A barikád oldalai

Aki nem látta még Tiszeker Ágnest – pláne, ha nem is beszélgetett vele –, s csak a híradásokból ismeri a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét, az joggal hiheti: személyében a magyar sport első számú közellenségét, nagy ívű karrierek megtörőjét, két lábon járó hétfejű sárkányt „tisztelhetünk”.

Maradjunk annyiban, hogy a kép ennél azért árnyaltabb...

Akárhogy is, a MOB által rendezett szerdai fejtágító – amelyre a pekingi olimpiára készülődő sportági küldöttségvezetők voltak hivatalosak – középpontjában ez a joviálisnak mondható, kifejezetten szabatosan fogalmazó, mindenféle indulattól mentes, szőke, enyhén molett hölgy állt, pontosabban ült.

Tiszeker doktornő a téma kellős közepébe vágva kulcskérdésként említette, hogy a doppingellenőrzésnek nincs időkorlátja, sem a kontrollt végző orvos, sem az ellenőrzésre kijelölt versenyző szempontjából. Bármikor ellenőrzésre szólíthatják a sportolót: meccs előtt, meccs után, természetesen figyelembe véve az adott sportág sajátosságait – különös tekintettel a súlyhatárhoz kötöttekre. Senki sem sürgeti a mintaadásban a sportolókat, a doppingellenőr addig vár, ameddig a kötelező minimum, a 75 milliliternyi vizelet bele nem kerül az üvegcsébe, és arról sincs szó, hogy bárki is több liter folyadékot préselne bele erőnek erejével az illetőbe. Meglehet, csak a tudósítónak tűnt úgy, hogy ezen a ponton a legfőbb honi doppingvadász odasandított Köpf Károlyra, a Magyar Vízilabda-szövetség főtitkárára,

onnan azonban nem érkezett reakció, sem verbális, sem metakommunikatív. Márpedig egy pólós honlap tanúsága szerint a kétszeres olimpiai bajnok válogatottunk szakvezetője, Kemény Dénes igencsak sérelmezett egy minapi, válogatott mecscset megelőző mintavételt.

Ágnes asszony mindenesetre hangsúlyozta, hogy a MACS éjjel-nappal a sportolók rendelkezésére áll, s ebben a pillanatban hajlamosak voltunk megfeledkezni arról, hogy azért mégiscsak egy profitorientált vállalkozás vezetőjével ülünk szemben, nem pedig egy jótékonysági intézményével... Hamarosan azt is megtudjuk, miért az o m i n ó z u s 75 milliliter? A leadott vizsgálati anyagot kettéválasztják A- és B-mintára, s a B-mintának minimum 25 milliliternek kell lennie. Fontos, hogy mindent a sportoló szeme láttára kell kicsomagolni a lezárt dobozokból, minden eszköz szigorúan egyszer használatos, s az üvegcsékhez – amelyek zárókupakját úgy csavarják rá, hogy azt már csak letörni lehet az ausztriai laboratóriumban – kizárólag maga a sportoló nyúlhat hozzá, csakis az ő ujjlenyomata lehet az üveg falán.

Az ellenőrt mindig küldik – sohasem saját ötlet hatására vizsgál –, a teszt megrendelője rendszerint a magyar vagy a nemzetközi sportági szövetség. A sportoló ne felejtse el elkérni az ellenőr megbízólevelét, de még ennél is lényegesebb a folyamatos kommunikáció. Kérdezni kell, ha valami nem világos, s a jegyzőkönyvet csak akkor szabad aláírni, ha semmi kétség sem maradt a vizsgálat jogszerűsége felől. Minden dokumentumból meg kell őrizni egy példányt. Végtére is ellenőr és sportoló a barikád egyazon oldalán áll.

Szóba kerül, hogy a korábbi olimpiákon mindig magyar orvos kísérte el a doppingellenőrzésre rendelt sportolónkat – ez Pekingben nem feltétlenül lesz így. Jelen állás szerint csak 126 versenyzőnk lesz ott az olimpián, s a kisebb sportolói létszám kisebb orvosi kontingenst jelent – az athéni és sydneyi negyvennel szemben legfeljebb húszat. S ebben a számban már a masszőrök is benne foglaltatnak...

A már-már idilli hangulatba az atlétákat – Athén óta a magyar sport fekete bárányait... – képviselő Mérei László kérdése rondított bele.

„Tudjuk, mennyire fontos sportágunkban a folyamatos tesztelés. Februárban tizenöt vizsgálatot rendeltünk meg, ám amikor megérkezett a MACS-tól a számla, kis híján infarktust kaptam. Kilencszázhetvenhétezer forint... Még hátravan néhány hónap az olimpiáig, addigra tönkre is megyünk.”

Kamuti Jenő, a MOB főtitkára széttárja karjait: „Minden olimpiai kerettagot legalább négyszer vizsgáltatunk Pekingig, ezek költségét a MOB állja. Ami viszont ezen felül van, azt a szövetségek finanszírozzák...”

Lassan befejeződik az eligazítás, Kamuti doktortól megtudjuk, hogy a növekedési hormonok – korunk legdivatosabb doppingszerei – tesztelése valószínűleg még megoldatlan lesz Pekingben, azaz továbbra is igaz a tétel: a gazdag országok ezután is lekörözik majd a szegényeket doppingfronton... Mindenesetre a vizsgálati mintákat már levették, azokat a bécsi laborban őrzik, a WADA most dolgozza ki a sztenderdeket. Ha a NOB áprilisi, Pekingben esedékes végrehajtó bizottsági ülésén úgy döntenek, akkor mégis lesz növekedésihormon-tesztelés az olimpián. Amelyen egyébként mintegy 25 százalékkal több kontrollt (4500) végeznek, mint 2004ben Athénban, és 63 százalékkal többet, mint 2000-ben Sydneyben.

Azért Tiszeker doktornő zárszava figyelemre méltó: „Sokan azt állítják, liberalizálni kellene a doppinghasználatot. Ez is egy álláspont. De ne higgye, hogyha így történne, kétségbeesnék.”

Azért a Mérei sporttárs által lebegtetett számlát látva – és Pelikán Józseffel szólva –, erre nem mernék megesküdni…