Duplán bűnhődtünk

Az 1912-es, sikeres stockholmi olimpia után a következő nyári játékok rendezési jogát Berlin kapta. Amikor 1914-ben kitört az első világháború, a németek abban reménykedtek, hogy villámgyors győzelmet aratnak, s nem akartak lemondani a rendezés jogáról, sőt az olimpia sikerével szerették volna megkoronázni dicsőségüket. Ám a vérzivataros időkben nem volt helyük a sportversenyeknek, a legjobb sportolók katonaruhában, fegyverrel a kézben harcoltak egymással. Magát Pierre de Coubertin bárót is frontszolgálatra vezényelték, de az olimpia szülőatyja ezekben a nehéz időkben sem feledkezett meg élete fő művéről, s a hadszíntérről így írt levelében (Keresztényi József: Az olimpiák története című könyvéből idézve): „Évszázados és nem múló intézményt létesítettünk, s bármilyen elrettentőek is a mai körülmények, a történelem folyását megakadályozni nem lehet, mert az olimpizmus már befutott a történelembe.”

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) székhelyét a semleges Svájcba tette át Párizsból, ahol 1917-ben a küldöttek tudomásul vették a tényt, hogy 1916-ban elmaradtak az ötkarikás versenyek, ám deklarálták, hogy egy olimpiát lehet nem megtartani, de elhalasztani nem. Így az 1912-es stockholmi olimpia – amely az ötödik volt a sorban – után 1920-ban a hetediket rendezték, a világháború miatt elmaradt torna „megtartotta” a hatos sorszámot.

A NOB az 1920-as játékok rendezési jogát Lyon és Antwerpen ellenében Budapestnek ítélte 1914-es, párizsi kongresszusán. A sors azonban átírta a történelmet: a döntés után öt nappal Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinándot, az Osztrák–Magyar Monarchia trónörökösét, és nem sokkal később kitört a világháború. A háborút lezáró 1919-es párizsi békekonferencián arra kötelezték a NOB-ot, hogy vegye figyelembe az országhatárokat érintő változásokat, és ne hívja meg a játékokra a vesztes hatalmak képviselőit. Az olimpia rendezési jogát elvették Budapesttől, és „a háborúban való hősies helytállás, valamint a belga nép önfeláldozásának jutalmaként” Antwerpennek juttatták. A tiltás miatt nem lehettek ott Belgiumban Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária és Törökország képviselői, és nem kaptak meghívást Lengyelország és az újonnan létrejövő Szovjet-Oroszország sportolói sem. A britek és az amerikaiak sem a legerősebb összeállításban utaztak Antwerpenbe, míg olyan régi és új államalakulatok küldtek először versenyzőket, mint Észtország vagy Csehszlovákia. Először vett részt az olimpián Brazília, valamint Új Zéland is, amely mindaddig Ausztráliával közös csapattal szerepelt. Monaco és Jugoszlávia is elküldhette sportolóit Belgiumba.

Az olimpián végül 29 ország 2626 (2561 férfi és 65 nő) versenyzője vett részt a 22 sportágban megrendezett 154 versenyszámban. A játékok április 20-án kezdődtek, de az ünnepélyes megnyitóra csak augusztus 14-én került sor, számtalan olyan újdonsággal, amely később tradícióvá vált az olimpiák történelme során. A Club Beerschot futballpályájából újjávarázsolt Olimpiai Stadionban I. Albert belga király nyitotta meg a játékokat, s az ünnepélyes pillanatokban először eresztettek szélnek békegalambokat, először vonták fel az ötkarikás lobogót, először lobbant fel az olimpiai láng, és itt hangzott el első alkalommal az olimpiai eskü, amelynek szövegét Victor Boin, a végül ezüstéremmel záró belga párbajtőrcsapat tagja mondta el.

