. Ha tényleg búcsúznia kell, egyszeres bajnokként, hétszeres All Starként és Az évad védőjátékosa cím kétszeres birtokosaként lép le a színről, 17.1-es pont-, 8.5-es lepattanó és 2.8-es blokkátlaggal statisztikájában.

Alonzo Mourning azonban egyszer már feltámadt poraiból, hiszen amikor 2003 decemberében új vesét kapott, ember nem gondolta, hogy újra profi kosaras lesz. Ezért talán nem teljesen alaptalan Pat Rileynak, a Miami trénerének bizakodása, aki azt mondotta: „Van egy álmom: Alonzo bámulatos visszatérést produkál, s a döntő hetedik meccsén ő blokkolja Tim Duncant.” Tegyük hozzá: ehhez nemcsak Mourningnak kellene viharos gyorsasággal felépülnie, a Heatnek sem ártana összeszednie magát, hiszen jelenleg 8/23-as mutatóval a Délkeleti csoport utolsó helyén szerénykedik.

A Mourning-ügy kapcsán mindenesetre összegyűjtöttük az NBA tíz emlékezetes comebackjét.

1. George Mikan Minneapolis Lakers (Visszatért: 1955–56, 37 meccset vívott, 10.5-es pontátlaggal)

A két esztendeje, 80 éves korában elhunyt, Mr. Kosárlabda becenevű center az 1954–55-ös évad előtt búcsúzott el, akkor, amikor az NBA bevezette a 24 másodperces támadóidőt. Egyesztendei kihagyás után, az 1955–56-os bajnoki idény közepén újra megpróbálkozott a játékkal, s bár mégcsak 31 esztendős volt, a sikerek már elkerülték (a tíz csonttörés megtette a hatását...). Karrierje mélypontjaként 10.5-es pont-, 8.3-es lepattanó- és 1.3-es gólpasszátlaggal búcsúzott el 37 fellépést követően.

2. Cliff Hagan Dallas Chaparrals (1968–69, 94, 15.1)

A Hall of Fame-be 1978-ban bekerülő, 193 centis bedobó profi karrierje első tíz évét a St. Louisnál töltötte, s kulcsszerepe volt abban, hogy a Hawks az 1958-as bajnoki döntőben 4–2-re legyőzte a Bill Russellt is felvonultató Boston Celticset. Az owensborói (Kentucky) illetőségű kosaras 1966ban adta le szerelését, de egy év szünet után az újonnan alakuló ABA-ligához csatlakozó Chaparrals játékos-edzői állást ajánlott neki. Nyitányként 40 pontot dobott, majd meghívták az All Star-meccsre; ő az első kosaras, aki az NBA és az ABA gálamérkőzésén is szerepelt. Az 1969–70-es évadból játékosként már csupán három összecsapást vállalt; a folytatásban edzőként szolgálta a Dallast.

3. Richie Guerin Atlanta Hawks (1968–69, 27, 5.6)

Játékoskarrierje utolsó három évadjában már szakvezetőként is dolgozott. Az 1967–68as szezon előtt hagyta abba a kosárlabdázást, de egy év múlva annak ellenére újrakezdte, hogy trénerként is sikeres volt (elnyerte Az év edzője díjat). Két évadot húzott rá, s noha már nem rukkolt ki extra teljesítménnyel, az 1970-es két playoffmeccsen, 38 évesen produkált 16.5 pontos átlaga miatt nem kell szégyenkeznie.

4. Bill Walton San Diego Clippers (1982–83, 33, 14.4)

A „nagy vörös fej” pályafutását sérülések sorozata szabdalta szét. Több összecsapást mulasztott el, mint ahányon pályán lehetett. Az 1979–80-as bajnokságban már csak 14 fellépés jutott neki, aztán két meccsmentes évad következett. Már mindenki azt hitte, vége a karrierjének, de a reménytelen helyzetből is talpra állt, s bár az 1982–83-as évadban még csupán 33 találkozón jutott szóhoz, a következő szezonokban 55, 67, majd 80 mérkőzéssel gyarapította statisztikáját. Mi több, 1986-ban immár a Boston tagjaként Az évad csereembere díjat (Sixth Man Award) is kiérdemelte.

