A meccs a legjobb gyakorlás

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.06.19. 00:41
Címkék

Újabb edzőmeccsekkel töri meg az olimpiai felkészülés monotóniáját a magyar pólóválogatott, csütörtök és péntek este Romániával játszik Nagyváradon, illetve Szolnokon. A jövő héten még egy edzőmeccs, majd az INGkupa van hátra, és jöhet a júliusi Európa-bajnokság.

Az aktuális edzőpartner, Románia nem gyenge, hogy mást ne mondjunk, 2006-ban Európa negyedik legjobb válogatottja lett, és azóta összetétele nem sokat változott. Mindazonáltal meglepetés lenne, ha nem a mi fiaink nyernének mindkétszer, hiszen a románok nem jutottak ki az olimpiára (a nagyváradi selejtezőtornán Kanada ütötte el őket az elődöntőbe jutástól, egyúttal Pekingtől), és az örökmérleg is ellenük szól. Amióta Kemény Dénes a szövetségi kapitány, két gólnál kisebb veréssel még nem úszták meg a közös meccseket. Érdekesség, hogy hiába lesz előbb a határon túl, aztán innen a mérkőzés, nagy esély van rá, hogy mindkétszer a magyar szurkolótábor legyen többségben, hiszen Nagyvárad az „idegenbeli” meccs helyszíne – a hazainak pedig Szolnok, pontosabban a Tiszaligeti Strand- és Termálfürdő.

„Már a két magyar–román meccs is része annak a folyamatnak, amelynek célja, hogy a jelenlegi tizennyolc játékosomból a legjobb tizenhármat válasszam ki a pekingi olimpiára – idézte a válogatott hivatalos honlapja, a www.vlv.hu Kemény Dénes szövetségi kapitányt. – Nyilvánvalóan nem a románok elleni két mérkőzésre készülünk most, de meg fogjuk becsülni a lelátó közönségét mindkét színhelyen, Nagyváradon és Szolnokon egyaránt.”

Mindenesetre a „legjobb felkészülés a mérkőzés” alapon jól jön a válogatottnak a két összecsapás. Ahogy Kemény Dénes mondta a páros edzőmeccs sajtótájékoztatóján, látszik is majd a fejlődés a múlt héthez képest, de azért munkából érkezik a csapat, úgyhogy még nincs formában. Nyerni azonban így is tud – ezt már mi tesszük hozzá.

Június 19., csütörtök, 18.00, Nagyvárad Felkészülési mérkőzés: Románia–Magyarország (Tv: Sport1, 17.45, élő)

Legfrissebb hírek

Autóbalesetben hunyt el a 2008-as Eb-n szereplő labdarúgó

Minden más foci
4 perce

Perl Zoltán az idény legjobbjai között a férfi kosárlabda BL-ben

Kosárlabda
21 perce

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
38 perce

Ligetvári szerint a Veszprém megmutatta a szebbik arcát a Szeged elleni rangadón

Kézilabda
42 perce

Szendrei Norbert végre legyőzné a ZTE-vel a DVSC-t

Labdarúgó NB I
58 perce

„Hatalmas fejlődés lesz a magyar hokinak és a Ferencvárosnak” – vélemények az FTC ICEHL-hez való csatlakozásáról

Jégkorong
1 órája

Klubcsúcsot állíthat be az RB Leipzignél Lőw Zsolt

Német labdarúgás
1 órája

Böde Dániel 500. NB I-es mérkőzése következik

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik