Katzirz Szegeden

SIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGYSIMON JÓZSEF, SZIRMAI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.04.03. 02:04
Címkék
A három győzelemig tartó férfibajnoki elődöntő második, csütörtöki mérkőzésének (Dunaferr SE–Pick-Szeged) előestéjén a szegedi klub vezetői és Katzirz Dávid (TuSEM Essen) bejelentették, hogy a jobbkezes válogatott átlövő a bajnokcsapatban folytatja pályafutását.

A hajrájánál tartó férfibajnokság izgalmai közepette fontos hír érkezett Szegedről: a bajnokcsapat két évre szerződtette a német TuSEM Essenben egy évadot töltő Katzirz Dávidot (28 éves). A megállapodást – miként Laluska Balázs (León) visszatérését a Pickbe – Szörnyi Attila menedzser hozta tető alá. A játékosügynök elmondta, hogy néhány hete kezdett tárgyalni Pistrui Lászlóval, a Szeged tulajdonosával és Lele Ambrus elnökkel, akik Katzirz személyében megtalálták Vladimir Oszmajics mellé a csapat szerkezetébe illő, rutinos átlövőt.

„A lehető legsikeresebb BLszereplés mellett magyar bajnoki aranyérmet, valamint Magyar Kupát szeretnék nyerni – mondta Katzirz Dávid. – Jó szakmai és anyagi ajánlatot kaptam az Essentől és más német kluboktól is, de a szegedieké felvette a versenyt ezekkel.”

A hazai mezőnyben a Pick – miként Lele Ambrus korábban lapunkban is elmondta – továbbra sem talál nemzetközi szintű, korrekt áron megszerezhető magyar játékost, de igyekszik hazahozni a spanyol és a német bajnokságban edződött, lejáró szerződésű válogatottakat. Ilyen Katzirz Dávid, a pécsi nevelésű átlövő is, aki sokat fejlődött a Dunaferrben és Tatabányán, majd egy-egy évadot töltött az olasz Rubierában, a német Wilhelmshavenben és most Essenben (a patinás klub német bajnok volt 1986-ban, 1987-ben, 1989-ben, valamint KEK-et nyert 1989-ben, City-kupát 1994-ben és EHF-kupát 2005-ben).

„A nehéz döntéskor az is fontos szempont volt, hogy jobban szem előtt legyek Skaliczki László szövetségi kapitánynak – folytatta a

játékos. – A legutóbbi Pannonkupára lábsérülésem miatt nem tudtam eljönni, de a mesterrel megbeszéltem, hogy a bosnyákok elleni júniusi vébéselejtező előtt számít rám. Addig a Bundesligában lesz sok dolgom.”

A szegediek a nyártól számíthatnak Katzirzra, ugyanakkor a csütörtöki újvárosi csatában talán újra szerepelhet náluk a térdsérüléséből felépülő Puljezevics Nenad, a mellizomszakadás miatt több meccset kihagyó Bendó Csaba, a kezét fájlaló Krivokapics Milorad, illetve Ratko Djurkovics és Adrian Petrea.

A Pick 1–0-ra vezet a Dunaújváros elleni elődöntő három győzelemig tartó párharcában, s persze a Dunaferr most az egyenlítésre készül, mégpedig a szegedi derbi tapasztalatait felhasználva.

„Ellentétes félidőket játszottunk Szegeden – összegezte a tanulságokat Kolics János, a Dunaferr edzője. – Az elsőben átlövésből képtelenek voltunk gólt szerezni, a beállósjátékunk sem működött, ráadásul a kapusteljesítményünk is gyenge volt. A fordulást követően viszont egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni, meg is nyertük a második félidőt. Innen kell folytatnunk. Itthon győzelmet várok a csapattól, s képes is rá.”

Újvárosban Zubai Gábor felépült sérüléséből, de Bakos Dávidra és Szalafai Gáborra (műtét után lábadoznak) még nem számíthat a csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik