Magyaros szórakoztatás

Milyen furcsa! A Premier League rangadóját, a Chelsea-Manchester United meccset ugyanezen a napon lehetett ottani idő szerint tíz perccel egy óra előtt kezdeni, a többi találkozón pedig délután három órakor adott jelet a játékvezető a kezdőrúgásra. Ezek a buta angolok nyilván nem tudják, hogy csak villanyfényben lehet garantálni a hangulatot, ők inkább mindent annak rendelnek alá, hogy tömve legyenek a lelátók. Ezért sokat tesznek a pályán és azon kívül is, három csapatuk szerepel a Bajnokok Ligája elődöntőjében, de lám, a jelek szerint mégsem tudják, mitől döglik a légy.

Az igazi futball titka a fény!

Könnyű belátni, a magyar labdarúgás egyetemes érdekei súlyosan sérültek volna, ha a Tatabánya és a Debrecen mérkőzését délután, mondjuk ötkor játsszák Tatabányán. Becslés szerint mintegy háromezer néző előtt, normális körülmények között. Ha egy szociológus jelöltnek ugyanis a lepusztultságról és az elhanyagoltságról kell diplomamunkát írnia, ne habozzon: irány a Szőnyi út! Ám a lelátók és az öltözők állapotát most hagyjuk, hiszen ez mégiscsak tudósítás, nem pedig egyetemi dolgozat, a játéktérnek viszont muszáj néhány szót szentelni.

Ha csak egyet szentelnénk, elég lenne ennyi is: gyalázatos. Ha többet: hepehupás, göröngyös, a fű hosszúra nőtt, mint a nyári patakparton, így sűrűn űzött gonosz tréfát a játékosokkal. Némi iróniával mondhatnánk, zárt kapus mérkőzésen úgyis mindegy, hiszen senki sem látja a kiszámíthatatlanul pattogó labda miatti rossz technikai megoldásokat…

Ott tartunk, hogy a villanyfény fontosabb, mint a minőségi labdarúgásra alkalmas játéktér.

Ez nem a szabályok betartatása, ez értelmetlen fafejűség.

A tatabányaiak pedig már annyira beletörődtek a helyzetükbe, hogy nem is panaszkodnak. Számukra felüdülésnek számított, hogy az Újpest elleni hazai meccsüket Angyalföldön játszhatták, ám a Debrecen nem tette meg nekik ezt a szívességet. Az ok egyszerű: a múltkor az újpestiek fizették ki az Illovszkystadion bérleti díját, cserébe övék lett a találkozó bevétele.

A tatabányai játékosok egyébként nagyon kevés fizetést kapnak, lényegében önmagukért, a saját jövőjükért játszanak: hátha sikerül eladniuk megukat egy biztosabb alapokon álló csapatba a nyáron. Látva a kétségbevonhatatlan lelkesedéshez párosuló szerény képességeket, túl sokan nem reménykedhetnek az élvonalból érkező érdeklődésre.

A Debrecen számára pedig csak a három pont megszerzése volt fontos. Közönségszórakoztató játékra felesleges lett volna törekedni, a játéktér már taglalt állapota ezt nem is igen engedte volna meg. Így aztán csak az eredményt nézzük, a vendégek elégedetten utazhattak haza, hiszen továbbra is harcban állnak a bajnoki cím megvédéséért.

A sanyarú sorsú Tatabánya pedig ismét túl lett egy kötelező feladaton. Részükre csak az lehet sovány vigasz, hogy már csak kétszer kell ide visszatérniük...