A Kozmann, Kolonics páros megérett a nagy olimpiai sikerre

Legendás páros. Hogy kikről van szó? Ludasi Róbertről és Kolonics Györgyről. Edző és tanítványa több mint húsz esztendővel ezelőtt találkozott egymással, és a több mint két évtizedes kapcsolatot olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmek sora fémjelzi…Hogy már-már apa-fiú viszony volna e ritka, egyedülálló kapcsolat? A csepeli klub felé autókázva egyből hárít a mester.„Nem, annál mi sokkal zárkózottabbak vagyunk – mondja. – De nagyon jól ismerjük a másikat, és számíthatunk egymásra…”És ahogy ezt kimondja, már csörög is a telefonja. Másik „fia”, Kozmann György hívja. Az autója lerobbant az úton. Tíz perc sem telik el, s Kozmann már a tréner kocsijában ül, irány a vízitelep, ahol ezen a délelőttön résztávos edzések várnak a csoportra. A helyszín idilli. Nem véletlenül ragaszkodik hozzá Kolonics György, akit nehezen lehet kimozdítani Csepelről. Még a melegvízi edzőtáborok sem hozzák lázba, kell neki a megszokott, hazai terep.„Az az ő helye” – int a fejével Ludasi Róbert a Duna-ág bal széle felé, ahol Kolonics a csoport élén, magányosan „nyomja végig” a 36 perces edzésprogramot. Hatalmas hát, széles vállak – és micsoda harmónia, ahogy lapátol! Hosszú, elnyújtott csapásokkal evez, ahogyan tőle néhány méterrel odébb fiatalabb társa, Kozmann György is.Pontosan ez szúrt szemet először Ludasinak, aki úgymond felfedezte Kozmannt az akkor már évek óta a pályája csúcsán lévő Kolonics számára. „Az evezés minden fázisában nagyon hasonlít, amit csinálnak, s ez az évek során tökéletesen összesimult” – mondja az edző, aki a motorcsónakból kiált egy nagyot, hiszen letelt az egyik négyperces intervallum a programban. A fiúk egy kicsit lihegnek, fészkelődnek a hajóban. Kozmann ügyesen egyensúlyozva fel is áll, Kolonics a térdére támaszkodik, kortyol egyet kulacsából, majd kezdődik minden elölről…A csúcs felé tartanak. Kétségtelen. Athéni bronzérmük óta két világbajnoki címet is ünnepelhettek. Két esztendeje Szegeden 1000, míg tavaly Duisburgban 500 méteren lettek a világ legjobbjai.„Technikailag összeértek, megtanulták kezelni egymást, pedig sok esetben ez nem könnyű feladat. De úgy tűnik, a fiúk ebben is partnerek tudnak lenni” – mondja a tréner.Hogy mennyire azok?Az edzést követően a parton Kozmann Gyögy elárulja, közös megegyezéssel pszichológushoz fordultak. Vura Márta is segíti az olimpiai felkészülésüket.„Nem az olimpia tétje, a nyomás miatt fordultunk pszichológushoz, úgy érzem, ezt egészségesen tudjuk kezelni – magyarázza Kozmann. – Robi sem pörget feleslegesen bennünket, pontosan annyit beszélünk az olimpiáról, amennyi szükséges. Inkább az a gondunk, hogy másképp közelítünk a siker felé. Koló általában nem hisz abban, hogy képesek vagyunk a győzelemre, esélytelennek tartja magát, és ez váltja ki belőle a bizonyítási kényszert, ebből adódóan a jó teljesítményt. Nekem azonban másra van szükségem. Önbizalomra, arra, hogy tudjam, képes vagyok a jó eredményre. Ezt próbáljuk meg valahogy összehangolni."És meglehet, Ludasi Róbert profi módszerei mellett ezek a beszélgetések is sokat jelentenek majd. Mondjuk, pont azt az egy másodpercet, amellyel 500 méteren jobbak lehetnek a mezőnynél...„Kiegyeznék én fél másodperccel is” – mondja Kolonics, aki Kozmannhoz hasonlóan úgy véli, a rövidebbik távon jó adag szerencse is kell a győzelemhez, ám 1000 méteren, amelyen olimpián még sosem nyert magyar kenupáros, már kedvezőbbnek látja a képet.Igaz, ebben a pillanatban nem annyira. A lábai bedurrantak, azt gyúratja éppen Klenyán Tamással, a válogatott egyik masszőrével. Nem tagadja, az elmúlt húsz évet megérzik már az izmai és az ízületei, a múltkoriban épp edzőjének ecsetelte, hogy korábban tízből nyolcszor jól érezte magát a vízen, ma már azonban jó, ha kétszer.„Egyet tudok – magyarázza a 36 esztendős, ötödik olimpiájára készülő Kolonics. – Ahogyan régen sem volt, most sincs siker fájdalom nélkül. Ugyanakkor azt is érzem, hogy összeértem a testemmel. Korábban sokszor betegeskedtem, sérült voltam, mert mindent szívvel-lélekkel akartam megcsinálni. Most azonban másként gondolkodom, és pontosan ezért nincsenek hátráltató tényezők. A másként gondolkozás nem azt jelenti, hogy nincs bennem elég tűz, de már nem mondom azt, hogy a téli úszóedzéseket szívből csinálnám végig. Valahogy most már átlátom az évem, megértem a testem jelzéseit, és ez nagyon jó.”A test jelzései...A fiúk szinte már érzik a zsigereikben az olimpiát, az 1000 méter fináléját. Amikor már nehezebben veszik a levegőt, majd érkezik a holtpont, és úgy 700-800 méternél elborul a világ. Ám ilyenkor mindig van valami, ami továbbviszi őket ezen a könnyűnek egyáltalán nem nevezhető úton.„Egyvalamit már megtanultam, megtanultunk a pályafutásunk során. Nem szabad, hogy verseny közben képzeletben bent lássuk magunkat a célban. Mert akkor csak veszíthetünk. Mindig kell, hogy legyen egy utolsó utáni húzás...”