Hajdanán azt mondták, a magyar futball arisztokratái a játékvezetők, azaz három lépés távolság, és semmi fecsegés a „család” ügyeiről.
Manapság már más a helyzet. Más, mert ebben a bizalmi körben, a magyar bíróvilágban az utóbbi években az üzengetés, a vádaskodás, a bosszúállás, a pozícióharc megy. S lehet, nem véletlenül buknak kínos ügyek a felszínre, ugyanis játékvezetésünk – annak is a profi része – harmatgyenge, a pályán elkövetett hibák, az egyéniségek hiánya pedig óhatatlanul odáig vezet, hogy az aktuális történet a következő munkacímet viselheti: botrány van a bíróknál.
Íme, a legújabb történet dióhéjban: hat játékvezető kilépett a Játékvezetői Testületből (JT), arra hivatkozva, hogy a korábbi vezetőség (amelynek elnöke a világ legjobb bírójának négyszer megválasztott Puhl Sándor volt) pazarló gazdálkodást folytatott. Néhány nappal később az ügy még csúfabb fordulatot vett, ugyanis a magyar bírótársadalom kiközösítette Puhl Sándort, és a korábban a JT-ben mellette dolgozó Drigán Györgyöt. Vágner László, a szakmai szervezet, azaz a Játékvezetői Bizottság elnökének szűkszavú indoklása a következőképpen hangzott ez ügyben: Drigán György és Puhl Sándor nem végezhet ellenőri munkát a jövőben magyar meccseken.
S bár próbáltunk minél több részletet megtudni, a nyilatkozó játékvezetők bátorsága odáig már nem terjedt, hogy névvel is vállalják a véleményüket, döntésüket. Annyi azért kiderült, hogy a korábbi testületi vezetés idején állítólag laptopok, mobiltelefonok tűntek el, és horrorisztikus, milliókra rúgó költségtérítéseket regisztrált egy gazdasági vizsgálat.
A „névtelenek” nyilatkozata szerint harmincmillió forintból több milliót kell megkeresni.
Súlyos vádak ezek. S habár már előző cikkünk megírásakor is eljutottunk a volt JT-elnökhöz, Puhl Sándorhoz, ő akkor nem kívánt nyilatkozni, mondván, nem tudhatja, a másik oldal mivel támadja majd a korábban általa irányított testületet.
Most már tudja, hiszen olvasta a lapunkban megjelenteket.
A korábbi sztárbíró hitelrontást emleget
„Súlyos hitelrontásról van szó azok részéről, akik az információkat adták, ráadásul a Nemzeti Sportot is belerángatták abba, hogy a történet alaposan elferdítve jelenjen meg – mondta Puhl Sándor, aki a történtek apropóján megfogadta: az életben többet nem keres kapcsolatot a magyar futballbírói társadalommal. – Nem szeretnék hosszasan foglalkozni az üggyel, ugyanis nagyon egyszerűen összefoglalható minden: az állításokkal ellentétben nem laptopok tűntek el, hanem egy erősen lestrapált kézi számítógépet loptak el; nem mobiltelefonok tűntek el, hanem egy mobiltelefon ment tönkre; nem milliós nagyságrendű költségelszámolásokról volt szó, hanem százezeres tételről; és ami a lényeges, nem harmincmillió forint mínuszait kell keresni, hanem arról kell beszélni, hogy a JT-t több mint harminchárommillió forintos egyenleggel adtuk át, ám a jelek szerint azóta súlyos hiány keletkezhetett... A lényeg: a szavaiért mindenkinek vállalnia kell a következményeket, főleg azok után, hogy a közgyűlésen is elmondtam mindezt, és a reagalásommal szemben érdemi, markáns kifogása senkinek sem volt. Csupán ennyi a történet, és ezek után mindenki átgondolhatja: mi miért történik a jelenkori magyar játékvezetői társadalomban, kinek az érdeke, hogy a különböző fórumokat álságos módon felhasználva, az újságot félretájékoztatva befeketítsen, vádaskodjon.”
Ez jó felvetés, annál is inkább, mert az időnként hevesen fellángoló bíróvitákban valóban vannak furcsa, a kívülálló számára nehezen érthető részletek.
A mostani helyzetben éppenséggel az alaphír meghökkentő, azaz a hat játékvezető látványos kilépése a JT-ből. Kérdés: vajon a fél tucat játékvezető lelkiismerete miért csak most, 2008 áprilisában szólalt meg, amikor Puhl Sándor már