Rávették arra, hogy segítsen

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.06.01. 01:30
Címkék
A harminchét esztendős szakember, Borgulya István nem így képzelte el edzői pályafutása alakulását. Ha már egyszer felkérték, viszont szívesen segít a gödörben lévő Bp. Honvéd együttesén. A korábbi utánpótlás-, majd pályaedző a Tatabánya ellen mutatkozik be az élvonalban. Első bajnoki meccse mindjárt az is utolsó lehet a nagycsapat élén – igaz, hátravan még a Debrecennel vívandó kupadöntő (0–7) visszavágója is.

Babonás?Babonás?

Próbálok nem foglalkozni ilyesmivel – válaszolta a vezetőedzővé előlépő szakember.

Pedig lehet, hogy kellene: ön a Honvéd harmadik vezetőedzője az idényben, sőt ebben az évadban éppen a tizenharmadik edzőváltás szereplője. Most sem rezzent össze?

Korai lenne máris balszerencséről beszélni. Viszont elismerem, nem így terveztem edzői pályafutásom alakulását. Másfél hetet dolgoztam pályaedzőként, így testközelből lehettem szemtanúja annak, hogy mentálisan és morálisan milyen állapotba került a csapat. A tulajdonos, George F. Hemingway aztán a kudarcot hozó kupadöntős mérkőzés után megkért, hogy segítsek. Én pedig belementem.

Minden edzőváltásnál elmondják: hálátlan feladat a beugróé.

Az olyan összezuhanás után, mint a Debrecen elleni nulla hét volt, nem is lehet hálás a feladat. Ebben a kudarcban ugyanis mindenki benne van, és ugye az is világos, hogy nem két-három nap alatt jutottunk el idáig. A szerdán látottak sokkal hosszabb folyamat következményei voltak. A napokban sokat beszélgettem a játékosokkal, remélem, legalább az optimista szemléletemből ragadt rájuk valami.

A kieső Tatabánya ellen javíthatnak valamelyest az összképen, csakhogy tudjuk, a kék-fehérek az egyetlen, pályán elért győzelmüket éppen a Honvéd ellen aratták az ősszel. Ez rossz előjel?

Sajnos abban a helyzetben vagyunk, hogy teljesen mindegy, éppen élcsapat vagy a kieső tatabányaiak ellen játszunk. Viszonyuljunk azonban pozitívan a helyzethez. A hátralévő két mérkőzésen lehetőségünk nyílik arra, hogy bizonyítsuk, sportemberek vagyunk. Főképp mentálisan kell a csapatnak javulnia, és remélem, ehhez én is hozzá tudom tenni a magam részét.

A szurkolókat nem lesz egyszerű kiengesztelniük...

Drukkereink mélységesen csalódottak, és én megértem őket. Azt is tudom viszont, mit jelent a játékosoknak, ha a nézők nem szidják, hanem biztatják őket. Reménykedem, hogy hamarosan újból öszszeállnak szurkolói csoportjaink, s a csapat is az ősszel látott formáját mutatja.

És mi várható a nyáron: mindet felperzselő tisztítótűz?

Ezt George F. Hemingway jobban tudja nálam. Nekem két meccs jutott vezetőedzőként, egyelőre ebből akarom a lehető legtöbbet kihozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik