A spanyolok nyertek a főpróbán, Peru majdnem „pontot csent”

Vágólapra másolva!
2008.06.01. 00:13
A spanyol labdarúgó-válogatott 2–1-re nyert Peru legjobbjai ellen. Az Európa-bajnokságra való felkészülés jegyében rendezett találkozón a spanyolok David Villa találata révén a 38. percben szerezték meg a vezetést, amit Rengifo bő negyedórával a rendes játékidő lejárta előtt egyenlített ki. A slusszpoén azonban a hosszabbítás harmadik percére maradt: ekkor Joan Capdevila állította be a végeredményt.
Fernando Torrest remekül semlegesítették
Fotó: Reuters
Fernando Torrest remekül semlegesítették
Fernando Torrest remekül semlegesítették
Fotó: Reuters
Fernando Torrest remekül semlegesítették

A francia válogatotthoz hasonlóan a spanyol csapat is más kontinensről való ellenfelet választott magának az Európa-bajnokságra való ráhangolódáshoz. A gépezet még nem működik igazán olajozottan, ám a Peru elleni 2–1-es siker legalább önbizalmat adhat a nagy torna előtt.

A csiszolódó spanyol csapat győzelemmel utazik el az osztrák-svájci közös rendezésű kontinenstornára, ám a mérkőzésen nem úgy tűnt, hogy ilyen jól alakulnak a dolgok. Az első félidő 38. percében David Villa talált be az ellenfél kapujába. Az egygólos előny azonban majdnem kevésnek bizonyult.

Olyannyira, hogy a második félidőben a spanyolok alig alakítottak ki helyzeteket a perui kapu előtt. Az ellenfél azonban elemében volt.

Többször is veszélyeztetett Peru a szünet után, aminek a 76. percben meg is lett az eredménye. Rengifo talált be Iker Csillas kapujába.

A Casillas - Sergio Ramos, Marchena, Puyol, Capdevila - Xabi Alonso, Xavi, Iniesta, Silva - Torres, Villa kezdőcsapattall felálló spanyol válogatott tehát a franciákhoz hasonlóan majdnem döntetlent játszott. De nem.

Joan Capdevila a hosszabbítás harmadik percében kialakította a 2–1-es végeredményt.

BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS

EREDMÉNY
Spanyolország–Peru 2–1 (Villa 38., Capdevila 90+3., ill Rengifo 73.)
Legfrissebb hírek

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
20 órája

Vb 2026: Uruguay a 101. percben szerzett góllal nyert Kolumbia ellen, és már második

Minden más foci
2024.11.16. 09:37

Meghalt a perui labdarúgó, akibe meccs közben csapott bele a villám

Minden más foci
2024.11.05. 12:08

Videó: meccs közben könnyített magán a játékos, piros lap lett a jutalma

Minden más foci
2024.08.19. 09:01

Haaland: Nehéz élesnek lenni, amikor hetvennél is több mérkőzést játszol

Angol labdarúgás
2024.07.31. 10:11

Nico Williams már a vb-t célozta meg; Gyulay Zsolt a Magyar Nagydíj újításairól beszélt

E-újság
2024.07.15. 23:30

Köszönjük a figyelmet!

Foci Eb 2024
2024.07.15. 20:10

A teljes televíziós piac idei dobogós műsora lett az Eb-döntő az M4 Sport közvetítésében

Foci Eb 2024
2024.07.15. 16:01
Ezek is érdekelhetik