Három ziccer is kevés egy gólhoz (folytatás)

Az Újpesten elszenvedett 3–0-s vereség után az olasz Aldo Dolcetti sem volt felhőtlenül boldog, edzői nyilatkozatában elismerte, főleg támadásban mondott csődöt csapata, a hétfőre maradt Fehérvár–MTK találkozó után pedig Garami József panaszkodott a mikrofonok előtt: „Egy bajnokesélyes csapatnak luxus büntetőt hibázni, százszázalékos ziccereket kihagyni.”

Való igaz, kiábrándító jelenet volt, amikor az egy évvel ezelőtt a magyar futball egyik legnagyobb ígéretének tartott Hrepka Ádám a kapuval szemben egyszerűen képtelen volt dönteni (keretes írásunkban erről bővebben). Mintha fogalma sem lett volna róla, mit kell tenni egy ilyen szituációban, átvette a labdát, tolt egyet rajta, majd várt, várt és várt… Sütött róla a bizonytalanság és a döntésképtelenség.

De vajon mi az oka ennek? Ziccerben vajon miért képtelen gyors döntést hozni a magyar csatár?

A válasz egyszerű: a magyar támadók képtelenek gyorsan gondolkodni, gyakran önbizalomhiányban szenvednek, és döntő többségük csupán az egyik lábát tudja használni.

Pedig állítjuk: ezek fejleszthető és tanítható dolgok.

Hogy utóbbival kapcsolatban csak egy példát említsünk, néhány nyugati országban nyolctíz éves korban a gyerekeknek egy-egy tréningen egyszerűen megtiltják, hogy labdához érjenek a jobbik lábukkal, így elérhető az, hogy a gyengébbiket ne csupán támaszkodásra használják. Mert szidhatjuk mi Torma Gábort, Hrepka Ádámot, Zsolnai Róbertet, a dolgok itt is utánpótláskorban dőlnek el.

Mert kérdezzük, hol látunk mi olyat Magyarországon, hogy a gyerekekkel foglalkozó edző külön vezényli a csatárokat, és orrvérzésig sulykolja beléjük a különböző technikai elemeket, kapu előtti szituációkat?

Pedig nincs mese, a posztra specializálódást már serdülőkorban meg kell kezdeni. Ahogy a kapusokkal külön kell foglalkozni, úgy a csatárok képzése is más munkát igényel. Meg kell tanítani nekik, hogy ha valaki hezitál a kapu előtt, időt veszít, és aki időt veszít, azt minden valószínűség szerint nyomban utolérik a védők.

Sisa Tibor, az U19-es válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya korábban hosszú évekig foglalkozott gyerekekkel, és tudja: csatár esetében az a legfontosabb, hogy jó kudarctűrő képessége és megfelelő idegrendszere legyen. Sisa Tibor ráadásul remekül ismeri a hétfői bajnokin óriásit hibázó Hrepka Ádámot, éppen ezért azt mondja, ő biztosan elbeszélgetne a támadóval az eset után.

„Meg kell védenem a játékost, Hrepka Ádámnak is időre van szüksége ahhoz, hogy formába lendüljön – mondta Sisa Tibor. – A hétfői eset után én biztosan félrehívnám a játékost, vállon veregetném, átbeszélném vele a dolgokat, mert tudom, hogy a legjobb futballisták is hibáznak. Egy ilyen eset elfelejtésére egyébként jó gyógymód lehet, ha a következő edzésen szimuláljuk a kapu előtti szituációt.”

Ettől azonban a magyar csatárok helyzetkihasználása aligha lesz jobb a közeljövőben. Hiszen a magyar futball szakembereinek elsősorban nem az utózöngékkel, sokkal inkább az előzményekkel kellene foglalkozniuk – hátha akkor nem három ziccer kellene egyetlen gólhoz…