A pénz nem akadály

Lassan három esztendeje, hogy a CSZKA Moszkva megnyerte az UEFA-kupát, és annak is már jó két és fél éve, hogy Arsene Wenger, az Arsenal nagy tekintélyű menedzsere megjövendölte: tíz éven belül lesz orosz győztese a Bajnokok Ligájának. Noha folyamatosan érkeznek a hírek nagyszabású stadionépítésekről, zsíros szerződésekről, a szép hagyományú orosz futball újbóli megerősödéséről, egyelőre aktuálisnak érezzük a néhai orosz nevettető, a hajdan Magyarországon is népszerű Arkagyij Rajkin szavait:

„Valami van, de nem az igazi.”

Mert egyfelől igaz, hogy a 21. század futballjának egyik meghatározó alakja orosz – csakhogy ő, Roman Abramovics, jobbára a londoni Chelsea-re költ irdatlan vagyonából, és az angol, nem pedig az orosz Premier Liga egyik megújítójaként méltatják érdemeit. Aztán az is igaz, hogy az idén májusban szűk egy héten át Moszkva lesz a világfutball fővárosa: a Luzsnyiki Stadionban rendezik meg a Bajnokok Ligája döntőjét, Moszkva ad otthont az UEFA ilyentájt szokásos többnapos dzsemborijának, a Bajnokok Fesztiváljának, mondhatni „futballba borul” az orosz főváros. Eközben egyetlen orosz klub sem élte túl a 2007–2008-as BL csoportkörét, a versenyben lévő nyolcak soraiban nincs orosz játékos. Az orosz csapatok hagyományosnak mondható újkori nemzetközi versenyképtelensége több okkal is magyarázható. Egy ország hatalmas területe, amilyen nagy súllyal bír a világpolitikában, olyannyira akadályozhatja például a labdarúgó-bajnokság szervezését; elég, ha csak egy szélsőséges orosz példát említünk: egy moszkvai élvonalbeli csapatnak 6500 kilométert kell repülnie időzónákon át, hogy megmérkőzzön a vlagyivosztoki LucsEnergija csapatával. Aztán: a közmondásosan kegyetlen orosz tél nemcsak Napóleon seregét, majd a második világháborús német hadigépezetet tépázta meg végzetesen – kissé bizarr a párhuzam, de ugyanígy elriasztja a modern kor népszerű légiósait, a futballistákat, és hosszú-hosszú hónapokra ellehetetleníti a játékot. Méregdrága infrastrukturális fejlesztésekkel persze enyhíthetők a kedvezőtlen környezeti adottságok. És itt el is érkeztünk az orosz futball prognosztizált felemelkedésének legfontosabb tényezőjéhez, a pénzhez. A szovjet időkben semmire sem sajnálták a pénzt, ami alkalmas volt a birodalmi nagyság, a kommunizmus felsőbbrendűségének látványos megjelenítésére. A sport tökéletesen megfelelt e célra, ezért aztán a politika megteremtette a gazdag sportélet anyagi hátterét. Manapság már más a helyzet: a nagy hagyományokkal büszkélkedő sport, különösen a futball az oroszországi államkapitalizmus keretei között is üzletté vált. Van, aki a hosszú távú legális megtérülés reményében fektet be; ők jellemzően az energiaszektor privatizációja során a politikai befolyásukat hatalmas vagyonokra váltó üzletemberek. Aztán van, aki elsősorban presztízse növelése érdekében, marketingcéllal öli pénzét egy futballklub működtetésébe, mint például az állam többségi tulajdonában lévő Gazprom és Vnyestorgbank, valamint az állami vasúttársaság, amelyek a Zenit Szentpétervár, a CSZKA Moszkva és a Lokomotiv Moszkva kezét fogják – meglehetősen szorosan (lásd a játékoskeretek erősségét szemléltető táblázatunkat).

„A nagy oroszországi futballklubok két eltérő stratégia szerint próbálnak boldogulni – fejtegette Leonyid Fedun, a Szpartak Moszkva tulajdonos-elnöke a Newsweek című lapnak adott minapi interjújában. – A többség a drága légiósok vásárlására esküszik a lehető legrövidebb távú megtérülés reményében, ilyen például a Gazprom-menedzsment ambícióit megtestesítő Zenit. Nekem sokkal fontosabb az utánpótlás fejlesztése. Az idén harmincmillió dollárt költünk az akadémiára, abban bízva, hogy például a zenites Timoscsuk vételárának nagyjából ötödéből idővel háromnégy Timoscsukot nevelünk fel.” E

szemlélet persze nem feltétlenül tetszik a vetélytársak légiósait irigylő szurkolóknak – talán ezért is döntött úgy az elnök, hogy a bajnoki rajt előtti napokban megvásárolja Malik Fathit, a berlini Hertha német válogatott védőjét. Fedun, aki egyben a Lukoil olajtársaság alelnöke és az üzleti szféra egyik fontos szereplője, elárulta: a Szpartak tavaly mintegy 12 millió dollár veszteséget könyvelt el, ami egy vezető orosz klubtól szerinte nem rossz üzleti eredmény. Egyelőre a játékosok eladásából származik a legnagyobb bevétel, de Oroszországban is felívelőben a csecsebecse-kereskedelem, sőt a tulajdonos úgy véli, a reklámpiac dinamikus bővülése révén a következő három évben több mint kétszeresére nőhetnek a liga televíziós jogdíj- és reklámbevételei, és a kluboknak visszaosztható pénz a jelenlegi évi 40 millió dollárról 100 millióra emelkedik – ami érdekeltté teheti a Fedun által „szürke zónának” nevezett középcsapatokat is a még létező eredménymanipuláció felszámolásában. De elnézve például a stadionépítési lázat (szinte mindegyik nagycsapat új aréna felhúzását fontolgatja, a bajnok Zenit 60 000-es, ultramodern stadionja decemberben lesz kész), nem csak a kisebb kluboknak jöhet jól a pluszforrás…

Ami a jelenlegi erőviszonyokat illeti, az aranyéremre a holland Dick Advocaat irányította, az UEFA-kupa negyeddöntőjében is érdekelt Zenit, a hat brazilt foglalkoztató CSZKA és a fiatal játékosállományára büszke Szpartak a legesélyesebb.

S hogy lesz a rajkini „valamiből” a Fedun és társai által megálmodott „igazi”, azt mostantól idehaza is nyomon követhetjük a Sport Klub+ jóvoltából.