Süllyedhet bármilyen mélyre, élhet át bármekkora nehézségeket, a Preston North End neve örökre kitörölhetetlen Anglia és a világ labdarúgásának történetéből. A ma a Championship 16. helyén álló csapat nyerte meg a földkerekség első nemzeti bajnokságát, az angol első osztály 1888–89-es kiírását. Sőt mi több, az adott évben az FA-kupában is diadalmenetet tartott, és ezt vehetjük szó szerint: a Preston úgy lett első az akkor már 18 éves múltra visszatekintő kupasorozatban, hogy egyetlen gólt sem kapott (!).
A fényes indulást fényes folytatás követte, az észak-angliai együttes ugyanis a rákövetkező évben is besöpörte a bajnoki aranyat, igaz, ekkor már a duplázás – vagyis a bajnokság és az FA-kupa egyidejű megnyerése – nem sikerült. Valószínűleg ezekben az években kapták a prestoni fiúk a „Legyőzhetetlenek” becenevet, amely azonban az idők során kissé megkopott: a csapat az 1938-as FA-kupa- és az 1941-es Háború-kupa-elsőséget leszámítva 1890 óta minden sorozatban „talált legyőzőre”.
Ám mielőtt számba vennénk a patinás klub felettébb izgalmas évtizedeinek fontosabb eseményeit, szaladjunk vissza a nem mindennapi kezdetekhez. A klub születési éve 1862, az egyesület alapítási időpontjaként mégis az 1881-es esztendőt emlegetik. A rejtély megoldása, hogy az eredetileg krikett-, majd rögbiklubként működő Preston North End csak később fordult a labdarúgás felé, miután a hagyományos sportágakkal nem tudta átcsábítani a nézőket a városi rivális Preston Grasshopperstől. Az első kísérleti mérkőzésre 1878-ban került sor, és az esemény olyannyira népszerűnek bizonyult, hogy az egyesület három év múlva már állandó szakosztályt tartott fenn a futballistáknak – a krikett holt szezonjában…
Az 1880-as évek sikerei alighanem a klub speciális utánpótlásrendszerén alapultak. William Sudell elnök úgy döntött, a helyi fiatalok helyett inkább a határ túloldalán élő skót tehetségekre épít, a légiósok pedig a busás meccspénz és a számukra a városban biztosított jól fizető „civil” állás kedvéért szívesen átköltöztek Angliába. Arra, hogy akkor mi számított nagy összegnek, jó példa Frank Becton 1891es eladása: a Preston a csatárért klubrekordot jelentő száz fontot kapott a Liverpooltól. (Változnak az idők: a mai csúcsot a David Nugent 2007-es Portsmouthba igazolása után befolyó hatmillió font jelenti…)
Amikor a riválisok tiltakoztak a szövetségnél a népes prestoni skót különítmény miatt, a gárda azzal tudta sakkban tartani az FA-t, hogy – harmincöt másik északi klubbal együtt – kiválással fenyegetőzött. Az érv hatott, a skótok maradtak, a gondok mégis egyre gyűltek. Előbb Sudell elnök került börtönbe sikkasztás miatt, majd váratlanul meghalt két meghatározó játékos, köztük az egyik legnevesebb sztár, az élete utolsó szakaszában súlyos tüdőbajjal küszködő Nick Ross.
A harmincas években újabb légióshullám érkezett a klubhoz, és a Jimmy Milne és a későbbi legendás Liverpool-edző, Bill Shankly nevével fémjelzett csapat 1938-ban FA-kupa-győzelemig jutott, miután a döntőben legyőzte a Huddersfieldet. A skót vonal erősségét jelzi, hogy a győztes gárdából csak hárman voltak angolok.
A második világháborút követő két évtized a klub történetének legnagyobb futballistája, a gárdában 1946 és 1960 között 433 mérkőzésen pályára lépő és 210 gólt szerző Tom Finney nevével fonódott egybe, a bajnoki vagy kupagyőzelmet azonban a 76-szoros angol válogatott csatárral sem érte el az alakulat. Legendás a történet, hogy a csodacsatárnak a Palermo 1952-ben – mintegy tízévnyi átlagos futballistakeresetnek megfelelő – tízezer fontos aláírási díjat, havi 130 fontos fizetést, autót és luxusvillát ajánlott, a játékos azonban hiába vágyott a „paradicsomba”, angol munkaadói nem engedték el.
Példaértékű hozzáállását jelzi, hogy az eset után még évekig szolgálta a klubot, amely a Deepdale mellett 2004-ben szobrot emelt a tiszteletére. Nem mindennapi alkotásról van szó: a speciális szökőkútra emelt látványos mű az 1956-ban az év sportfotójának választott Finneyt tócsába esés közben ábrázoló kép alapján készült.
A klasszis visszavonulása és a fizetések rohamos emelkedése éles töréspontot jelentett a klub életében. A Preston az 1960–61es szezonban kiesett az élvonalból, ám valószínűleg akkor még senki sem gondolt arra, hogy ezt követően legalább negyvenhét évig hiányzik az első ligából. Noha az azóta eltelt alig évszázad során olyan játékosok fordultak meg a csapatban, mint Mark Lawrenson, David Beckham, David Healy vagy David Nugent, a kispadon pedig olyan hírességek ültek, mint Bobby Charlton, Nobby Stiles, Tommy Docherty vagy Sam Allardyce, a csúcsot az (elbukott) osztályozó jelentette. És végül emlékezzünk meg egy magyar szempontból fontos eseményről: a Preston 2008 márciusában egy hónapra kölcsönvette a 16-szoros válogatott Priskin Tamást a Watfordtól.