Így jár, akit nem szeretnek

A tét a csoportelsőség.

Nem nehéz kiszámolni, hiszen a magyar válogatott eddig veretlen, s ha most is nyer, nincs vita. Ha pedig a horvátoktól korábban kikapó montenegróiak ne adj’ isten most győznek, e három csapat közül bármelyik lehet még első. Persze a második, uram bocsá’, a harmadik hellyel sincs semmi baj, annak csupán annyi az ódiuma, hogy az elődöntőbe jutásért még lesz egy pluszmeccs – de azért, biztos, ami biztos, mégiscsak jobb elkerülni.

Meg hát a csoportelsőség tekintélyt parancsol.

Mondjuk ezzel a mieink esetében egyébként sincs baj, az eddigi eredmények mindenképpen meggyőzőek: diadal a világbajnok horvátok, könnyed edzőmeccs a szlovákok, biztos siker a görögök ellen.

Nem rossz…

Montenegró viszont más tészta.

Új állam, ahol csak lehet, bizonyítani akar, a játékosokban ott feszül a délszláv fanatizmus, ráadásul a csapatban ott van öt világbajnok 2005-ből – akkor még a szerbekkel együtt húzták be az aranyat Montrealban. Szóval nem lesz könnyű… Láttuk ezt alig több mint egy hete Szombathelyen, ahol ha nem is simán, de sikerült nyerni (11–9) – ezzel százszázalékos a mérlegünk velük szemben, tekintve, hogy eleddig azt az egy meccset játszottuk velük… Hasonlóval most is kiegyeznénk.

Biros Péter is így gondolja, villámgyorsan kihasznál egy emberelőnyt, de Borisz Zlokovicsról alaposan megfeledkeznek a védők, így centerből könnyedén egyenlít.

Megvan a kezdő ütésváltás.

Óvatos mindkét fél, egyikük sem akar a vesztébe rohanni. Kásás Tamás sem rohan, viszont villámgyors a csuklója, amivel alaposan meglepi Milos Scsepanovicsot.

Ez jó.

Az viszont már kevésbé, hogy a centerezésnél védőink rendszeresen elalszanak, Vjekoszlav Paszkovics, Mladjan Janovics és Borisz Zlokovics is így lő gólt. Erre jó lesz vigyázni, már csak azért is, mert közben 4–3-ra ők vezetnek. Sebaj, messze még a vége, de akkor is… A mieink is megcsinálják ezt a figurát, de Varga Dániel a kapusba lő. Még jó, hogy van egy Madaras Norbertünk (a szélről pókhálózza ki a bal felsőt) s egy Biros Péterünk (csak a legnagyobbak tudják így, egy lövőcsel után átejteni a kapust), s megint itt az előny.

Félidő.

A ráúszás a montenegróiaké, az újabb gól viszont a mienk: Benedek Tibor bombáz nemes egyszerűséggel a kapuba. A kétgólos vezetés (6–4) viszont mintha túlzottan is megnyugtatná a mieinket, s őszintén szólva a játékvezetők is tesznek róla, nehogy túl gyorsan dőljön el a csata. A magyar támadásokba rendre belefújnak, hátul pedig szórják ki a mieinket. A montenegróiak meg jól játszszák meg a létszámfölényt, ezt már láttuk, s látjuk most is: megint jön a centerezés, a változatosság kedvéért most Predrag Jokics a befejező. A harmadik etap vége előtt nem sokkal ismét ő kerül helyzetbe, s egészen közelről ejtene át Szécsi Zoltánon, a magyar kapus azonban kiemelkedik, aztán még mindig emelkedik, még mindig, még mindig, és valahonnan az égből lehúzza a labdát.

Hihetetlen.

Negyedik negyed. A bírók persze megint belefújnak a magyar akcióba – valamiért nem szeretnek bennünket –, Zlokovics meg ismét vezetést szerez nekik.

Meleg, nagyon meleg…

Vészesen rohan az idő, már csak alig több mint két perc van hátra, amikor Benedek ismét villan, s ezzel hosszú idő után újra ikszre áll a parti. Legalább ezt meg kellene tartani, feltéve, ha a bírók is úgy gondolják.

De hát miért is gondolnák úgy? Huszonhárom másodperccel a vége előtt kiszórják Kásás Tamást, a montenegróiak belövik, s a parti ezzel el is úszik.

A továbbjutás viszont még nem: jelenleg a horvátok, a montenegróiak és a mieink tökéletesen azonosan állnak, így aztán alaphelyzetben kedd este meg kell verni a spanyolokat (ha kikapunk, csak a 7. helyért játszhatunk...), a továbbiakat pedig azután érdemes számolgatni.

Remélhetőleg tényleg érdemes lesz…