A legfontosabb a bizalom

Ha abból indulunk ki, hogy az utóbbi két évtized talán legfiatalabb futballistájaként, tizenöt és fél évesen bemutatkozott a magyar élvonalban, bajosan értékelhető egyértelmű előrelépésként, hogy egy évtized múltán is a honi bajnokságban szerepel. Őszinte fejbiccentést érdemel ugyanakkor az a finoman önkritikus bizonyítvány, amit ez ügyben a múlt nyáron négy évre a DVSC-TEVA-hoz szerződő, utóbbi négy bajnokiján három gólt jegyző Czvitkovics Péter állít ki magáról.

„Nyilvánvaló, hogy a debütáláskor elképzelt pályaív szempontjából van bennem hiányérzet – teszi egyértelművé karrierjét értékelő álláspontját Czvitkovics Péter. – Az én hibám is, hogy a pályafutásom úgy alakult, ahogy. Megjegyzem, a felelősség nem kizárólag engem terhel. Erről viszont egyelőre nem szívesen beszélnék, legfeljebb az emlékirataimban vetem papírra – de ez még odébb van...”

Hogy minek, illetve ki(k)nek szólhat a futballista szerint egyébként igenis „beszédes” hallgatás, nem akkora ördöngösség kitalálni korábbi klubjainak röpke során (Videoton, MTK) végigfutva. Mindenesetre az első osztályban 1998-ban Egervári Sándornak köszönhetően az MTK színeiben a Dunaferr elleni (mellesleg 3–0-ra megnyert) bajnokin bemutatkozó sihedernek nem csupán a magyar mesteredző, hanem a Hungária körúton őt váltó, ez idő tájt a Chelsea másodedzői posztját betöltő holland Henk ten Cate is ragyogó pályát jövendölt.

„Lehet, hogy Henk ten Cate jó véleménnyel volt rólam, de akkoriban minimális szerep jutott nekem az MTK-ban – illeszti össze a töredezett emlékkép darabkáit a középpályás, bókkal cicomázva fel a végterméket. – Ettől függetlenül állítom: Henk ten Cate a legjobb tréner, akivel valaha együtt dolgoztam.”

Ha a hollandus a szakmai csúcsot, a DVSC előző mestere, a cseh Miroslav Beránek az ellenpontot képviseli, avagy a Loki négy tavaszi bajnokiját végigjátszó középpályás szerint azért még nem kell hasraesni senki előtt, mert külföldről, magasabb futballkultúrából érkezik.

„Lehetőséget sem kaptam a bizonyításra, Miroslav Beránek a bajnokikon szinte egyáltalán nem számolt velem, akárhogy teljesítettem a kupameccseken. Tavasszal Herczeg Andrástól és az új stábtól megkaptam a bizalmat, csakhogy ők fel is készítettek a feladatra: lényegesen jobb erőben vagyok, mint az ősszel. Az új team jelentős mértékben változtatott az edzésmunkán, ami nem jelenti azt, hogy már ne tudnánk előre lépni. Ha tovább javul a játékom, és hét-nyolc gól mellett gólpasszból is összejön ennyi a tavasszal, a nyáron talán aláírhatom életem első külföldi szerződését. A grenoble-i vonal tudtommal még él, már csak ezért is derűlátó vagyok. Jelen pillanatban ugyanakkor kizárólag egy cél foglalkoztat: bajnok akarok lenni a DVSC-vel.”