Futballfilozófia

Bobby Davison – angolhoz illően – igazi gentleman. Minden kérdésre szívélyesen válaszol, ám ezekből a válaszokból süt az udvariasság, a tapintat.

Szükség is van ezekre az erényekre, hiszen a téma ebből a szempontból közelítve igen kényes: a magyar labdarúgás.

Alighanem úgy van ezzel, hogy nem hatna rokonszenvesen, hogy idejön valaki hozzánk Angliából, eltölt néhány napot, éppcsak körülnéz, és máris kioszt mindenkit, lefitymál mindent, amit lát. Még ha maradéktalanul igaza is van.

Idézzünk fel egy gyöngyszemet a vele készített interjúból, amelyben a riporteri kérdésre, hogy tetszett a péntek esti Debrecen–Diósgyőr mérkőzés, azt felelte: „Az élet egyéb területein is szeretem felnagyítani a pozitívumokat, így azt emelném ki, hogy a mezőnyben láttam egy-két igazán technikás futballistát.”

Tanári megfogalmazás: ennél finomabban elmondani, hogy bizony emberek, irtó pocsék meccset láttam, aligha lehet…

A derék angol persze nem azért jött hazánkba, hogy nyilatkozni tanítsa a magyarokat, az ő feladata a Ferencváros szakmai átvilágítása és rendbetétele.
Természetesen jogos a kérdés, hogy mi az ördögöt is jelent az utóbbi szó, hiszen mondhat vagy tehet bármit, attól egyetlen zöld-fehér mezes futballista sem változik át Lionel Messivé, ám gyanítom, jelenléte mégis üdítően hathat a klubra és ezen keresztül – ha ez nem hangzik túl naivnak – az egész magyar futballra.

Arra a mentalitásra gondolok, amely Angliában még az ötödosztályú csapatok meccseire is telt házat vonz.

Maradjunk a Debrecen–Diósgyőr meccsnél, amely után a vesztes vendégek edzője is nyilatkozott, és szerinte csapatának nem volt miért szégyenkeznie, mert hetven percig méltó ellenfele volt a bajnoknak.

És magától értetődően tette hozzá: „Igaz, hogy nem rúgtunk kapura…”

Hát erről van szó: ilyet egy angol biztosan nem mondana ekkora elégedettséggel. Ha mégis, másnap már nem lenne vezetőedző.

Bobby Davison ezen a téren rengeteget segíthet. A futball nemcsak játék, filozófia is.

És mondom, Angliában az ötödosztályban is…