Mindenki veszített

Törölték a Dakar-ralit. A viadal harmincéves története során korábban ez elképzelhetetlennek tűnt, most azonban kiderült, hogy megtörténhet, sőt megtörtént, és a döntés lassan az utóhatásait is érezteti. A versenyt közvetlen terrorfenyegetés érte, ezért a főszervező ASO úgy döntött, nem rajtoltatja el a mezőnyt Lisszabonból.

A nevezési díjat (10 ezer euró, körülbelül 2.5 millió forint fejenként) vagy legalábbis annak nagy részét legkésőbb február 28-ig visszafizetik. Rendben. Ám tudni kell, hogy nem a nevezési díj volt itt a legnagyobb kiadás, még csak nem is a repülő- és kompjegyek, nem a szállodai szobák, hanem a felkészülésbe beleölt forint-, illetve – a csapat nagyságától függően – eurómilliók.

A versenynek van biztosítása, ám az (legalábbis az eddigi információk szerint) a viadal törlésére nem vonatkozik, mivel erre eddig nem volt példa, és egyébként is, nehéz lenne egyénekre lebontva megállapítani, kinek mennyi kára származott az elmaradt Dakarból.

Persze hogyan is hasonlíthatnánk össze egy amatőr motorost (aki minden pénzét abba ölte, hogy befizesse a nevezési díjat, és a versenygépét átölelve alszik a táborban, mivel az az egyetlen vagyontárgya) egy gyári alakulattal? Hogy ki költ többet, az egyértelmű, hogy ki hajt jobb eredményekre, az is, ám hogy ki bukik nagyobbat, az már nem annyira.

Vajon mi számít nagyobb veszteségnek?

Hogy valaki elveszíti azt a néhány meglévő támogatóját, és soha többé nem tud rajthoz állni álmai viadalán, vagy ha valaki eurómilliókat bukik, de legalább a folytatás nincs veszélyben?

A Dakar nem olcsó mulatság. A legszerényebb költségvetésű autós gárdák is minimum 30 millió forintnak megfelelő összegből gazdálkodnak (ez a motorosok esetében 8-10 millió forint), a top húszba vágyó középcsapatok esetében ugyanez az összeg minimum 100 millió forint évente, a gyáriak pedig 1 milliárd körüli összeget költenek a sivatagi show-ra.

Egy független szakértő felmérése alapján a Dakar-csapatok (az 570 induló és a hozzájuk tartozó szervizjárművek) összesen 50 millió eurót (12.5 milliárd forint) buktak az ügyön. A főszervező ASO ellen már több kártérítési pert indítottak, az első ezek közül Portimao város 1.5 millió eurós igénye volt az elmaradt bevételekért, de még továbbiak is várhatók.

De térjünk vissza a résztvevőkre!

A magyar csapatok közül mindegyiknek volt biztosítása (ez kötelező a gépátvételhez), ám egyiküké sem vonatkozott a verseny törlésére. Hogyan is vonatkozhatott volna? A legrosszabb rémálmaikban sem gondolták, hogy ez előfordulhat.

Az egyik legnagyobb kiadás, amely közvetlenül a Dakar-ralihoz kapcsolódik, a versenykamionok üzemeltetése. A Dakar ugyanis jóformán az egyetlen viadal, amelyen a csapatok bevetik a versenykamionokat – azért, mert sehol máshol nincs értelme használni őket. Ezek a járművek ugyanis valójában nem azért állnak oda a rajthoz, hogy a lehető legjobb időeredményt érjék el, hanem hogy az esetleg bajba jutó autós párosoknak vagy motorosoknak segítséget nyújtsanak. A Dakaron ugyanis van olyan szabály, amely szerint a mért szakaszon csak versenyzőtárs segíthet... Nos, erre valók a kamionok, amelyek egy-két órával az esetleges technikai probléma után utolérik az autósokat. És egykét óra a Dakaron szinte semmi, míg más viadalok esetében nincs is értelme folytatni a küzdelmet ekkora veszteség után.

A magyar indulók közül Szalay Balázst és Palik Lászlót kísérte volna versenykamion, míg a gyári csapatok közül a Volkswagen három, a Mitsubishi két alkatrészszállító „óriást” vetett volna be a Dakaron. Több tízmillió forintos beruházások váltak így teljesen fölöslegessé.

Nem beszéltünk még a rengeteg tartalékalkatrészről: ekkora mennyiség sohasem fogyna el belőlük, ha nem lenne a több mint kéthetes sivatagi megméretés. Aztán ott van az együttesek működtetési költsége, hiszen ahogyan edzés nélkül nem lehet olimpiát nyerni, jól szervezett szervizteam nélkül senki sem lehet esélyes a Dakaron.

A Mitsubishi-csapatnak például 54 állandó tagja van a Dakaron, ehhez jön még 14 ember, akik csak Európában dolgoznak a háromgyémántosok körül. Mérnökök, szerelők, versenyzők, fizikoterapeuták, szakácsok és még sorolhatnánk... És most mindannyiuk munkája hiábavaló volt.

Ezután viszonylag nehezen lehetne megmondani, hogy ki mennyit veszített. A hogyan továbbról meg pláne nehéz találgatni is. Az tény, a Dakarszervezők a hoppon maradt versenyzőket két nagyszabású, egyhetes viadallal szeretnék kárpótolni, amelyek közül az egyik hazánkból indulna néhány hónap múlva. Erről is szó lesz azon a jövő keddi, budapesti tárgyaláson, amelyen részt vesznek az ASO vezetői is.

S hogy mi lesz a jövő évi Dakarral?

Erről egyelőre korai lenne bármit is mondani.

A francia lapok bírálják a szervezőket amiatt, hogy nem volt B-tervük az ehhez hasonló esetekre, viszont abszolút derűlátóak a jövőt illetően.

Legyen igazuk.