A melegítést befejező játékosok óriási vágtával menekültek az öltözőbe. Igazi özönvíz zúdult a pályára, az eső sűrű függönyén keresztül a lelátóról nézve csupán ködös foltként derengett a játéktér. Az esernyők is igen csekély védelmet nyújtottak, mert a szél alájuk is befújta a vizet, és amikor az ég is megdördült egy villámlás kíséretében, az a kérdés is felvetődött, lesz-e egyáltalán mérkőzés Debrecenben.
A vihar azonban csak ijesztgetett. A Bede Ferenc betegsége miatt beugró játékvezető, Kassai Vikor fejében meg sem fordult a későbbi kezdés gondolata, és amikor kivezette a csapatokat a mély, csúszóssá váló pályára, az ötezer nézőn kívül némi bágyadt napsütés is üdvözölte a játékosokat.
Ötezer néző, azaz fél ház az első és a második helyezett rangadóján úgy, hogy az esetleges győzelemmel a Debrecen maga mögé utasíthatja az MTK-t a tabellán. Közelebb kerülhet a Loki a hőn áhított negyedik bajnoki címhez – mi kellhet még ahhoz, hogy zsúfolt lelátók előtt küzdjön meg egymással a két csapat?
Mondhatnánk, hisz annyira kézenfekvő lenne: jó idő. Ez igaz is, az egész éjszaka és délelőtt zuhogó eső nyilván ezreket tartott otthon, akik szívesen szurkoltak volna a helyszínen, ha nem kockáztatják meg ezzel azt, hogy bőrig áznak másfél-két órán keresztül. Ennek ellenére mégsem az időjárás a foghíjas lelátó alapvető okozója, hiszen ha lenne Debrecenben korszerű, fedett nézőterű stadion, a klubvezetők becslése szerint tizenötezren is kijönnének egy ilyen rangadóra, függetlenül attól, hogy szakad-e az eső vagy sem. Ez a debreceni futball Achilles-sarka: a stadionkérdés. Készültek már makettek, látványtervek, elhangzottak határo-