A robbanás

S hisszük, hogy lesz még szőlő, lágy kenyér. S lesz futball is. Talán egy év múlva, tán öt esztendő múltán. És nem kell érte Madridba, Milánóba, Barcelonába vagy Liverpoolba utazni.

Itthon egymás közt élvezhetjük majd a játékot, gyönyörű, új stadionokban. Mert így lesz. Másként nem is alakulhat, hiszen ütött-kopott, gazzal benőtt, ósdi pályákon meghal a sportág.

A fejlődés, az átalakulás elkerülhetetlen, amit már most érzékelhetünk. Meg nem mondom, ki nyilatkozta, hogy a magyar labdarúgás hamarosan „robban”. Lehet, hogy igaza lesz. A hírek egyre inkább a változásokról szólnak.

Győrben olyan stadion épül, hogy Bajzát Péter mellett felléphetnek benne a New York-i Filharmonikusok. A Fradi-pálya Közép-Európa legmodernebb arénája lehet, az Illovszky Rudolfról elnevezett, egyelőre lepukkant létesítmény avatását a Vasas százéves évfordulójára, 2011-re tervezik.

S akkor még nem beszéltünk a minden igényt kielégítő, hangulatos Újpest-pályáról, a kicsinosított Bozsik-stadionról vagy a csillogó-villogó fehérvári és zalaegerszegi sporttelepről. Lesz itt futball – máskülönben nincs értelme bajnokságot rendezni, szponzorokat kutatni, pénzt költeni.

Szerencsére egyre több tehetős üzletember érzi és gondolja ugyanezt. Újpesten például egymillió eurót költöttek a csapat megerősítésére a télen, s ahogy hallani, mesebeli menynyiségű pénz állhat – egy világszerte ismert szponzornak köszönhetően – a Zalaegerszeg rendelkezésére is.

A folyamat elkezdődött, s előbb-utóbb óriási szakadék tátong majd a jómódú, a kor szellemében irányított, felújított stadionban, megerősített játékoskerettel büszkélkedő klubok és a vegetáló filléreskedők, túlélésre játszók között. Most még az utóbbiakból van több. Ám a jelek azt mutatják, hogy látványos verseny kezdődik a klubok között.

Minél több támogató (lásd Fehérvár), minél gazdagabb főszponzor (lásd Zalaegerszeg), minél jobb stadion, s persze minél erősebb csapat. Olyan, amellyel legalábbis esélyesként lehet pályára lépni egy Bajnokok Ligája-selejtezőn – mert ez a végcél Újpesten, a Ferencvárosnál, a Honvédnál, Debrecenben vagy épp Győrben.

S mindez magában hordozza a magyar futball fejlődését is. Ha egyfolytában panaszkodunk a borzasztó körülményekre, a kilátástalanságra, az alacsony színvonalú bajnoki meccsekre, akkor elsőként lelkesedünk majd a robbanásszerű fejlődés láttán.

Talán egy év múlva, tán öt esztendő múltán.