Ha 2007. december 29-én a baszk és a katalán válogatott 1–1-re végez egymással a San Mamésben, akkor milyen eredménnyel zárulhat a két együttes gerincét (Aduriz, Etxeberria, Gabilondo, Iraola, Yeste, Fernando Llorente, Amorebieta, Orbaiz, Del Horno, illetve Puyol, Xavi, Krkic, Jorquera és Crosas) adó két klubcsapat egy hónappal későbbi bajnokija? Döntetlennel. Magától értetődőnek azért nem mondanánk, hiszen a két csapatot a forduló előtt 13 hely választotta el egymástól a tabellán, és a Barcának égetően szüksége lett volna a három pontra a Real Madrid üldözéséhez.
A tervezett három pontból csak egy lett, pedig Bojan Krkic (illetve ahogyan Spanyolországban folyamatosan írják, Bojan), akárcsak december végén, most is gólt lőtt a San Mamésben. Méghozzá fiatal kora (17 év) dacára elképesztő higgadtsággal, hiszen a többség vélhetően rábombázta volna a labdát, ő azonban megelégedett egy higgadt, de pontos belsőzéssel. Krkicnek ez volt a negyedik élvonalbeli gólja, és a Villarreal elleni után a második, amelyet a Camp Noutól távol ért el.
A győzelemhez azonban nem volt elég, mert Fernando Llorente úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy a 2007–2008-as szezonban a Valencia után egy másik nagycsapatot is megtréfáljon. Tizenegy perccel a vége előtt beköszönt, és ezzel nem csupán Bilbaóban, de Madridban is örömünnepet váltott ki. Llorente lassan a nagyok, illetve a baszk riválisok specialistája lesz, hiszen az élvonalban a 2004–2005-ös évad óta rúgott tíz gólja közül hetet a két csoport egyikébe tartozó együttesnek rúgott: a Valenciának háromszor, a Barcelonának kétszer, a Real Madridnak és a Real Sociedadnak egyszer-egyszer köszönt be.