Ha megkérdezhetnénk tőle, min múlott, hogy edző lett belőle, Rafa Benítez – ha hinni lehet egyik szurkolói oldalának (!) – vélhetően azt felelné: egy rossz ütemű becsúszáson. A nemzetközi kupák igazi nagymesterének számító edző a Real Madrid ifjúsági csapataiban (többek között Ricardo Gallegóéval együtt) ígéretesen induló karrierje tulajdonképpen már 1979-ben kettétört. Bár csak 1985-ben vonult vissza hivatalosan, a hat évvel korábbi universiadén elszenvedett, egyéves kényszerpihenővel járó sérülésénél kell keresni a kiindulópontot. A Kuba elleni 4–0-hoz még hozzájárult egy tizenegyesgóllal, Kanada ellen viszont már nem a saját lábán hagyta el a pályát. Később többször megpróbálkozott a visszatéréssel, ám olyan erős fájdalmai voltak, hogy 1985-ben, 25 évesen abba kellett hagynia a játékot. Egy évvel később már a Real Madrid fiókcsapata, a Castilla egyik ifjúsági együttesének volt a trénere, és két bajnoki címmel meg is kezdte a trófeák gyűjtését.
Furcsa módon a felnőttek között eleinte elkerülték a sikerek: első állomáshelyéről, a Valladolidtól a 23 mérkőzésen aratott két, az Osasunától kilenc meccsen szerzett egy győzelem után küldték el. Az extremadurai periódus után Benítez úgy érezte, ráférne egy év pihenő, illetve tanulás. Akkor tanulmányozta át alaposabban a Manchester United, illetve az Arsenal, valamint néhány olasz klub működési mechanizmusát, illetve akkor fogalmazta meg ma is érvényes edzői filozófiáját. „Számomra Arrigo Sacchi Milanja jelentette az etalont
– mondta Benítez. – A technikás, ugyanakkor agresszív futballt játszó csapatokat kedvelem, amelyek nem engedik kibontakozni az ellenfelet. Gyorsan, a lehető legkevesebb passzal kell játszani, és ha lehet, gólt rúgni.”
Az elmélet valóra váltásához nem volt rest pályán kívüli segédeszközöket is igénybe venni, egyike volt a technikát szinte azonnal segítségül hívó trénereknek. Számítógéppel figyelte-figyeli, milyen hatással vannak játékosaira a különböző diéták, játékhelyzeteket szimulál, aztán a látottakat átülteti a gyakorlatba. A kísérlet hatásfokáról eredményei árulkodnak. A Tenerifét „csak” feljuttatta az élvonalba, ezzel magát remek valenciai szerződéshez segítette (még akkor is, ha ma már tudjuk, Javier Irureta, Mané és Luis Aragonés után csak a negyedik számú jelölt volt a posztra), ott pedig megkezdte máig tartó hódítását. A két elveszített BLdöntő (2000, 2001) után kirabolt, többek között Gaizka Mendietától és Claudio Lópeztől is megváló együttesből azonnal bajnokcsapatot faragott (31 éve nem történt ilyesmi a Turia partján), 2004-ben ismét ünnepelhetett, aztán furcsa fordulatot vett karrierje. Hiába tette oda a bajnoki cím mellé
az UEFA-kupát is (a nemzetközi porondon előtte egyszer sem adta a negyeddöntőnél alább!), a vezetőség nem teljesítette átigazolási kéréseit, ezért felmondott. „Asztalt kértem, de csak lámpaernyőt akartak adni” – árulta el, min különbözött össze Jesús García Pitarch sportigazgatóval.
A viták helyett inkább elvállalta, hogy a 2001-es valenciai nyitányhoz hasonló helyzetből indulva, fiatal, sokra hivatott, de tapasztalatlan keretből épít világverő csapatot. A kirakatemberétől, Michael Owentől is megfosztott Liverpoolnál állt munkába – és nem egészen négy év alatt eljutott odáig, hogy kizárólag a legnagyobbakhoz l e hessen mérni. Első évében, újoncként megnyerte a Bajnokok Ligáját; a Pool trénerei közül erre csak Joe Fagan volt képes 1984-ben az akkor még BEK néven futó sorozatban aratott győzelmével. Az UEFA-kupabeli diadalt követő évben rajta kívül ketten is (Bob Paisley a Liverpoollal 1976-ban és 1977-ben, illetve José Mourinho a Portóval 2003-ban és 2004-ben) megnyerték a BL-t, viszont különböző csapatokkal ez neki sikerült először. (Mint ahogyan a liverpooli menedzserek közül is ő az egyetlen, aki első két hivatali éve alatt trófeával gazdagította a klub vitrinjét.) Nemzetközi kupában még sohasem ért el a nyolcaddöntőnél roszszabb (!) eredményt, a 2003–2004-es szezon óta lenyűgöző a mérlege. Kétmeccses párharcot összesen egyet bukott el (2006 tavaszán a BL nyolcaddöntőjét a Benficával szemben), akárcsak döntőt (2007-ben a Milan győzte le az általa irányított Liverpoolt a BL fináléjában), nyert viszont két kupát.
Titkát senki sem tudja megfejteni. Frank Rijkaard szerint: „Kiismerhető csapat a Liverpool. Ha valaki egyszer látta játszani, tudja, mit csinál a következő mérkőzésen. A fizikumra és a taktikai fegyelemre alapoz.” Csak éppen a valóságban még senki sem találta meg a Benítez-féle, leírva egyszerűnek tűnő séma ellenszerét. Bár lehet, hogy majd a két hebehurgya amerikai tulajdonos, az önmagát néhány hónap után futballmágusnak képzelő Tom Hicks és George Gillett a riválisok segítségére siet, és kirúgja a Premier League-ben egyelőre sikertelen, a harmadik helynél tovább nem jutó trénert.
Bár a Poolnál nem kell aggódni, itt csak az 1990 óta tartó, arany nélküli sorozatot kell megszakítania Beníteznek. A Valenciánál megmutatta, ennél hosszabb átkot is képes megtörni.