Szívügye a triatlon

Azt nem lehet mondani, hogy beleszületett a jóba. Szülei tizenhat éven át vendégmunkásként keresték a kenyerüket Bázelben, ott is jött világra a kis Javier 1983-ban, de alig három hónapos volt, amikor a család felkerekedett, s a szülőföld vonzásának engedve viszszaköltözött Ferrolba, ebbe az Atlanti-óceán partján fekvő nyolcvanezres városba, ahonnan a spanyol Armada 1588ban elindult utolsó útjára a Brit-szigetek felé.

Már tizenegy éves volt, amikor úszni kezdett

Így aztán vérbeli „gallego” lett Javiból, aki gyermekkorában – természetesen – élt-halt a futballért, mígnem meglehetősen későn, 11 évesen le nem vitték az uszodába.

Levitték, ott ragadt, tehetségesnek bizonyult, de az úszás nem elégítette ki, 15 évesen elkezdett triatlonozni, s első versenyét – persze a korosztályában – rögtön meg is nyerte. (A felnőttek között későbbi nagy ellenfele, Iván Rana győzött.) Egy karrier elkezdődött.

Elkezdődött, hogy alig két évvel később végveszélybe kerüljön. 2000-ben a Legfelsőbb Spanyol Sporttanács (CSD) által elvégzett kötelező szűrővizsgálat szívbillentyűproblémákat állapított meg, s emiatt visszavonták nemzetközi versenyzési engedélyét. Mivel Javier az égvilágon semmilyen tünetet nem produkált, semmije nem fájt, egyik független orvos szakértőtől a másikig járt, míg végül 2003-ban visszakapta a licencet, éppen idejében ahhoz, hogy megnyerje az új-zélandi Queenstownban a 23 éven aluliak világbajnokságát. A 2004-es athéni olimpiára ennek ellenére nem jutott ki, sőt 2005-ben újból eltiltották egészségi okokra hivatkozva, de ezúttal nemcsak a nemzetközi, hanem a belföldi versenyektől is. Úgy tűnt, végképp megszakad ez az ígéretesen kezdődő karrier.

„Utólag bátran kijelenthetem, a Spanyol Triatlonszövetség és a CSD nem igazán segített a harcomban, de most már hál’ Istennek túl vagyok mindenen. Az ország szinte valamennyi számottevő kardiológusánál jártam, akik megerősítettek abban, hogy nyugodtan versenyezhetek. Csupán egy kikötésük volt: háromhavonta járnom kell kontrollvizsgálatra” – mondta Gómez már Tiszaújvárosban, két nappal vasárnapi Világkupa-sikere előtt.

Versenyzési engedélyét 2006 februárjában kapta viszsza, s azóta szakadatlan sikersorozat a pályafutása. A tiszaújvárosi karrierje tizenegyedik Vk-sikere, s ezzel utolérte az örökranglista második helyén a kanadai Simon Whitfieldet, a sydneyi olimpiai bajnokot és Tiszaújváros legendáját, az 1998-as és 1999-es győztes új-zélandi Hamish Cartert, s már csak a 17 elsőséggel abszolút listavezető ausztrál Brad Bevan előzi meg.

Első Vkgyőzelmét 2006. június 4-én aratta Madridban, s azóta 16 versenyen egyetlenegyszer sem csúszott le a dobogóról, s utóbbi hét Világkupa-futamán nem talált legyőzőre! Elképesztően egyenletes produkció, s Tiszaújvárosban is úgy játszadozott a mezőnnyel, mint macska az egérrel.

Nálunk modellezte a pekingi erőpróbát

Úszásban és kerékpározásban csak „utazott” a bollyal, majd a három 2.5 kilométeres futókör harmadik szakaszán robbantott, s úgy hagyta faképnél a többieket – köztük a két világbajnokot, az ausztrál Brad Kahlefeldtet és a kazah Dmitrij Gaagot –, mint Szent Pál az oláhokat.

Gómeznek Peking nem ismeretlen terep, tavaly ő nyerte meg a kínai fővárosban megrendezett olimpiai tesztversenyt. Nem kis meglepetésre azon kevesek közé tartozik, akiket nem zavar különösebben az ottani szmog.

„Nem volt semmi gondom a légzéssel, meglehet, ebben az is közrejátszik, hogy a triatlonverseny helyszíne elég messze van Peking központjától. Mivel galíciai vagyok, s ebben a tartományban szinte állandóan esik az eső, s a hőmérséklet is ritkán haladja meg a húsz fokot, a hőségért nem vagyok oda. Ebből a szempontból kapóra jött a tiszaújvárosi Világkupa-futam, a harminchét fokos kánikula, a páradús levegő tökéletesen modellezte számomra a pekingi körülményeket” – magyarázza.

A hobbijából él, nem cserélne senkivel sem

Javier évek óta profi sportoló, tíz hónapon át járja a világot Új-Zélandtól Mexikóig, Kanadától Magyarországig. Hogy kedveli-e ezt az életformát?

„Nincs vele semmi bajom. Mindenem a triatlon, amikor arról volt szó, hogy nem versenyezhetek, szó szerint belebetegedtem. A hobbimnak élhetek, ráadásul meg is élek belőle, nem is rosszul, nem cserélnék senkivel.”

Jelenlegi életszínvonalát nemcsak pénzdíjainak, szponzori szerződéseinek – többek között hatezer eurós versenykerékpárját is ingyen kapja – köszönheti, hanem annak is, hogy szülőföldje, vagyis Galícia tartomány és Ferrol város önkormányzata bőkezűen támogatja.

A nonstop versenyzést minden évben jó egy hónapra felfüggeszti október-november táján, ilyenkor nem sportol, csak pihen, kikapcsolódik.

„Ilyenkor otthon vagyok jelenlegi lakóhelyemen, Pontevedrában, s élvezem, hogy együtt lehetek a családommal. Néha leugrom Madridba a haverokhoz, megiszunk egy-két korsó Cruzcampo sört, s a pulpo gallego nevű kiváló polipételhez egy-egy pohár galíciai Albarino vagy Ribeiro bort. Amúgy nem vagyok nagy bulizós, az én életem a versenyzés” – mondja.

Augusztus 19-én délelőtt tíz órakor élete legnagyobb versenye következik…