Izgalmak, papíron

Noha csak ősszel kezdődnek meg a 2010-ben Dél-Afrikában rendezendő világbajnokság selejtezői, mégis úgy fest: a sorozat legizgalmasbb napja számunkra a vasárnapi. Akkor dől el, kivel mikor játszunk. A stratégia kész, igaz, csak a magyar delegációt nem képviseli a menetrend kialakításában minden más gárdánál főszereplő szövetségi kapitány.

Mert mi magyarok vagyunk: van is kapitányunk, miközben nincs, lehet, hogy marad Várhidi Péter, de az sincs kizárva, már régen nem ő a szakmai felelős, azért bizakodjunk, csak a hátunk mögött nevetnek ki emiatt a riválisok, nem röhögnek egyenest a pofánkba. Kivel kezdjünk? Mikor hova menjünk, és kit melyik játéknapon fogadjunk?

Megy a találgatás, és eközben hajlamosak vagyunk elfeledni egy apróságot: 1986 óta harmincnégy selejtezőt játszottunk olyan csapatok ellen, amelyek az adott selejtezőből kvalifikálták magukat az aktuális világ- vagy Európa-bajnokságra. Ezeken ugye 102 pontot lehetett (volna) szerezni. Nos, a mexikói vb-t követő, a németországi Eb-re kvalifikáló első selejtezőtől (Magyarország–Hollandia 0–1) a 2008-as Eb-kvalifikáció utolsó meccséig (Magyarország–Görögország 1–2) tartó több mint húszéves periódus alatt egy mérkőzést nyertünk meg. Ne vegyék szóismétlésnek: harmincnégyből – egyet! Nevezzük is nevén azt az egyet, megérdemli: a Gellei Imre vezette együttes 2003. június 6-án Lettországot gyűrte le 3–1-re. A további mérleg: tizenegy döntetlen (ebből három idegenben: Moszkvában, Szalonikiben és Stockholmban), és huszonkét vereség – ebből nyolc hazai környezetben.

A 102 pontból tizennégyet gyűjtöttünk, így nem csoda, ha a világversenyeknek csak távoli szemlélői vagyunk. Ha azon meditálunk, mikor hova utazzunk, Lisszabonban vagy Koppenhágában kellene-e kezdeni, vagy éppen zárni a sorozatot, ne feledjük: a favoritok ellen vendégként tizenhét meccsen háromszor ikszeltünk, a többi esetben menthetetlenül elvertek minket. Cáfoljanak rám a közeljövő eredményei, de azt gondolom: nekünk immár teljesen mindegy, mikor kivel játszunk.

SOMOGYI ZSOLT