Utcai parádé F1 módra

Siófok, reggel nyolc óra. Pista bá’ elfoglalja helyét a kerítés mögött, hja, kérem, semmit sem szabad a véletlenre bízni, nem mindennap láthat az emberfia Formula–1-es versenyautót szülővárosa utcáin. A program ugyan csak délben kezdődik, s a Red Bull, valamint a Toro Rosso gépe még a tihanyi lejtőn sem száguldott végig, de a szurkolók rendületlenül gyülekeznek – pedig a hőség pokoli, szinte kibírhatatlan.

Egy órával később a komp már Tihanynál várakozik, ahol felgurul rá a két gyönyörű, sötétkék-piros versenyautó – valaki jó szándékúan szól a kompvezetőnek: „Csak óvatosan!”

No, igen, ha ez itt most valamilyen fatális baleset folytán elsüllyedne… A szalagcímek másnap alighanem azt hirdetnék: az anyagi kár jelentős. De a kompon minden rendben – és a levegőben is, ahol a Red Bull négy repülőből álló köteléke szórakoztatja attrakcióival a nagyérdeműt.

Az utcai parádé miatt szinte megáll az élet a balatoni üdülővárosban – vagy inkább épp ezért felpezsdül? A 2.1 kilométeres, ideiglenes „versenypálya” mentén hosszú, tömött sorokban állnak az emberek, arra várva, hogy elkezdődjék a show. Tényleg, mintha a város teljesen kiürült volna, s mindenki ott szorongana a kordonok mentén. Úgy van minden, mint a Formula–1-ben. Először a biztonsági autóval Bernd Maylander, a száguldó cirkusz hivatalos safety car-pilótája gurul végig az aszfaltcsíkon, egyrészt ellenőrzi, minden rendben van-e, másrészt felhívja a figyelmet arra, hogy hamarosan kezdődik az igazi száguldás. Pista bá’ készenlétbe helyezi a fényképezőgépet, nehogy bármiről is lemaradjon, s közben az előtte settenkedő fotósokkal perlekedik.

Először Gerhard Berger és Palik László jut szerephez, és amikor felbőgnek a nyolcszáz lóerős motorok, van, aki a fülére tapasztja a kezét, más előkapja a mobiltelefonját – rémisztő kis csengőhang lesz ebből.

Nincs senki a városban, akit most ne a Formula–1 tartana lázban – és ez is volt a cél, hogy emberközelivé tegyék a száguldó cirkuszt, hogy még jobban megszerettessék velük. Eleve sikerre ítélt küldetés.

Pedig a kánikula rettenetes, két menet közt szárazjéggel hűtik az autókat, s a pilótákat is bezárhatnák néhány percre a frigóba, nekik ugyanis a külső hőmérsékleten kívül még azt is el kell viselniük, hogy a hátuk mögött „doromboló” tízhengeres erőgép ontja magából a meleget.

A pilótacsere után (Berger ki, Buemi be) harmincperces szünet következik – a síneken áthaladó vonat valamivel hosszabb a tervezettnél –, azután megint kezdődhet a száguldás.

„Talán kicsit veszélyes, de inkább élvezetesnek mondanám” – vélekedik Sébastien Buemi, a Red Bull svájci tesztpilótája, miután kétszer-háromszor megforgatja versenyautóját a szűk aszfaltcsíkon. A csapat résztulajdonosa, Gerhard Berger a háttérben mintha kissé elsápadna. Ezeknek a járműveknek már a beindításuk is iszonyú költséges, hát még a javítás, ha odacsapják őket a falhoz… Ez azonban szerencsére nem történik meg, Buemi uralja a gépet, s néhány centivel a fal előtt – kevés ember tenné oda az ujját az autó oldala és a betonpillér közé – megfogja. Az emberek imádják a fülrepesztő, sikító hangot. Pista bá’ is tökéletesen elégedett – lehet, hogy napszúrást kapott, mert a baseballsapka otthon maradt, de megérte! A szervezők ugyanígy vélekednek: tavaly 400 millióan látták világszerte a televíziókban a budapesti utcai parádét, s a tévéstábok számából kiindulva a balatoni muri is legalább ennyi nézőt vonz majd.

Ezután talán nem is kérdéses, hogy terveznek-e jövőre hasonló rendezvényt.

A show-nak folytatódnia kell.