Maradona is becsüli

Nálunk, magyaroknál talán senki sem érti meg jobban, milyen érzés, ha egy nemzet folyamatosan keresgéli egykori futballhérosza utódját. Mi fél évszázada még csak gyenge utánzatát sem találtuk meg Puskás Ferencnek, és egyelőre az argentinoknak sincs meg a maguk Diego Maradonája. De ők sokkal közelebb járnak a megoldáshoz, már ha hinni lehet magának az „isteninek”.

„Már láttam azt az embert, aki az örökömbe lép az argentin futballban. Lionel Messinek hívják” – mondta Maradona még tavaly, Messi sokadik parádéja után.

Felelőtlenség lenne kész tényként kezelni az állítást, már csak azért is, mert ahogyan Maradonának az extra hatóanyagok, úgy Messinek is megvan a saját ellensége. A teste. Már gyerekként veszélyben volt a pályafutása, mert 11 évesen súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Olyan hormonokra bukkantak a szervezetében, amelyek gátolták a növekedését, és az argentin orvosok nem találták meg az ellenszert. Gyógykezelését az argentin gazdasági válság miatt sem akkori klubja, a Newell’s Old Boys, sem a rá vadászó River Plate nem tudta kifizetni, szemben a Barcelonával, amelynek nem jelentett gondot a havi 500 font. A család költözött, Messi meggyógyult, majd elkezdett futballozni. 2006-ban karrierje helyett „csak” a vb-részvétele sodródott veszélybe, izomsérülés miatt hónapokig nem játszott, aztán az esztendő végén is hosszabb pihenőre kényszerült, mert megsérült a térde, a közelmúltban pedig öt hétig újra rehabilitációs kezelésekre kellett járnia.

Ennek tükrében még csodálatosabb, ahogyan futballozik. Rekordgyorsasággal verekedte át magát a korosztályos csapatokon (előfordult, hogy egy idényben 35 bajnokin 30 gólt szerzett), 2003. november 16-án a Dragao Stadion avatóján a Porto ellen bemutatkozott a nagyok között (Paulino Alcántara és Haruna Babangida után 16 évesen, 4 hónaposan és 23 naposan az addigi harmadik legfiatalabbként), nem egészen egy esztendővel később, 2004. október 16-án (az Espanyol ellen, idegenben) pedig tétmérkőzésen is átesett a tűzkeresztségen. Első gólja (Ronaldinho passzából az Albacetének lőtte 2005. május 2-án) pedig meghozta első jelentős barcelonai rekordját: addig nála fiatalabb (17 éves, 10 hónapos, 7 napos) játékos nem szerzett gólt a Primera Divisiónban a katalán gárda mezében. (Azóta Bojan Krkic – éppen Messi átadásából – megdöntötte a csúcsot.)

A 2005-ös év azonban elsősorban nem a gólja miatt hozta meg számára az áttörést, sokkal inkább a hollandiai U20-as világbajnokságon mutatott produkciójának köszönhetően. (A tornán szülőhazáját képviselte, holott 2003 végéig a spanyolok folyamatosan jelezték neki honosítási szándékukat.) Az argentin aranyéremmel záruló viadalon hat találattal gólkirály lett, a fináléban az ő két büntetője kényszerítette térdre Nigériát, mindezek fényében aligha meglepő, hogy a torna legjobb játékosának járó elismerést is begyűjtötte. Diego Maradona 1979-ben hasonló mutatókkal vezette a csúcsra az argentin korosztályos csapatot, ám az ő hat találata csak második helyet ért a góllövőlistán…

A felnőttek között viszont még nem jött el az áttörés ideje. A németországi vb-n a szerbek elleni gólja és gólpassza dacára szinte mindig csere volt, a németek elleni búcsú során pedig még az sem. Bár ne feledjük, hogy Maradonának is másodszorra jött össze az arany, és Messi még Dél-Afrikában is a fiatalok közé tartozik majd.