A nyugalomnál csupán az egyetértés nagyobb a sikeréhes keretben

Az olimpiai felkészülés jegyében egyre közelebb kerül Pekinghez női válogatottunk: az ország nyugati részéről úgy vonul keletre, ahogy a vihar szokott. Hajdu János csapata a zalakarosi és a tatai edzőtábor után Nyíregyházán gyakorol(t), mi több, egy edzőmérkőzés erejéig még Romániába is átruccant…

Komolyra fordítva a szót: június 23. óta úgy dolgoznak a lányok, hogy tempójukat a mesebeli szorgos hangya is megirigyelhetné. Persze Görbicz Anitáék nálunk is jobban tudják, a csatározások első szakaszában az erősebb csoportban kell helytállniuk. Mit helytállniuk: a közvélemény érmet vár a lányoktól – inkább aranyat, mint ezüstöt vagy bronzot… Maradjunk annyiban: a dobogós helyezés elérése realitás, az olimpiai bajnoki cím megszerzése ugyanakkor az álmok kategóriájába tartozik. Főleg úgy, hogy tíz nappal az játékok kezdete előtt Görbicz Anita leforrázta a lábfejét, így kétséges, milyen teljesítményre lesz képes Pekingben.

Azért a helyzet nem reménytelen, sőt. Gondoljunk csak bele, hány és hány játékos, illetve edző kezdte már úgy a nyilatkozatát: „A legszebb álmunk vált valóra…”

Ami az eddig elhangzott megnyilvánulásokat illeti, a legutóbbi világversenyt, a franciaországi világbajnokságot a 8. helyen záró csapat tagjai a sorsolás után igen szerényen és visszafogottan beszéltek saját esélyeikről, miközben nem győzték dicsérni vetélytársaikat. No, ebben hasonlítanak a szövetségi kapitányhoz: jó taktikát választottak… Egy-egy elejtett szóból mégis nyilvánvalóvá vált, a Bcsoport második helyénél nem szívesebben adnák alább. Hogy a női logikát megértsük: a papírforma azt diktálná, hogy Oroszország mögött, de Németországot, Dél-Koreát, Svédországot és Brazíliát megelőzve zárja a csoportküzdelmeket a magyar válogatott.

Azt követően már „csak” annyi a dolga, hogy másodikból első legyen… De ez még odébb van. Egyelőre egyik edzés követi a másikat, a monotonnak nevezhető program olykor tesztmérkőzésekkel színesedik. A hangulatra – nyíregyházi tapasztalatunk alapján – nem lehet panasz, a hölgyek még azon is hamar túltették magukat, hogy a szabolcsi megyeszékhelyen először olyan hotelben szállásolták el őket, amelyben több volt a bogár, mint a vendég. (Amikor a lányok arról panaszkodtak, hogy sok a csótány, a szálloda direktora így védekezett: ezek nem csótányok, hanem svábbogarak… Ja, ha csak svábbogarak, akkor maradunk – reflektáltak Pálingerék, aztán persze nem maradtak.)

Az edzésen viszont nincs tréfa. „Aki kapu mellé, fölé, alá lő, annak öt karhajlítás, -nyújtás” – adta ki az ukázt Hajdu János, minek következtében kis híján új hálót kellett venni a kapura. Az újabb gyakorlatnál a szakvezetőnek akadt félnivalója, ő képezte ugyanis a sorfalat – a lövőknek háttal állva, tarkóra tett kézzel. Jelentjük, egy labda sem trafálta telibe, amiből azt a következtést vonhattuk le, hogy egy: a játékosok szeretik a trénert; kettő: a játékosok jól céloznak. Az utolsó kísérlet után azért felsóhajtott Hajdu János: „Ha Görbicz eltalált volna, meghalok…”

Mosolyt csalt elő a következő párbeszéd is:– Csabi, van stoppered? – fordult Mezei Csabához a mester.
– Nincs! – vágta rá a technikai vezető.
– Akkor kezdd el számolni a másodperceket.
– De gyorsított eljárásban! – szálltak be a diskurzusba az edzés egyre fáradtabb résztvevői.

Hogy mi lett ebből? Az, hogy a négy a négy elleni, kegyetlen iramban zajló játékot lezáró támadásnál az utolsó három másodperc hétig tartott…

A hölgyeket a „gyerünk, gyerünk, minél hamarabb kezdünk, annál később végzünk” vagy a „harminc perc telt el, a bemelegítésnek vége, most indul az edzés” szöveggel lelkesítő Hajdu Jánosból amúgy árad a nyugalom, s mindez átragad a játékosokra is. Hírlik, a nyugalomnál csupán az egyetértés nagyobb. Jellemző, hogy amikor a bogarak társaságát megunó lányoknak új szállást kerestek,, és felvetődött, hogy nem mindenkinek jut hely a másik hotelben, ők közölték: vagy mindannyian költöznek, vagy senki.

Úgyhogy az is lehetne a csapat mottója: mindenki egyért. Az olimpiai .....éremért.

Ui.: a hiányzó öt betűt mindenki maga beírhatja.