Dudál, ha feltartják

Egy portrécikkben azt olvastam önről, hogy nem bátor, hanem vakmerő.Egy portrécikkben azt olvastam önről, hogy nem bátor, hanem vakmerő.

E jelző talán a kezdeti időszakban illett rám, manapság már biztosan nem – mondta Matyi Dezső. – Ez talán magabiztosság, bár a külső szemlélő és ítész szemében esetenként vakmerőségnek is tűnhet.

Szó se róla: ilyen remek érzékkel felépíteni egy vállalatbirodalmat, ehhez bizonyosan az átlagosnál merészebbnek kell lenni.

Nem hiszek a véletlenekben, de mivel nem szeretnék az ezoterika területére kalandozni, erre azt mondhatom: a világ hosszú távon igazságos, azaz maradandót csak tökéletes értékek mentén lehet alkotni, én pedig kizárólag a jól megérdemelt jutalmakban hiszek.

Akkor mit keres a magyar futballban, amire sok minden elmondható, csak az nem, hogy a stabil értékek birodalma lenne?

Ön szerint?

Sejtelmem sincs. Üzletet ebben a közegben aligha szimatolhat; talán a lokálpatriotizmus motiválja, elvégre az Alexandra központja Pécsett van.

Csak félig van igaza. A kötődésnek persze szerepe van, másként eszembe sem jutott volna a labdarúgásba betenni a lábam. Noha a futballt imádom, az itteni változatát rémesnek látom. Fél évtizedig nem jártam meccsekre, mert az etikai normáimmal nem fér össze az a nihil, amely a bulvárnívóra süllyedt sportágat jellemzi.

Valamiért mégis leküzdötte az ellenszenvét.

Első lépésben arra beszéltek rá, hogy legyek elnökségi tag a PMFC-nél. Az Alexandra gazdasági vezetőjével, akinek gyermeke futballozik, gyakran beszélgetünk fociügyekről. S egyetértettünk, hogy mifelénk a logikus dolgok nem működnek, viszont jellemző minden, ami illogikus. A végső lökést Tasnádi Péter polgármester úrral folytatott beszélgetés adta, aki arról panaszkodott, hogy miközben a városnak társtulajdonosként sokba kerül a futball-kft., az eredmények lehangolóak.

Hadd emlékeztessem: a maguk területén sikeres üzletemberek, mint Demján Sándor vagy Várszegi Gábor sem bírtak ezzel a közeggel.

Eszemben sincs a magyar futball rendteremtőjeként fellépni. Egyetlen dologra vállalkoztam, hogy Pécsett közönségszórakoztató, becsületes labdarúgást csinálunk. Ha ez megvalósul – s itt térek vissza az előző felvetésére –, hosszabb távon üzletileg is sikeres lehet a projekt. Tudom, mennyit akarok költeni a labdarúgásra, s az ígéreteimet be is tartom, de egy fillérrel sem kerül több a kaszszába, mint amennyi feltétlenül szükséges. Mielőtt megkérdezné, ez az összeg mekkora: nos, nem publikus.

De a cél azért nem titok...

Most, az ismerkedés évadjában a feltételek megteremtése és a minél tisztességesebb helytállás a feladat. Jövőre egyértelműen az élvonalba kerülés. Az a fontos, hogy a város büszke legyen a csapatra, s akkor is szeresse, ha nem nyer, mert a szurkolók biztosak lehetnek benne, hogy a PMFC-nél a tisztességgel és a hozzáállással nincs probléma. Az a presztízsveszteség viszont, hogy a játékosok füttykoncert közepette kullogjanak az öltözőbe, nem fér bele az imázsomba.

Ott lesz a meccseken?

Már az ősszel is kijártam.

A pesti Alexandra könyváruházak igényes kulturális centrumok.

Igen, tény, hogy az embernek már az is kedvét szegi, ha csak beteszi a lábát a PMFC stadionjába. Végletesen lelakott. A létesítmény az önkormányzaté, amely azonban már a mi elképzeléseinkre is figyelemmel elkezdi a korszerűsítést.

