A globalizáció kiterjedt a szombaton kezdődő kontinenstornára is

Az, hogy egy-egy válogatottban többségben vannak az idegenlégiósok, már szinte közhely. Az viszont szembeötlő újdonság, hogy az ausztriai-svájci Eb-n szereplő 16 csapat zömében hemzsegnek a honosított vagy bevándorlóként játékjogot szerzett játékosok. A futball globalizációjának további jeleként egyre több válogatottnak van külföldi edzője.

Igazán homogén összetételűnek a 16 együttes közül csak a cseh, a horvát, az orosz és a román nevezhető. Huszonhármas keretükben egyetlen "kakukktojás" (azaz honosított vagy nemzeti kisebbség soraiból kikerült játékos) sem található. A török válogatottban ott van a Marcos keresztnevét Mehmetre változtató brazil Aurélio, a lengyeleknél a brazilból idén áprilisban lengyel állampolgárrá vedlett középpályás Roger Guerreiro, a görög csapatban a hátvéd Hrisztosz Pacazoglu (jól csengő török családnevével).

A portugálok sorait köztudomásúlag számos Brazíliában született játékos erősíti, élükön Decóval (mellesleg a szövetségi kapitányuk, Felipe Scolari is brazil, ráadásul annak idején éppen miatta "menekült" a portugál válogatottba a középpályás, ahogyan később Parreira miatt a vízhordó Marcos Senna a spanyolokhoz). Németország válogatottjában játszik a lengyel családi hátterű Piotr Trochowski, Lukas Podolski és Miroslav Klose, a ghánai apával rendelkező David Odonkor, a spanyol-német házasságban született Mario Gomez, valamint a brazil-panamai-magyar nacionáléval büszkélkedő Kevin Kuranyi (akinek német kiejtése messziről árulkodik magyar felmenőiről).

A török és jugoszláv vendégmunkás családok második, harmadik nemzedékéből, valamint a 90-es évek balkáni háborúinak menekült családjaiból kikerült tehetségek erősítik az osztrák, a svájci és a svéd válogatottat. Ausztria egyik kapusát Ramazan Özcannak hívják, hozzá hasonlóan török származású a középpályás Ümit Korkmaz, míg társa, Ivica Vastic Horvátországból települt át Ausztriába.

A svájci hálóőrök egyike, Eldin Jakupovic Boszniában született, a középpályán szerepel a török nevű Hakan Yakin és Gökhan Inler, valamint a (koszovói) albán Valon Behrami, míg a három csatár egyike a szintén török gyökerű Eren Derdiyok. Mauro Germán Camoranesi Argentínában látta meg a napvilágot, s az olasz válogatottban való szerepeltetése ellen több talján sztár is felszólalt, akár csak Deco ellen újdonsült honfitársai, Rui Costa és Luis Figo. A svéd válogatott legveszélyesebb csatára a bosnyák Zlatan Ibrahimovic, míg a védelmet erősíti Daniel Majstorovic (horvát felmenőkkel) és Rami Shaaban kapus. Az utóbbinak az apja egyiptomi, anyja pedig finn.

Külön fejezet a francia és a holland válogatott. Az előbbinek a csatársorában - az egy Frank Ribéry kivételével - kizárólag afrikai hátterű játékosokat találunk, a középpályán már egyetlen "Ribéry" sem akad. Mindez azt is jelenti, hogy a francia labdarúgás (bajnokság és válogatott) remek olvasztótégely az egykori gyarmatokról érkezett tehetségek számára. A hollandok együttesében is szép számmal akadnak színes bőrű játékosok, ám ők (illetve családjuk) nem Afrikából, hanem a dél-amerikai Suriname-ból érkeztek, hogy a narancsmezes válogatottat erősítsék.

Végül itt vannak az edzők. A már említett brazil Scolari mellett (ő 2002 óta irányítja a portugál válogatottat) az orosz együttesnél a holland Guus Hiddink a főnök, míg a lengyel csapatot a szintén holland Leo Beenhakker menedzseli.

A címvédő görög válogatott kispadján a veterán német Otto Rehhagel ül. Négy évvel ezelőtt, a Portugáliában rendezett Eb szenzációsnak minősülő megnyerése után a görög sajtó (Héraklész-parafrázisként) átkeresztelte őt Réhaklészre, így emelve kalapot a nemzeti tizeneggyel elért hőstette előtt. Ám a selejtezőkön mutatott játék alapján idén alighanem nehezebb dolga lesz.

Kettős állampolgárok pedig valósággal hemzsegnek a keretekben, csak a svájciban 12 (!) ilyen játékos található!