5. Dave Cowens Milwaukee Bucks (1982–83, 40, 8.1)

A Bostonnal kétszeres bajnoknak (1974, 1976), MVP-nek (1973) és hétszeres All Starnak (1972–78) vallhatta magát, amikor 1980-ban visszavonult. Hiányérzete tehát nemigen lehetett, de két év szünet után nem tudott ellenállni egykori játékostársa, az akkor már a Milwaukee szakmai munkáját irányító Don Nelson megkeresésének. Ám gyorsan rájött, hogy már nem érdemes erőltetni.

6. Bernard King New York Knicks (1986–87, 6, 22.7)

Újoncévadjában franchiserekordként 1909 pontig jutott el, majd jött 1984 parádés januárja, amikor – 1964 óta először fordult ez elő az NBAben – sorozatban dobott legalább 50 pontot: félszáz találat a San Antonio meg a Dallas ellen, majd karácsonyi ajándékként 60 ponttal terhelte meg a New Jersey Nets kosarát. A következő év márciusában beütött a krach: a Kansas City Kings ellen súlyos térdsérülést szenvedett. Ezzel a small forward remek szezonja véget ért, sőt ki kellett hagynia a következő évadot, illetve az azt követő idény javát is. Csak az 1986–87-es bajnokságra állt talpra, de a Knicksnek már nem kellett, így a Washington Bulletshez igazolt. Nem volt rossz vétel: az 1990–91-es évadban mindössze két jobb dobó akadt nála az NBA-ben: Michael Jordan és Karl Malone. Az 1992–91-es bajnokságot sérülés miatt megint elmulasztotta, viszont aztán újra visszatért, és a Nets színeiben búcsúzott el végleg.

7. Sidney Moncrief Atlanta Hawks (1990–91, 72, 4.7)

Kétszer lett az Év védőjátékosa (1984, 1985), ötszörös All Star. Az 1989-es visszavonulása előtti három évadban folyamatosan krónikus sérüléssel bajlódott. Egyesztendei pihenőt követően játszott újra, s rögvest 72 meccset egyetlen szezonban. Ennél többet (73at) ezt megelőzően csak az 1985–86-os bajnokságban volt parketten, ám a 4.7-es pontátlag lehangoló produkciót sejtet.

8. Michael Jordan Chicago Bulls (1994–95, 17, 26.9) Washington Wizards (2001–02, 60, 22.9)

A Király első comebackje a sporttörténelem legemlékezetesebb visszatérése lett. Három, sorozatban megnyert bajnoki cím után elege lett a kosárlabdából, s 1994 márciusától inkább a baseballal próbálkozott. Szerencsére nem sokáig, hiszen egy évvel később már újra a Bulls mezét viselte. Az eredmény: 1996 és 1998 között három újabb aranygyűrű. Az újabb visszavonulást követően 2001-ig bírta ki kosárlabdázás nélkül, ekkor a Washington Wizardshoz igazolt. Két évadot húzott még le zsúfolt nézőterek előtt, ám a playoff már csak álom maradt. „His Airness” 2002. április 16án Philadelphiában lépett le végleg a színpadról.

9. Magic Johnson Los Angeles Lakers (1995–96, 32, 14.6)

Minden idők egyik legzseniálisabb point guardja HIV-fertőzése miatt 1991-ben visszavonult. Bár a következő évi All Star-gálára beszavazták, sőt a Dream Teammel olimpiai bajnok lett Barcelonában, bajnokit 1996 januárjáig nem játszott. Az újrakezdést követően mindössze négy hónapig folytatta, s ennyi időbe csak 32 meccs fért bele. Igaz, 14.6-es pontátlaggal búcsúzott el az ötszörös bajnok és 12-szeres All Star.

10. Penny Hardaway Miami Heat (2007–08, 16, 3.8)

A 2003–04-es évad óta összesen 57 mérkőzés jutott neki térd- és ujjsérülései miatt; az előző bajnokságban egy sem... Ám harminchat évesen sem volt hajlandó beletörődni, hogy 13 évad után is torzó maradjon a pályafutása. Legutóbb a Heatnél próbálkozott, de az ősszel már csupán 16 fellépés jutott neki. Szerény, 3.8es pont-, 2.2-es lepattanó-, 2.2-es assziszt- és 1.19-es labdaszerzési átlagja láttán a Miami december 12-én felmondott neki. Ki tudja, talán minden másként alakul, ha nem a 7-es számú mezt kénytelen viselni (pályafutása során először), hanem megkaphatja a jól megszokott 1-es számú dresszét...