Vasi pecsenye

„Patonay Imre, meghajlunk előtted A Körmendi Dózsát egekbe emelted.” Nem tehetek róla, mindig beleborzongok, ha meghallom a Körmend-induló legmeghatóbb strófáját, pedig nevezett úr ez idő szerint Budaörsön tevékenykedik, s akadnak a Polaroid-Lami-Véd vezetőségében olyan tisztségviselők, akik nem igazán szimpatizálnak a városi kosárlabda atyjával.

A szurkoló azonban hálás szerzet, nem felejt, s biztos, hogy szerda este, az Aréna Savariában is felzúg majd a nóta, mielőtt pontban hét órakor Bodnár Péter játékvezető feldobná a labdát. Bizonyos szempontból minden idők legizgalmasabb, legpikánsabb magyar férfi kosárlabda-bajnoki döntője kezdődik – talán csak a legendás Honvéd– MAFC finálék voltak ehhez foghatók –, amely most először a történelemben vasi belügy.

A hagyomány feltétlenül a tizenkétezres, Őrség széli kisváros csapata, az első vidéki bajnok mellett szól, amely 1987-ben, 1996-ban és 2003-ban már volt első, s tavaly is eljutott a végjátékig. Az idén haló poraiból támadt fel a gárda, az edzőnek gyakorlatilag újonc, mindössze kozármislenyi pedigrét megszerző, de igazi szerb erényekkel – munkamánia, sodró lendület, karizmatikus kiállás – megáldott Krivacsevics Dragoljub a rájátszást a hetedik helyről indulva, mindvégig pályahátrányban küzdve bevitte a döntőbe övéit. A Falco? A megyeszékhely tehetős együttesét a szervezettség, az euroligás szerb és litván játékosok klasszisa s az elmúlt másfél évtized – Dávid Kornél mellett – legjobb magyar kosarasa, Kálmán László zsenialitása repítheti a csúcsra. Oda, ahol még sohasem járt…

Minő véletlen: egy másik szerb mester, Szrecsko Szekulovics irányításával érkeztek el a fináléig. Micsoda csemege vár ránk, a sportág szerelmeseire, s a két – egymással nem éppen puszipajtási kapcsolatot ápoló – szurkolótáborra! Alig fejeződött be a valaha volt legfeszültebb hangulatú férfi kézilabda-bajnoki döntő, s most itt az újabb labdás ínyencfalat. Jó étvágyat a vasi pecsenyéhez!