Djibril Cissé maradt, és szórja a gólokat

SZ. NAGY TAMÁSSZ. NAGY TAMÁS
Vágólapra másolva!
2008.01.28. 00:23
Címkék
Hiába voltak tele január első felében a francia internetes oldalak sportrovatai Djibril Cissé kérőivel, a csatár, úgy tetszik, marad Marseille-ben, és nincs is rossz formában: szombaton például három góllal vette ki a részét a Caen 6–1-es kiütéséből. A 26 éves támadó ilyen teljesítménnyel újra bejátszhatja magát a nyári Európa-bajnokságra készülő válogatottba.

Nemrég még a pokolba kíván ták, most pedig már áldják Djibril Cissé nevét a marseille-i szurkolók. A Liverpooltól a tavaszi kölcsönidőszak után a nyáron nyolcmillió euróért végleg megvett futballista nem nagyon csipkedte magát az ősszel, és jelentősen elmaradt a várakozásoktól. A szezon elején nem tudta a hátán cipelni a Lyon nagy riválisaként, azaz bajnokesélyesként aposztrofált Marseille-t, november végén pedig az a csúfság is megesett vele, hogy több meccsen is csak csereként kapott néhány percet Eric Gerets vezetőedzőtől.

Nem csoda, hogy megindultak a találgatások az extravagáns csatár költözéséről, elvégre érdeklődőkben a pocsék forma ellenére sem volt hiány: Spanyolországból a Valencia, Angliából pedig a Blackburn, a Manchester City és a Bolton is csábította, és igen jó esély mutatkozott arra, hogy az utóbbi őt szerződtesse a Chelsea-hez távozó honfitárs, Nicolas Anelka pótlására.

Végül Cissé a klub vezetőivel való egyeztetés után döntött, marad Marseille-ben, és kijelentette, hogy szeretne bizonyítani az őt többször is kifütyülő publikumnak, na meg persze önmagának. Januári produkciója már ezt a hozzáállást tükrözi, a támadó hat meccsen hét gólt ért el, a szombati bajnokin például az idényben meglepően jól szereplő Caen kapuját terhelte meg hárommal. Kell is az OMnek Cissé jó teljesítménye, mert a keret másik két vérbeli támadója, Mamadou Niang és André Ayew is az Afrikai Nemzetek Kupáján játszik.

Cissé pedig a nyáron szerepelhet kontinenstornán. Ha tartja nagyszerű formáját, és Raymond Domenech szövetségi kapitány elviszi a júniusi Európa-bajnokságra, 35 válogatott fellépése ellenére ez lehet az aranykorszakból (világbajnoki cím 1998-ban, Eb-győzelem 2000-ben) éppen kimaradó 26 éves csatár második nagy tornája. Második válogatottságát éppen a balul sikerült 2002-es világbajnokságon „ünnepelhette”, de sok lehetőséget nem kapott a bizonyításra, a rúgott gól nélkül, csoportutolsóként búcsúzó együttesben mindhárom meccsen csereként játszott. A 2004-es kontinenstornát az utánpótlás-válogatottban összeszedett eltiltása miatt mulasztotta el, míg a 2006-os vb előtt rendkívül balszerencsés volt – a Kína elleni utolsó felkészülési mérkőzésen kettős síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett. Azaz a kora miatt két arany-, a sérülése miatt pedig egy ezüstéremről maradt le...

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
4 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
5 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
5 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
6 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
6 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik