Furcsa pár

Tényleg ilyen rangos el ismerés a cirkuszfesztiválon kapott díj?Tényleg ilyen rangos el ismerés a cirkuszfesztiválon kapott díj?

Négy kosárlabda Európabajnoki bronz után most is egy harmadik helyre voltunk jók. Úgy látszik, én már csak erre vagyok predesztinálva – mondta Németh Ágnes.

Mindössze ennyi?

Nehogy komolyan vegye, csak vicceltem! Már az is óriási siker, hogy bekerültünk a fellépők közé, a fesztivál rendezői ugyanis a hatalmas túljelentkezés miatt válogathatnak a produkciók között. Arra, hogy díjazottak leszünk, álmunkban sem gondoltunk, hiszen világszámokat láthatott a közönség és a zsűri. S a hab a tortán: a bronz fokozat mellé három különdíjat is átvehettünk.

Pénzben is kifejezhető a haszon?

A fesztiválfellépésért nem járt gázsi, viszont a Fővárosi Nagycirkusz nézőterén ott ült a szakma krémje, ügynökök és igazgatók, s már ott helyben számos ajánlatot kaptunk. Hívtak minket többek között az Egyesült Államokba, Kínába és Japánba.

Kellemes gond…

Persze, viszont diplomatikusan kell nemet mondani azoknak, akikhez biztosan nem tudunk eljutni. Ki tudja, egy későbbi időpontban nem lenne-e jó épp hozzájuk szerződni.

Mennyi időre terveznek előre?

A következő három évre lényegében tele a naptárunk.

A cirkusz világában tudják-e, hogy Mrs. Dittmar a nyolcvanas évek világklasszis kosárcentere?

Talán ha egyszer megismertek a nyolc év során. De a más műfajban szerzett érdemeknek a manézsban nincs jelentősége. A nulláról kellett felépítenem magam, s előadásról előadásra muszáj bizonyítanom.

Ön akkor kezdte artistakarrierjét, amikor e műfaj művelői közül sokan már a visszavonuláson gondolkodnak.

Ez így van.

Nem félt belevágni?

Ezerkilencszázkilencvenkilenc tavaszán az FTC-nél bejelentettem a visszavonulásomat. Kurta-furcsa befejezése volt ez egy huszonhárom éves karriernek; fel sem vetődött például, hogy búcsúmeccsen köszönhessek el a szurkolóktól... Azt szoktam mondani: amilyen csendben léptem fel a kosárlabdázás színpadára, olyan csendben távoztam. Azt tudtam, hogy edzősködni nem akarok, meg egy kicsit elegem is lett a kosárlabda itthoni világából, új elfoglaltság után kellett néznem. Életem párja, Dittmar Roland már addig is artistaként járta a világot, s egy reggel azzal ébresztett, hogy megálmodta a közös produkciónkat.

Hány centi a különbség önök között?

Negyvenöt, a javamra. Ezen a gegen alapul a számunk.

Szó, mi szó, önök ketten tényleg furcsa pár.

Hát ha még elmondom a megismerkedésünk történetét… Ezerkilencszáznyolcvanat írtunk, s Roli kilenc és fél hónapos szovjet szerződés után hazafelé készülődött. Közben balettos, néptáncos barátai, akiket én is ismertem, levelet írtak neki, amelyben azt ecsetelgették, megtalálták számára az ideális nőt. Ágnes a neve – tették hozzá. Amikor hazatért, annál az albérletnél találkozott a barátaival, ahol én is laktam. Roli várta, hogy előkerüljön a nagy ő. Amikor megjelentem, s bemutatkoztam, köpni-nyelni nem tudott. A srácok dőltek a nevetéstől, s nem is sejtették, hogy a hógolyóból lavina lesz, hiszen azóta is együtt vagyunk.

Onnan kanyarodtunk el, hogy Roland megálmodta a közös produkciót.

Egy évet dolgoztunk, mire az első verzió színpadképes lett. A nyolcperces szám a közönség reakciói alapján azóta is formálódik, frissül.

Mit szóltak játékostársai, amikor kiderült, hogy artista lesz?

Biztos vannak a kosártársadalomban olyanok, akiknél nem illik bele a rólam kialakított képbe, hogy cirkuszban komédiázom. Viszont nagyon örültem, hogy Killik László volt szövetségi kapitány, akivel évekig dolgoztam együtt, eljött a cirkuszfesztiválra, és dicsérte a műsorunkat.

Amikor tavaly szeptemberben nyolcvanadik születésnapja alkalmából a mester interjút adott a Nemzeti Sportnak, azt mondta: pályafutása legnagyobb csalódása, hogy bár kiharcolták az indulás jogát, nem vehettek részt az 1984-es Los Angeles-i olimpián.

Ez számomra is fájdalmas emlék. Főleg mert én lettem a kubai selejtezőtorna MVP-je, pontkirálya és legjobb lepattanózója. Ennek ellenére nem panaszkodom, rengeteg szép emléket őrzök. Akkor jutottam ki például Olaszországba légiósnak, amikor mifelénk még az itthon klubot váltókra is ferde szemmel néztek. Igaz, nem értettem, hogy a sporthivatal elnöke, Gallov Rezső miért mondja: ilyen fizetésért nem szabad elköteleznem magamat a Barihoz, hiszen tizenötezer dollárt kínált a Schio.

S kiderült?

Persze.

Az amerikai légiósok, akik nem voltak jobbak nálam, a vághatták zsebre az én pénzemnek.

Tartja a kapcsolatot a régi társakkal?

Amikor itthon vagyunk, és időm engedi, járok meccsekre, de napi kapcsolatban senkivel sem vagyok.

Valami régi sérelem?

Olyasmi, bár nem a lányokhoz kapcsolódik. Máig bánt, ahogy a BSE-től elküldtek. Azt sejtettem, hogy Bariból visszatérve már nem rám alapozzák a csapatot. Ám annál többet tettem a klubért, mint hogy egy újságcikkből kelljen megtudnom, mehetek isten hírével a Városmajorból.

Ha már itt tartunk: meddig tarthat egy karrier a manézsban?

Amíg az ember színpadképes. Mondtam is a páromnak, kezdjen el gyűjteni plasztikai sebészre…Komolyra fordítva: amíg nincs hiány ötletekből, amíg saját mércénk szerint is nívósan teljesítünk, nincs baj. Egyébként a cirkusz világa őszinte, s pontosan jelzi, piacképes-e a produkció.

Mivel?

Azzal, hogy kapunk-e szerződésajánlatot vagy sem.