Manapság a profi világban már nem futballstadionokat toldozgatnak, hanem multifunkciós szórakoztató-központokat húznak fel, telis-tele boltokkal. Javaslom, stadion- és könyvpalotaügyben is maradjunk a realitások talaján. A két budapesti könyvesházhoz hasonló léptékű beruházásnak például Pécsett nem lenne értelme. Ami viszont nem tűr halasztást, az a pécsi utánpótlás kiépítése óvodáskortól egészen az U19es korosztályig. A fiatalokra nem sajnáljuk majd a pénzt.

Miért, hogy megy mostanság a könyvpiac?

Pontos adatok nincsenek még 2007-ről, de becslésem szerint tíz százalékkal csökkent a kiadványok száma, ami a tankönyvekkel együtt körülbelül tizenegyezer fajta kötetet jelent. Érzésem szerint az átlag eladott példányszám nőtt.

A sportkönyvek eladhatóak?

Mi jellemzően nem foglalkozunk velük. Nem azt mondom, hogy ha sikergyanús kéziratok kerülnének hozzánk, visszaadnánk őket, de most ilyenek nincsenek.

Miből tudta már a kezdeti időkben, mi a sláger?

Én csak azt tudtam huszonegy évesen, illetékhivatali értékelőként, hogy szeretnék a havi ötezer forintos fizetésemhez képest sok pénzt keresni. S amikor 1989-ben a Kossuth Könyvkiadó bizományosaként délutánonként a Nevelési központnál kínáltam a könyveket, és az Agykontroll című bestselleren tizenötezer forintot kaszszíroztam három nap alatt, azt éreztem: most a dolgomat teszem, s jó irányba haladok. Vannak, akik matematikai logikával építik fel az életüket, folyton súlyoznak, s azt várják, mikor merre billen el a mérleg nyelve. Én más vagyok, állandóan mennék előre. Ezért boszszant, ha az előttem álló még a sebességváltással vacakol, amikor a közlekedési lámpa zöldre vált. Ilyenkor dudálok.

Már gyerekként is áhította a sikert?

Kilencéves voltam, amikor szüleim beirattak trombitálni. Drávaszerdahelyen laktunk, onnan Siklós tizenegy kilométer. Édesapámmal baktattunk el az órákra, mivel kocsink nem volt. Szeptemberben kezdtem, s az azt követő januárban köszöntötték a helyi fúvószenekar a tizedik születésnapját. A zenekari tagok jutalmazása után a karmester, aki egyben a zenetanár is volt, felhívott a színpadra, és azt mondta a hallgatóságnak: „Nézzék meg ezt a fiút, új Louis Armstrong lehet belőle.” Roppant büszke voltam, főleg, mert kaptam egy százforintos könyvutalványt. A dzsungel könyvére váltottam be.

Woody Allen idős korára sikeres klarinétos lett.

Van önkritikám, nyilvánosan nem zenélek. Viszont a trombitát most is a legszebb hangszernek tartom.

S mit olvas?

Minden itthon kiadott kötet az asztalomon van megjelenését követően, ezekből kiválogatom azokat, amelyeket szívesen elolvasnék. Majd újra meg újra szelektálok, s végül az első válogatás körülbelül öt százalékát viszem haza. Aztán gyakran mégsem ezeket az írásokat olvasom el… Viszont nincs bennem kultúrmissziós hajlam, sosem akartam megmondani az embereknek, mit vegyenek a kezükbe. Az a dolgom, hogy a választás lehetőségét felkínáljam a vásárlónak.

Mit nehezebb megélni: ha az ember havi ötezer forintért robotol, vagy ha a nevét ott olvashatja a legtehetősebb magyarok között?

Azt vallom, hogy élete során minden ember előtt számos lehetőség kínálkozik, aztán van, aki képes élni az esélyeivel, s van, aki nem. A lényeg, hogy amikor önmagával számot vet, hiszen az életünk napi önvizsgálatok sorozatából áll, bátran, őszintén nézhessen bele a tükörbe.