Nadal a csúcsra ér

Már csak idő kérdése.

Az már bizonyos, hogy véget ért a nagy korszak, kétszázharmincegynéhány hét után először nem Roger Federernek hívják a férfitenisz világelsőjét. Hogy pontosan mikor történik meg a váltás, az a 2.6 millió dolláros cincinnati mesterverseny lapzártánk utáni elődöntőjének – és esetleg döntőjének – eredményétől is függ, de legkésőbb augusztus 18-án már Rafael Nadalnak fogják hívni a ranglistavezetőt.

A spanyol ugyanis magyar idő szerint szombaton hajnalban 7:6, 6:1-re legyőzte az ecuadori Nicolas Lapenttit a cincinnati mesterverseny negyeddöntőjében, amivel 225 ranglistapontot már biztosan kasszírozott. Anélkül, hogy belemennénk a részletekbe, ez már elegendő ahhoz, hogy legkésőbb a két hét és egy nap múlva kiadott rangsorban az élre ugorjon, addigra ugyanis Federer (aki a harmadik fordulóban búcsúzott Cincinnatiben) elveszíti tavaly szerzett pontjai egy részét – annyit, hogy már akkor sem tudna Nadal elé kerülni, ha megnyeri az olimpiai teniszviadalt. A mallorcai egy héttel előrébb hozhatja az őrségváltást (bár ebben az esetben a „korszakváltás” kifejezés sem túlzás), ha lapzártánk után legyőzte a szerb Novak Djokovicsot az elődöntőben. Ha pedig a döntőben is nyer a brit Andy Murray ellen (aki a Federer-verő horvát Ivo Karlovic ellen győzött a fináléba jutásért), már hétfőn trónra léphet.

Így vagy úgy, a 2005 július 25. óta folytatott üldözés (ennyi ideje áll a ranglista második helyén a spanyol) befejeződött.

„Néha gondoltam is erre meccs közben” – árulta el Nadal, aki boldogan csapott bele a labdába, amikor Lapentti utolsó tenyerese a vonalon túl landolt.

„Hát persze, hogy nagy érzés tudni, hogy én leszek a világelső. Ez az elsőség az ajándék a rengeteg befektetett munkáért, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. De nem az a fontos, hogy valójában mikor kerülök az élre, hanem hogy továbbra is jól játsszak, továbbra is nyerjek” –

szögezte le Nadal, aki már 32 egyhuzamban veretlenül megvívott találkozón van túl.

Emberünk 1973 óta – amióta a profi férfi teniszezők szövetsége, azaz az ATP számolja a világranglistát – a 24. játékos, aki felkapaszkodott a csúcsra, és Carlos Moyá (1999) és Juan Carlos Ferrero (2003) után a harmadik spanyol, akinek sikerült ez a bravúr.

Már csak az a kérdés, az év második felére, a kemény pályás szezonra korábban kifulladó Nadal bírja-e erővel az olimpiát és az US Opent. Az biztos, hogy egyelőre megállíthatatlannak tűnik – akárcsak néhány évvel ezelőtt egy bizonyos svájci kollégája…