Sydneyben ötödik volt, Athénban szurkolt, Pekingbe éremért megy

Nehéz bekerülni az olimpia sportlövő mezőnyébe. Amióta a jelenlegi limiten voltak kénytelenek a mindenkori szervezők maximálni a résztvevők létszámát, a sport egésze messze került a coubertini alapelvektől. Már régen nem a részvétel a fontos. Illetve dehogynem! Csak borzasztóan nehéz kivívni a lehetőséget.

Nincs ez másként Gerebics Roland számában, a dupla trapban sem. Mindössze 17 sportolónak adatik meg, hogy ebben a számban fegyvert fogjon a kínai fővárosban. „Olyan a kvótarendszer, hogy csak a legszűkebb elit mutathatja meg, mit is tud valójában. Világbajnokságon, kontinensbajnokságon kell dobogóra állni, vagy Világkupán kell diadalmaskodni. Szerencsére nekem már viszonylag korán, kettőezer-hatban a zágrábi világbajnokságon sikerült a bronzérmemmel biztosítanom pekingi részvételemet” – mondta Gerebics Roland.

S hogy ez mennyire megnyugtató érzés, arról maga az érintett tudna a legtöbbet mesélni. A Sydneyt követő évben ugyanis második lett a világbajnokságon Kairóban, mégpedig úgy, hogy mindössze egyetlen koronggal maradt el a győztestől. Annál a világbajnoki ezüstéremnél sem előtte, sem azóta nem ért el jobb eredményt világ- vagy Európa-bajnokságon. Akkor úgy tűnt, felhőtlenül lehet örülni annak az ezüstnek, még akkor is, ha pusztán egyetlen korongon múlt az arany.

Ám utólag az emlékezés több bánatot okozott, mint örömet. Ugyanis arról a vébéről csak a győztes szerzett részvételi jogosultságot a 2004-es ötkarikás versenyekre. A következő esztendők pedig úgy teltek el, hogy Gerebics Roland nem tudta kvalifikálni magát Athénba.

„Sydney után egész egyszerűen besokalltam. Ezerkilencszázkilencvenhat óta minden korosztályban, minden világversenyen ott voltam az élmezőnyben. Egyszerűen nem pihentem ki magam. Most, hogy visszagondolok arra az időszakra, belátom, kétezer-négyben nem voltam olyan állapotban, hogy méltóképpen szerepelhessek az olimpián. Sem mentálisan, sem fizikailag nem voltam a topon. Így maradt nekem Athénba a turistaút, ahol a lelátó harmadik sorából szurkoltam Igaly Diának a döntőben” – emlékezik az athéni olimpiára és a megelőző időszakra Gerebics Roland.

Athén óta nagyon sok minden megváltozott. Az újbóli áttörést a balatonfűzfői sportlövő életében a 2006-os év hozta. Nem csupán azért, mert akkor vívta ki Zágrábban a pekingi utazási jogot, hanem mert akkor kapta meg új fegyverét. A fegyver minőségének pedig ebben a sportágban kiemelkedő jelentősége van.

Ráadásul egy 2002-es szabályváltoztatás következtében a régi fegyverén változtatnia kellett ahhoz, hogy a régi technikával tudjon lőni. „Négy évet vártam az új puskára, és amikor megkaptam, rögtön meglőttem a kvótát. Ezzel a fegyverrel mindent úgy kell tennem, mint régen. Ráadásul az én technikám meglehetősen egyedi. A szakemberek szerint fizikai képtelenség úgy lőni, ahogy én teszem. Én ugyanis mindig balról jobbra lövöm a korongokat, ez pedig az első két lőállásban nem igazán ajánlott, és nem is csinálja így rajtam kívül senki más” – avatott be a kulisszatitkokba a még mindig csupán 28 esztendős sportoló, aki a lövők között westernhőst idézően villámgyorsnak számít, köszönhetően annak, hogy mindig hiperaktív volt.

Már gyerekként sem tudott egy helyben maradni, olyannyira, hogy 11 évesen Veszprém megye háromtusabajnoka lett, majd a középiskolában kézilabdázott – mi mást csinálhatna egy Veszprém megyei ifjú –, s ebben a sportágban is az ifjúsági válogatottságig vitte. Születése óta Balatonfűzfőn él, viszont egyik szponzora Sarlóspusztán, az ország szívében is épített számára egy koronglövőpályát, így egyik nap a Balaton partján, másnap Pusztavacs mellett készül.

Ám nemcsak a lövőedzésekre fektet hangsúlyt, tudja azt is, mennyire fontos a pszichés felkészülés. „Világéletemben hiperaktív voltam. A filmekben is a pörgős akciófilmeket szeretem leginkább, a szabadidőmet is a mozgás tölti ki. Snowboardozom, imádom a vadvízi evezést, tollaslabdázom, bowlingozom, kacérkodom a siklóernyőzéssel, de azt is tudom, mennyire fontos, hogy ne csak fizikailag, hanem pszichésen is rendben legyek. Mostanra sokkal tudatosabb, összeszedettebb, határozottabb versenyző lettem, úgy állok oda a lőállásba, hogy előtte meg tudom mondani, hányszor találok aznap. Pekingbe úgy utazom, hogy a sok ezüst és bronzérmem után elhozzam az aranyat. Tudom, olyan a mezőny, hogy legalább tízen nyerhetnek, ha tíz különböző napon rendeznének tíz olimpiát ugyanezzel a mezőnnyel, lehet, hogy mind a tizet más nyerné. Úgy készülök, mint egy műlesikló. Nem akarom túlmisztifikálni az olimpiát, nem akarok se sokat, se keveset edzeni. Nekem akkor, augusztus tizenkettedikén Pekigben kell a csúcsformámat hozni” – mondta határozottan Gerebics Roland.

S hogy nemcsak a levegőbe beszélt, annak a múlt hét végén a suhli Világkupa-versenyen is bizonyságát adta: beállította a világcsúcsot! Igaz, azzal az eredménnyel – 144 találat az alapversenyben, 45 a döntőben – „csupán” a harmadik helyen végzett. Mert ugyanakkor, ugyanott a brit Richard Faulds megdöntötte az ausztrál Michael Diamond tíz esztendeje, a barcelonai világbajnokságon felállított rekordját.