Habár a magyar futball esemé nyeire kíváncsi közvéleményt ezekben a napokban semmi más nem foglalkoztatja jobban, mint hogy ki irányítja a jövőben a válogatottat, az MLSZ kommunikációja ezen a téren roppant fogyatékos. Az elnök, Kisteleki István immár hetek óta akkurátusan elutasítja a sajtó, így a Nemzeti Sport minden, e témakörbe vágó érdeklődését, arra hivatkozva, hogy a keddi döntésig nem óhajt véleményt formálni kapitányügyben. A pénteki Napkeltében azonban a televízió nyilvánossága előtt mégis elárulta, csalódott lenne, ha az elnökség Várhidi Péter mellett voksolna, mert ő bizony külföldi szakembert szeretne a válogatott kispadjára ültetni. Kisteleki István január 15-én terjesztette volna javaslatát az elnökség elé, ám vasárnap este kiderült, hogy egy héttel eltolták az ülés időpontját. Magyarán: az MLSZelnök még nem találta meg az alkalmas személyt a válogatott kispadjára. Ezzel párhuzamosan a szövetség honlapján megjelent közlemény cáfolta Franky Vercauteren kinevezését, akárcsak a Henk ten Cate és Bölöni László megkereséséről szóló értesüléseket. Ebben a helyzetben pedig még Lothar Matthäus is képbe kerülhet. Merész, de logikus elképzelés.
Induljunk ki a legfontosabból: a hazai szurkolók által igencsak kedvelt edző szabad, ráadásul többször kijelentette, örömmel visszatérne. Ugyan kéthavonta felvetődik a neve egyik-másik csapatnál, de amióta Salzburgban 2007 júniusában összekülönbözött Giovanni Trapattoni olasz vezetőedzővel, a Red Bull fizetett szabadságra küldte. Úgy tudjuk, Lothar Matthäus Dubaiban pihent, és visszaútjának első állomása éppen fővárosunk lesz – ez is jelzi, hogy még mindig jelen van a budapesti életben, itteni kötődése 2005 decembere (ekkor kényszerült távozni válogatottunk kispadjáról) óta jottányit sem változott.
Ami pedig a magyar foci helyzetét illeti: napnál is világosabb, hogy a hatékonyabb sportdiplomácia, a szélesebb kapcsolatrendszer, legfőképp pedig a tőkeerős szponzorok megnyerése lehet a sportág felemelkedésének egyik záloga. Azt már tudjuk, hogy ez önmagában kevés az üdvösséghez, hiszen a Matthäus-érában hiába volt erős a nemzetközi figyelem, hiába érkeztek az MLSZ segítségére a különböző világcégek, az eredmények ugyanúgy elmaradtak, mint az azt megelőző két évtizedben. Ám a reményt, hogy a magyar labdarúgás is jelentékeny szereplője legyen a nemzetközi futballéletnek, mégis táplálta például a Brazília, Argentína, Franciaország és Németország elleni mérkőzés. Úgyhogy talán az sem lehet(ne) mellékes szempont az MLSZ elnökének, hogy a Lothar Matthäusnak nyújtott békejobbnak köszönhetően ezek az ajtók ismét megnyílnának a szövetség előtt, ráadásul egy csapásra megoldódna a szövetség kontra Kentaro ügy (a svájci marketingcég tavaly a zürichi bíróságon szerződésszegés címén pert indított az MLSZ ellen, emiatt az UEFA és a FIFA mintegy háromszázmillió forint kifizetését fagyasztotta be).
Természetesen jól tudjuk, hogy Kisteleki István és Lothar Matthäus nem jár egyazon társaságba (sőt…), ám ennél élesebb ellentéteket is feloldottak már; hogy mást ne említsünk, a Bayern München menedzsere, Uli Hoeness évtizedes haragra borított fátylat a csapat élére nemrégiben kinevezett Jürgen Klinsmannnal.
A fentiek – ezt ne felejtsük – fikciók. Kisteleki István azonban többször bizonyította, hogy kevés nála rugalmasabb sportvezető van a magyar futballban… Példaként elég csak az eleinte tagadott, majd vállalt MLSZ-elnöki ambícióit vagy az ideális kapitányról alkotott és időről időre megváltoztatott véleményét felhozni.
Utószó: ha más nem is, a logika éppenséggel Lothar Matthäus mellett is szólhat.