A körülmények a fényes megnyitó pompája ellenére is hagytak kívánnivalót maguk után. Telt ház csupán a futballdöntőben volt. Az óriási esőzések következtében az atlétikai pályák talaja tocsogott, az uszoda vize is rendkívül hideg volt, ráadásul szinte elviselhetetlenül koszos. Az éremtáblázaton az amerikaiak annak ellenére is biztosan végeztek az élen, hogy nem a legjobbjaikkal jöttek el, bár az igazat megvallva ebben az is közrejátszott, hogy egyes versenyszámokban a kizárt nemzetek sportolóinak hiányában olyan eredményekkel is nyerni lehetett, amelyekkel a „boldog békeidőkben” a döntők közelébe sem lehetett jutni. Az Egyesült Államok képviselői 95 érmet nyertek, köztük 41 aranyat. Kiemelkedően szerepeltek az északi államok sportolói: a svédek 19, a finnek 15, a norvégok 13, a dánok három arannyal térhettek haza.

Különösen a finn atléták teljesítménye volt kiemelkedő: kilenc aranyat szereztek – ugyanannyit, mint az egyeduralkodónak számító amerikaiak –, itt tűnt fel minden idők egyik legkiválóbb sportolója, az akkor 23 éves Paavo Nurmi, aki háromszor győzött (10 ezer méter, 8000 méter mezei futás egyéni és csapat), 5000-en pedig második lett, ott a győztes Joseph Guillemot kihasználta a három olimpián összesen kilenc aranyat nyerő, 27-szeres világcsúcstartó finn csodafutó rutintalanságát, s lehajrázta. A francia sportoló heroikus teljesítménye is megér egy fejezetet: a világháborúban súlyos gázmérgezést szenvedett, ám hatalmas akarattal mégis újrakezdte pályafutását. A 100 méteres síkfutásban az amerikai Charles Paddock úgy nyert, hogy nemcsak egyszerűen befutott a célba, hanem úttörőként bedobta magát a hajrában – így előzve meg legnagyobb vetély- és honfitársát, Morris Kirkseyt. Utóbbi tagja volt a győztes rögbiválogatottnak is. Úszásban a 400 és az 1500 gyors győztese, az amerikai Normann Ross 100-on keresztbe úszott az ausztrál William Herald előtt, ezért kizárták, a megismételt döntőt az 1912-es bajnok, Ross honfitársa, Duke Kahanamoku nyerte meg.

A belgák rengeteg versenyszámot rendeztek sportlövészetben (21) – itt indult az olimpiák legidősebb versenyzője, a svédek második helyen végző futószarvaslövő-csapatának tagjaként szereplő 73 éves Oscar Swahn, az 1908-as egyéni bajnok –, vitorlázásban (14) és íjászatban (10). Az olimpián bemutató jelleggel lovaspóló-, rögbi- és vitorlázórepülő-versenyeket is szerveztek. Teniszben mindenki a francia Suzanne Lenglent ünnepelte: az akkor 21 esztendős, 31-szeres Grand Slamgyőztes hölgy – aki 39 éves korában súlyos vérszegénységben elhunyt – úgy nyert egyéniben, hogy mindössze négy játékot vesztett. Vegyes párosban is aranyérmes lett, női párosban pedig bronzot szerzett. Kuriózumszámba mentek a jégtánc- és a jégkorongversenyek. Ne feledjük, négy évvel járunk az első téli olimpia előtt! Hokiban Kanada a döntőben 2–0-ra verte meg az Egyesült Államok csapatát. Vívásban a mieink távollétében az olasz Nedo Nadi hat versenyszámban öt (!) aranyat szerzett! Mark Spitz müncheni teljesítményéig ezt egy olimpián senki sem tudta felülmúlni. S míg Antwerpenben aranyakért küzdöttek a világ sportolói, Budapesten a magyarok olimpiatörténeti előadásokat hallgattak. Akadt azonban egy hazánkfia, akinek megadatott a belgiumi szereplés lehetősége. Vörös Vince, aki az MTK mezében sorra nyerte meg a középtávfutó magyar bajnokságokat, Csehszlovákia színeiben Vencel Vohlarik néven az 1500 méteres futásban a győztes brit Albert Hill mögött három másodperccel lemaradva negyedik lett.

Ő legalább ott lehetett…

Következik 1924, Párizs