Jöhet a bajnoki arany!

Garancsi István amolyan megmentőként érkezett Székesfehérvárra, s a jelek szerint hoszszú távra tervez. Nagyon szeretné, ha a Sóstói Stadion öltözőfolyósóján lévő, egyelőre még üres tabló minél hamarabb képekkel telne meg.

Fehérvár első bajnokcsapatának fotóival. Ez a siker talán már az új vezetőedző, a péntek este kinevezett Disztl László vezetésével is megszülethet.

Miért éppen öné lett a kispad?

Ezt a tulajdonostól kérdezze, ne tőlem – mondta Disztl László. – Számomra bármilyen más érvnél, hangzatos mondatnál többet ért, hogy csak velem tárgyaltak, hogy én voltam az egyetlen jelölt. Óriási bizalom ez Garancsi István részéről, és nekem minden vágyam, sőt kötelességem, hogy éljek vele.

Ismerte korábban Garancsi Istvánt?

Nem. Sohasem találkoztunk, ám most meggyőződhettem róla, hogy ugyanaz dolgozik benne is, mint bennem: újra nagycsapatot faragni a Vidiből. Mert nekem már csak Vidi marad… Mennyi pénz jut az álmok megvalósítására.

Én csak a szakmával szeretnék foglalkozni, nem tisztem, hogy a klub pénzügyeiről beszéljek.

Akkor másként kérdezem: ha azt mondja majd Garancsi Istvánnak, hogy talált egy albán csodagyereket, aki úgy cselez a jobb szélen, mint Garrincha, akkor meglesz a lehetőség a szerződtetésére?

Ahogy az imént mondtam, a tulajdonos egyértelműen hoszszú távra tervez. Igazi nagycsapatot akar, hazai szinten meghatározó együttest, amelynek minél hamarabb ki kell lépnie a nemzetközi porondra.

Már az idén?

Ez most még nem lesz könynyű. A bajnokságban a kilencedik helyen állunk, innen felkapaszkodni a dobogóra, nos, az igazán bravúros teljesítmény lenne. Maradjunk a valóság talaján, ezt a szezont az ötödik hely környékén kell zárnunk. Jövőre, vagyis a következő szezonban már egyértelműen a bajnoki címet célozhatjuk meg!

Így kell nyilatkoznia egy eltökélt, sikeréhes fiatal edzőnek! Még akkor is, ha ezt elődje, Marijan Vlak is lelkesen mondogatta, aztán lett belőle ez a kilencedik hely…

Nem szeretném különösebben boncolgatni a múltat, mindenki tudja, vagy legalábbis sejti, hogy milyen körülmények között futballoztak itt a játékosok. A bizonytalanság, az anyagi nincstelenség rányomta bélyegét a csapat teljesítményére. Nekem most nincs más célom, mint megteremteni a csapategységet, mert ez nagyon hiányzott az ősszel. Szinte mindenki magának játszott, öncélúan, olykor hitehagyottan. Az én feladatom lesz mindezt megváltoztani.

Mi lesz a kulcsjátékosokkal, Farkas Balázzsal, Simek Péterrel, Sitku Illéssel, Koller Ákossal?

Szerződés köti őket a klubhoz, úgyhogy nem is értem a kérdést. Ha arra céloz, hogy esetleg eladjuk-e valamelyiküket, a válaszom: nem. Szükségem van a húzóemberekre.

És hány új játékost szeretne a keretbe?

Kettőt-hármat. Egy védőre mindenképpen igényt tartok, mert hátul nagyon sebezhetőek voltunk. Tény, hogy ilyenkor, télen nem egyszerű erősíteni, de megpróbáljuk. Hétfőn kezdődik a munka, s a tervek szerint februárban Horvátországban veszünk részt edzőtáborozáson. A bajnoki rajton pedig majd jön az MTK.

Csalódott lenne, ha nem önt kérték volna fel vezetőedzőnek? Elvégre gyerekkora óta ehhez a klubhoz tartozik, az ősszel az NB III-as csapatot irányította, így szinte kéznél volt.

Nem lettem volna csalódott, bár azt elismerem, arra azért számítottam, hogy a nevem legalább ott lesz az esélyesek között. Tudja, én azt mondom, vannak jó edzők Magyarországon, nem feltétlenül szükséges külföldi szakemberekben gondolkodni. Sok szenvedélyes trénert ismerek, akik megérdemelnék, hogy lehetőséget kapjanak a bizonyításra. Nekem ez most újra megadatott, s ehhez nem kellett más, csak egy olyan tulajdonos, aki pénzt és energiát nem sajnálva erős csapatot szeretne építeni. És aki magyar edzőben gondolkodik.

Korábban, 1996 és 1998 között már megvolt a lehetősége, hogy bizonyítson Fehérváron. Akkor miért nem sikerült?

Mi az, hogy nem sikerült!? Nagyon is jól dolgoztunk, nyolcadikok lettünk, ám az új idényben az akkori vezetőség személyes ellentétek miatt elküldött, de ezt hagyjuk. Csak érdekességként említem meg, hogy akkor is „jugó” trénert váltottam, sőt nem is egyet, hanem kettőt, Szlobodan Kusztudicsot és Dragan Szekulicsot.

Hogy én is egy „jugoszláv” emléket elevenítsek fel: 1985. április 10-én csak bevágott egy gólt Dragan Skrba hálójába, s végül az első meccsen 3–1-re verték meg a Zseljeznicsart. Az UEFA-kupa elődöntőjében aztán jött a szarajevói visszavágó, a felejthetetlen, lefújás előtti Csuhay József -góllal, s a továbbjutással.

Látja, azt az örömet szeretném átélni most edzőként, mint ami akkor megadatott nekem játékosként. És hiszek benne, hogy jövőre az az üres tabló, ott az öltöző mellett, telis-tele lesz boldog fehérvári fiúk fotójával.