Elmúlt a szerelem

„Ronaldinho már nem szerelmes. Összetört a szíve” – mondta Juanjo Castillo, a brazil géniusz egykori személyi asszisztense a minap az egyik katalán lapnak. Csak idő kérdése volt, a játékos szűkebb környezetéből mikor áll elő valaki azzal, hogy a Ronaldinho és a Barcelona közötti házasság a végét járja. A nem is olyan régen Henrik Larsson, az egykori csapattárs által még a „labdarúgás isteni ajándékának” titulált brazil arcáról eltűnt az életöröm. A rá annyira jellemző mosoly már régen a múltba veszett, ezzel együtt a játékából eltűnt az is, ami Ronaldinhót Ronaldinhóvá tette. Néha még felvillant egy-egy csodát, mint például az Atlético Madrid elleni – sokak szerint búcsúajándékként felfogható – ollózás, de összességében minden és mindenki egy új korszakot gyanít a háttérben. Azt viszont a nagy pénzzel licitálók dacára sem merjük egyértelműen kijelenteni, hogy Ronaldinho távozik a Camp Nouból, nem pedig Frank Rijkaard vezetőedző.

Mert a jelenlegi konfliktus elsősorban nem Ronaldinho és a Barcelona, sokkal inkább a karmester és a tréner között zajlik. Még akkor is, ha Rijkaard a Schalke elleni visszavágó előtt sajnálkozását fejezte ki, amiért nem számíthat a 2005-ös aranylabdásra. „A Bajnokok Ligája és a Primera División miatt is nagy szükségünk lenne rá. Távolabbi jövőjét viszont nem tudom megjósolni. Úgy tudom, még élő szerződése van a Barcelonánál” – mondta a holland szakember. Csakhogy azt senki sem tudja megmondani, mennyire gondolta ezt komolyan Rijkaard, mert ebben az évadban mindent bizonyított, csak azt nem, hogy nála a Barcelona elképzelhet e t len az elmúlt négy év egyértelmű vezéregyénisége nélkül. Ilyen-olyan okokból ötször is előfordult, hogy legalább két hétig nem számított a szolgálataira, és az eddigi 31 fordulóból mindössze 17-ben vetette be.

Ennél is beszédesebb, hogy csak 13-szor kezdőként, négyszer viszont csereként. (Az egész évadban összesen hét bajnokit játszott végig…) Másnál nem lenne furcsa, hogy olykor a padról indul bevetésre, Ronaldinhónál viszont olyannyira az, hogy a 2007–2008-as idénye előtt párizsi korszaka óta egyszer sem fordult vele elő, hogy becserélték volna. A Primera Divisiónban négy év alatt 128 meccset játszott, kizárólag kezdőként, az idén viszont bele kellett törődnie, hogy olykor nem csupán Thierry Henry és Lionel Messi, de Bojan Krkic, Giovani dos Santos vagy Eidur Gudjohnsen is elé került a házi rangsorban. A legfontosabb egyéni elismerések (Aranylabda, FIFA World Player Award) közül az ötösből senki sem vehetett át akár csak egy darabot is, Ronaldinhót viszont a FIFA kétszer, a France Football meg egyszer már kitüntette.

Hogy a kevés játéklehetőségből mennyi „köszönhető” a sérüléseknek, illetve menynyi Rijkaardnak, nehéz megmondani, főleg azért, mert nem tudni, a brazil mikor volt ténylegesen is sérült. Most biztosan az, izomsérülés miatt legalább hathetes pihenőre kényszerül, de azt például senki sem tudja, miért március 9-én a Villarreal ellen játszotta az eddigi utolsó mérkőzését a Barcelona mezében. Egy héttel később az Almería elleni bajnokira készülő keretben már nem találkoztunk a nevével, mert Rijkaard szerint sérüléssel bajlódott. Röviddel a meccs után az orvosi stáb viszont kiadott egy közleményt, amelyben rögzíti: egy vizsgálat sem bizonyította, hogy a brazilnak bármilyen egészségi problémája is lenne.

Tulajdonképpen ezzel indult el a lavina, amely a március huszadikai kupabúcsúval folytatódott. Utána a minden barcelonai ügyben magát illetékesnek érző, ezért mindent keményen kritizáló Johan Cruyff is szót kért: „Ha fontos mérkőzésen jelentős díjak forognak kockán, senki sem lehet sérült. Ezek inkább mentális problémák, ráadásul a közönséget is megosztják. Néhányan nem felejtik el, hogy Ronaldinho mit tett a klubért, mások viszont azt mondják, jobb lenne, ha azonnal távozna.”

Ezt fél hónapja jelentette ki az 1992-ben a csapattal edzőként BEK-et nyerő Cruyff, mára, úgy tűnik, a távozását óhajtók kerültek többségbe. Az elsőre eladhatatlannak bélyegzett irányítóra megérkeztek az első konkrét licitek is, az Internazionale 25, a Milan 20 millió eurót hajlandó fizetni érte, a tárgyalásoktól korábban elzárkózó katalánok pedig lassan tárgyalóasztalhoz ülnek a kérőkkel. A hajdan az elnöki székbe részben Ronaldinho beígérésével kerülő Joan Laporta például folyamatosan egyeztet a Milannal, alvezérei az Interrel tárgyalnak, és lassan eljutunk odáig, hogy tényleg csak a pénz számít majd. A játékos szerződésében 125 millió eurós kivásárlási ár szerepel, ebből persze majd engednie kell a Barcának, kérdés, hogy mennyit. Roberto Assis, Ronaldinho fivére és menedzsere szerint sokat, ha kell, akkor a FIFA direktíváinak, illetve a 17. paragrafusnak megfelelően akár több mint százmilliót is. A menedzser azzal érvel, hogy Ronaldinho már több mint három szezont lehúzott a Barcában, illetve még nincs 28 éves, így a fizetése ismeretében matematikai alapon meghatározható a vételára.

Tisztára mint a piacon. Csak közben meg az „áru”, ahogyan a piacon, egyre romlik. Mert nincs lehetősége a talpra állásra.