Elrontották az ünnepet

Szép lassan, komótosan sánti kált fel a lépcsőn. Nem szokott a VIP-páholy felé járni, de ez most különleges alkalom volt. Ide kellett jönnie, de később lement a pályára, és Markovits Lászlótól, a Vasas ügyvezető elnökétől és Illovszky Rudolftól ajándékot vett át.

Egykor tíz-tizenkétezer néző tombolt a góljai után a Fáy utcában, most jó, ha tizedanynyian ünnepelték. Az idősebbek nosztalgiázhattak, a fiatalabbak az apák meséiből ismerik: Várady Béla ötvenöt éves. Kicsit integetett a csaknem üres lelátónak, majd átbicegett szokott helyére az eredményjelző melletti karéjba.

„Itt kényelmesen le tudok ülni, az ülőhely székei túl kényelmetlenek nekem – magyarázta. – Nemsokára kezelést kapok, hogy az ízületeim rendbe jöjjenek, és ne fájjanak. Nem a térdemről beszélek, ott csak a protézis jelentene megoldást, a többi ízületemről van szó.”

Aki még látta Várady Bélát a bal szélen száguldozni, szomorúan tapasztalta, hogy a sors mennyire kibabrált vele. Csak sántikálva képes járni, ám a humora, a kedélye nem fakult meg az idő múlásával. S a futballimádata sem: csaknem minden meccsre kijön a Fáy utcába, szurkol a Vasasnak, és közben nem veszik el a céltalan múltidézésben, nem hasonlítgatja a maiakat önmagához és egykori, bajnoki címet nyerő társaihoz.

„Nem lenne értelme hasonlítgatni – mondta az angyalföldi

legenda. – A mai Vasas helye reálisan a nyolcadik és a tizenkettedik hely között van. Rengeteg a helyzet, pedig egy csatárra nem hathat bénítóan a mérkőzés légköre, és bizony egyeseknél a képességeket tekintve is akad hiányérzetem. Ez van, én ennek a Vasasnak is szurkolok.”

Magától értetődő, hogy a legszebb születésnapi ajándék a hazai győzelem lett volna, ám Várady Bélát ebből a szempontból cserbenhagyták az utódok. Bár a Debrecen több alapjátékosát is nélkülözte, köztük a szellemi vezér Sándor Tamást, mégis sokkal tudatosabban, több elképzeléssel futballozott, mint a házigazda. Igaz, ez nem volt nagy kunszt: a Vasasnál nemigen lehetett kideríteni, milyen terveket szőtt a vendégek kapujának megközelítésére...

„Erről beszéltem – legyintett keserűen a szünetben Várady Béla, amikor már tudni lehetett, hogy a Vasas elveszítette a mérkőzést. – Mi megint kihagytuk az egyetlen nagy helyzetünket. Még csak egy gól volt a hátrány, amikor Sowunmi Thomas ziccert hibázott, onnan, abból a helyzetből nem szabad középre fejelni a labdát. A Debrecen jobb csapat, a meccs előtt azt mondtam Mészöly Gézának, hogy az egy pont is értékes lenne, és lám, igazam lett.”

A folytatásban sem telt öröme az 1977-ben ezüstcipős angyalföldi csatárnak, hiszen csak a Debrecen nagyvonalúságán múlt, hogy a Vasas nem szenvedett katasztrofális vereséget saját pályáján. Kiss Lászlóval és Komjáti Andrással, két korábbi játékostársával figyelte az utódok vergődését, és amikor Iványi Zoltán lefújta a meccset, szomorú mosollyal vonta meg a vállát, a tekintete elárulta a véleményét. Elköszönt, és bicegve elindult az autója felé.

Kedves Várady Béla: sok boldog, sokkal boldogabb születésnapot!

Tabella az 5. oldalon