Lassan záródó kiskapuk

A honi futball újkori históriáinak legkevésbé sem meseszerű főszereplője lett a klublicenc.

Legyen szó pénzügyi válságról, élvonalbeli gárda ellehetetlenüléséről, netán a legkevésbé sem felvillanyozó világításmizériáról – mindig ugyanoda lyukadunk ki: a szurkolói közbeszédben immár szitokszóvá züllő licenchez. Pedig maga a tanúsítvány hosszú távon labdarúgásunk felemelkedését szolgálná – a maga módján persze.

„Ez egy minőségbiztosítási rendszer, amelyet az Európai Labdarúgó-szövetség vezetett be” – magyarázta Gertner Zoltán, az MLSZ licenceljárási igazgatója. Teljesen világos: a csapatoknak nem elég a pályán kiharcolniuk az élvonalbeli szereplés jogát, azt is bizonyítaniuk kell, hogy az öt pontban megfogalmazott feltételeknek (sport, infrastruktúra, személyügyi és adminisztratív, jogi, illetve pénzügyi kritériumok) egyaránt megfelelnek.

Rosszul és hiányosan megfogalmazott passzus

„A lényeg, hogy olyan adminisztratív munkára kényszerítsük a futballvállalkozásokat, amely egy rendesen működő gazdasági társaság esetében egyébként is elvárható” – folytatta Gertner Zoltán. Nos, a gyakorlottabbak akár egy-másfél hét alatt is összeállíthatják a majd háromszáz oldalas anyagot. A tapasztalat mégis az, hogy mindenki az utolsó pillanatokra hagyja a leadást. Hiába, a jó munkához idő kell – csak halkan tesszük hozzá, hogy a rosszhoz úgyszintén. Az első napok ezért (is) telnek azzal, hogy a licenceljárás vezetője patikamérlegre teszi a dokumentumokat, hogy „súlyra” megvannak-e. A tartalom ekkor még másodlagos, de később úgyis a belbecs dönt, és punktum.

Joggal teszik fel a kérdést: ha tavaly nyáron mind a tizenhat, az élvonalbeli szereplés jogát a pályán kiharcoló csapat rajtengedélyt kapott, miként fordulhatott elő, hogy a Fehérvár már az ősszel likviditási gondokkal küszködött, míg a Sopron tavaszra úgyszólván leradírozta magát a honi futballtérképről?

„A szabályzatban léteznek olyan rosszul vagy hiányosan megfogalmazott passzusok, amelyek bizonyos mozgásteret engednek a csapatoknak – ismerte el a licenceljárás igazgatója. – Természetes és teljességgel érthető, ha ezeket a klubok aztán kihasználják.”

Magyarán: kiskapukat keresnek, hogy boldoguljanak.

Apró szépséghibája az ügyeskedésnek, hogy az ilyenformán összetákolt „építmény” bármikor kártyavárként omolhat össze.

A fenti példákból okulva kijelenthető, hogy főképp az egyesületek gazdasági helyzete és annak tálalása okoz fejtörést az érintetteknek. De Gertner Zoltán a szabályok évről évre való szigorítása hatásaként úgy érzi: jó úton haladnak, hogy ne legyenek később kerülőutak. Hogy máris egy példát említsünk: a szándéknyilatkozatok ideje lejárt. Pedig nem is olyan régi történet, hogy az egyik klub vezetője arra kérte a másikat: nosza, vesse már papírra, hogy több milliót fizetne egyik értékes játékosáért. A nyilatkozatban szereplő tetemes összeg így látszólag máris a bevételi oldalt erősítette. Azt azonban senki sem kérdezte később: mi lett az adásvételből. Nem nehéz kitalálni, hogy semmi. A papír, úgy, ahogy volt, megsemmisült – úgymond közös szándékból.

