Álomvilág a Kisstadionban

Álmodunk? Vagy ébren vagyunk?

Még most is oly hihetetlen az egész…

Várjuk a csapatot, a 2009-es A-csoportos világbajnokság egyik csapatát – rajta kívül csak a rendező Svájc és a divízió 1-es vb A-csoportját megnyerő Ausztria biztos részvevője ennek az általunk már most hihetetlenül várt eseménynek. Őrület! Kanada, Oroszország, Svédország, Finnország, Csehország, Szlovákia és az Egyesült Államok még nem mondhatja el magáról azt, amit a magyar válogatott már igen – atyaúristen, milyen jól hangzik! Persze ne legyen egy percig sem kétségünk, a hét nagy gond nélkül marad majd bent a május 2-án rajtoló A-csoportos vb-n… – ellenük szoríthatunk majd a mieinknek, tényleg elképesztő!

A meghirdetett hétfő déli időpontban gyűlik a nép, a legtöbben szabadságuk terhére érkeznek a Kisstadionba, hogy köszöntsék a Szapporóban csodát tevő társaságot. A „Gondoltad volna?”, a „Csodálatos, nem?” és „A tévé előtt sírtam” mondatok hangoznak el

a legsűrűbben, látszik a tekinteteken, az arcvonásokon, olyan muníciót adott a csapat sikere a jelenlévőknek, olyan érzelmi töltettel vértezett fel mindenkit, hogy tényleg szebbnek, sokkal szebbnek tűnik az élet.

A kivetítőn a sorsdöntő, ukránok elleni találkozó felejthetetlen, hátborzongató pillanatai peregnek, a színpadon hol a múlt nagyjai, hol a csodáért a háttérben rengeteget dolgozó vezetők, hol a jégpályák környékén eddig nem látott, ám a dicsőségben rögvest feltűnő „divatszurkolók” váltják egymást, a szövetség pólókat osztogat – hej, ezt is megélte ez az évek során szépen amortizálódó aréna…

„Hol járnak?”, hangzik el egyre többször a kérdés 13 óra tájban, hiába, mindenki ölelgetni, csókolni akarja már a srácokat. A srácokat, akik Tajvanon keresztül reggel fél 9-kor Bécsben szálltak le a repülőről, ahonnan busszal jönnek Budapest felé. Nyolcan (Ladányi Balázs, Horváth András, Tokaji Viktor, Majoross Gergely, Kangyal Balázs, Svasznek Bence, Kovács Csaba és Vaszjunyin Artyom) Tajvanon maradtak pihenni kicsit – megérdemlik, de olyan jó volna már őket is látni! Vas János Amerikába repült (kedves dallasi vezetők: újabb szerződést és NHL-meccseket a fiúnak!), Sille Tamás Szlovákiába utazott, no de a rendőri felvezetéssel érkező többiek már az „Osztapenkónál” járnak!

A hozzávetőleg ezerfősre becsült tömeg a Kisstadion bejáratánál képez sorfalat, össznépi gratulációk követik egymást, mindenki magáénak érzi a sikert.

A sikert, a hőskölteményt, a csodát – felfoghatatlan érzések kavarognak az emberben.

Megjöttek! Úristen, itt vannak, hát nem álom ez, valóság! A 13.38-kor begördülő piros buszban ott ülnek, integetnek, őrjöngenek, talán még ők is csak barátkoznak a gondolattal, hogy mit vittek véghez. A járművet fotósok hada veszi körül, az elsőként leszálló ifjabb Ocskay Gábor (az édesapa tőle mintegy ötven méterre, csillogó szemekkel) a vakuk kereszttüzében. Szép sorban követik őt a többiek, a „Szép volt, fiúk!” rigmust talán a Magyar Olimpiai Bizottság irodáinak ablakai mögött is hallani…

Az elkövetkező fél óra az ölelgetések, a fotózások és az interjúk jegyében telik – jaj, de jó látni őket! A magasba tartott, dübörgő hangfallal közlekedő Holéczy Roger és Gröschl Tamás tűnik a legfáradtabbnak, hiába, ünnepelni kellett, ünnepelni kell!

Megyünk jövőre az A-csoportos vb-re! Emberek! Óriási! A ceremónia hivatalos része is kezdetét veszi, miután a leginkább „szétszedett” Palkovics Krisztiánt is sikerül a rendezőknek kiszabadítaniuk a tömegből. Az összes megérkező hokis (Szélig Viktor, Holéczy Roger, Hetényi Zoltán, Gröschl Tamás, Peterdi Imre, Vas Márton, Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Szuper Levente, Fekete Dániel, Benk András, Ennaffati Omar), az edzői stáb (Pat Cortina, Énekes Lajos, Diego Scandella) szót kap, s mindannyian tapsvihart aratnak. Studniczky Ferenc, a Magyar Jégkorongszövetség elnöke mellett Elbert Gábort sportszakállamtitkár és Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára méltatja a csapatot – szóba kerül a jövőbeli támogatás is – mióta hangoztatjuk, hogy többet, sokkal többet érdemel ez a társaság!? „Semmit sem ittunk, csak vizet” – préseli ki magából a mikrofonba az egyensúlyzavarokkal küszködő Holéczy Roger – nevet, kacag a csapat, a közönség, erre bizony inni kell! Pezsgők érkeznek, a dzsemborihangulat a tetőfokára hág – a Himnusz eléneklése zárja a hivatalos részt, majd ismét a szurkolóké a terep.

Több ez, mint álom!