A jókedvű Teremtő

„Mondják, a székelyeket csak úgy, jókedvében teremtette az Isten, azért nem adott nekik a tehetségen kívül semmit. Gondolta, boldogulnak ők így is. És valóban!”

Kozma Mihály Székely Mennyország című publicisztikájából idéztünk az imént. Az írás 2005. június 7-én kelt, azt követően, hogy a Székelyudvarhely megnyerte a román futsalbajnokságot, szerzője a magyar válogatott szövetségi kapitányaként jegyezte. Manapság is a nemzeti együttes élén áll, dupla műszakban dolgozik: mellette a Sportklubot trenírozza…

„A mestert éveken keresztül bombáztuk ajánlatunkkal, az utóbbi időben már csak megszokásból, talán mi lepődtünk meg a legjobban, amikor tavaly igent mondott” – újságolja Molnár Miklós, majd büszkélkedve teszi hozzá: mióta a Székelyudvarhely SK Székelyudvarhely SK (2003), két arany- és ugyanennyi ezüstérem került a vitrinbe. Na már most, Kozma Mihálynak ezen a mérlegen kell javítania... A jókedv amúgy a hely szelleméből is fakad, az egylet alelnöke az udvarhelyi Gondűző szálló éttermében ültet le bennünket.

No meg az edzőt és a csapat legfontosabb tagjait is. A keddi, Ukrajna elleni világbajnoki pótselejtezőre készülő magyar válogatott alapembereit (gyors névsorolvasás: Balázs Zoltán, Gyurcsányi Zsolt, Lódi Tamás, Madarász János, Szabó Zoltán és Tóth Szabolcs) ugyanis a szakvezetőhöz hasonlóan Hargita megyébe csábították. Hogy mi vonzotta őket, röviden öszszefoglalható: a tisztes bér, az ideális körülmények és az udvarhelyiek szeretete.

„Szerencsésnek vallhatom magam, hogy a hobbim manapság egyenlő a munkámmal. Van, aki a gyárban feszül meg nap mint nap, más újságcikket ír, abból él meg, én a futsalból” – magyarázza Lódi Tamás. Mint mondja, az sem zavarja, hogy odahaza akadtak, akik „futsalprostinak” nevezték őket, miután Romániába igazoltak. Felteszi, az irigység szólt belőlük. Bővebb kommentár helyett e helyütt citálhatjuk azt a székely mondást, amely szerint „…inkább irigyeljenek, mint szánjanak”.

A körülményekre érdemes visszakanyarodni! A játékosok egy panzióban leltek otthonra, naponta hol egyet, hol kettőt edzenek, szabad idejükben pedig angolul tanulnak, kirándulnak („Ha szerencséd van, látsz medvét, ha még nagyobb van, akkor nem látsz…” – egy ide kapcsolódó aranyköpés), továbbá Balázs Zoltán autóját kapják szét és rakják össze... Ja, és még egy elmulaszthatatlan program: az utánpótláscsapatok foglalkozásain vesznek részt. Kozma Mihály tudniillik szakmai igazgatónak szerződött Udvarhelyre, feladata nemcsak az, hogy az elsőségek terén kettőről háromra juttassa a felnőttgárdát, hanem az is, hogy felépítse az SK utánpótlását. Ami azt illeti, az alapokat már lerakták, sőt, hála a toborzóknak, hat korosztályban immár 200 gyerek rúgja a labdát, egy csapattal két tréner foglalkozik. Az U14-es együttest speciel Madarász János viszi – nem véletlenül.

„A fiam is tizennégy éves, tudom, hogyan kell bánni ezzel a generációval” – büszkélkedik.

Nyomban hozzáfűzi azt is, hogy rettenetesen hiányzik a család (havonta egyszer teszik meg az oda-vissza 1312 kilométeres, javarészt kamionok, buszok, Daciák és szekerek előzgetéséből álló utat), de egyrészt szerettei miatt is vágott bele a jól fizető kalandba, másrészt a következő negyven esztendőt úgyis velük tölti. Már persze azt követően, hogy lejár az egy plusz egy évre kötött megállapodás.

Mivel az egyezség több mint fele még hátravan, kétségünk sincs afelől, hogy az így is egyestésre nyúló élménybeszámolóból 2009 nyarára már vaskosabb könyvet is össze lehet állítani. Csak ízelítőül: egy kisgyerek olyan lasztit kért születésnapjára, amelyet Gyurcsányi Zsolték írtak alá; az utcán gyakrabban állítják meg őket, mint a postást; a Székely Medvék néven ismert szurkolói csoport mindenhová elkíséri a fiúkat (többek között vállalva azt is, ami Kolozsváron és Marosvásárhelyen történt: emitt elvették a magyar és a brazil zászlókat, amott pedig könnygázzal fújták le a drukkereket); végül, de utolsósorban: az egyik este azzal hívták Kozma Mihályt, hogy a vendéglátó-ipari egységben két futballista tartózkodik, „…a magas és az alacsony”. A helybéliek szemében nagyra nőtt játékosokon kívül erdélyi születésű román válogatottakat, valamint két brazilt is felvonultató együttestől természetesen mindenki azt várja, hogy az alapszakaszt követően a rájátszásban is remekel, majd a május 19-én startoló, két nyert mérkőzésig tartó fináléban is diadalmaskodik. Minden jel arra mutat, hogy a döntőben a Déva lesz az SK ellenfele, a vetélytárs gyakorlatilag egyenlő Románia nemzeti csapatával. Bizakodásra ad okot, hogy egyszer már sikerült legyőzniük az idén. Apropó, a február 11-i presztízscsata kezdete előtt fél órával a tűzoltóparancsnok lezáratta az udvarhelyi csarnok kapuit, úgy megtelt addigra. Aki befért, aligha feledi egyhamar azt az estét: 2–1-re győztek a „mieink”, a végén még a brazilok is könnyezve hallgatták a háromezer torokból hátborzongatóan szépen felcsendülő székely és magyar himnuszt. Úgyhogy a hasonló folytatás reményében zárjuk sorainkat.

Hajrá, Székelyudvarhely, hajrá, magyarok!