Amit nem látnak, az ilyenformán nincs is

A szigorítással persze mit sem változott az egyik fő pillér, vagyis a kérelmező csapatoknak szigorú pénzügyi előírásoknak kell megfelelniük. Várható költségvetésük nagy részét már most, a számviteli törvényeknek megfelelően kell bizonyítaniuk, szerződések bemutatásával. Rögtön hozzátesszük, hogy az MLSZ és a testület sem nyomozó hatóság. Így eszköze és jogosítványa sincs, hogy a beterjesztett dokumentumok hitelességét vizsgálja. És ezen a ponton további kiskapu tátong, hiszen a szerződések kiegészítő rendelkezéseit a csapatok nem kötelesek az elbírálás során bemutatni, ezek pedig akár a megállapodás később esedékes, közös megegyezéssel való felbontását is tartalmazhatják.

Vagyis ugyanoda jutunk, ahová a szándéknyilatkozatok kapcsán egyszer már elértünk. Ez is alátámasztja a tézist, hogy amit a licencadó bizottság nem lát, az nem létezik – így aztán tenni sem tud ellene, később mégis rá, vagy éppen a szövetségre mutogatnak a károsultak, többnyire indokolatlanul.

Emlékezzünk csak rá: nyílt titok, hogy a labdarúgók a fizetésük nagy részét úgynevezett marketingszerződéseik alapján kapják, kényszervállalkozóként. Igaz, rendelkezniük kell munkaszerződéssel is, de ilyenformán – takarékossági okokból – többnyire a mindenkori minimálbérre vannak bejelentve. Vegyük úgy, hogy eme megállapodásban szereplő összegek kifizetésére a kluboknak van fedezete, és ezt örömmel nyugtázza a licencadó bizottság is. De ezzel vége. Az arculatátviteli megállapodásokat ugyanis már nem látja a testület, így a bennük szereplő – lényegesen számottevőbb – kötelezettségek teljesítésére sem kérhet semmilyen biztosítékot.

Felszállhat végre a misztikus köd

„Magam is meglepődtem, hogy nem csak mi küszködünk ilyen gonddal – árulta el Gertner Zoltán. – A Nemzetközi és az Európai Labdarúgó-szövetség szintén keresi a kiutat. A megoldás az adópolitikában keresendő, hiszen ha a fizetés szolidabb része vándorolna az államkasszába, a játékosok nem lennének csapatukkal karöltve arra kényszerítve, hogy a zavarosban halásszanak.”

De erre persze még várni kell – mint ahogy sok minden másra. Ezzel együtt a licencadó bizottság berkein belül elfogadják, hogy az idei eljárás átmeneti időszak része. Kézzelfogható változások a jövő nyártól várhatóak. A rendszer fontos elemévé válhat az állandó ellenőrzés, hogy a csapatok érezzék a kontroll szabta határokat. Gertner Zoltán hozzáfűzte, feladatuk még, hogy a sokszor önkéntelenül is ellenállást tanúsító csapatok mellett a közvéleménynek is bizonyítsák: a licenceljárást eddig indokolatlanul lengte körül „valami misztikus köd”.

Lám, senki sem árul zsákbamacskát: az MLSZ hivatalos internetes oldalán minden érdeklődő hozzáférhet a klublicencszabályzathoz. De jövő ilyenkor az egész nem pusztán látható, hanem immár sokkal átláthatóbb is lesz. Igaz, már most sincs panasz: az UEFA legutóbbi értékelésében ugyanis a legnagyobb elismeréssel illette a hazai klublicenceljárást.

Mindennek a mozgatórugói persze a drákói szigorral betartatott szabályok maradnak – a kibúvási lehetőségek viszont a minimálisra csökkennek. Félő azonban, hogy ennek főképp majd az alulfinanszírozott kiscsapatok isszák meg a levét, amelyek lassan lemorzsolódnak, s magatehetetlenül tűnnek el a süllyesztőben. Még ha ideig-óráig képesek is ennek az ellenkezőjét bizonyítani, az a fentiek alapján aligha csalás – inkább ámítás.