Nem kis bravúrral büszkélked het a DVSC-TEVA, labdarúgásunk történetében a vidéki csapatok közül csak a Debrecennek sikerült egymás után háromszor bajnokságot nyernie. Ez a nyugodt körülményeknek, a tőkeerős tulajdonosnak, no és a megfelelő szakmai munkának tudható be. Öt éve rendre az egyik legerősebb kerettel vág neki a bajnoki évadnak a Loki, az elmúlt szezonban mégis lemaradt az első helyről. Ennek ellenére ma is kijelenthető: a DVSC-TEVA az első számú esélyesnek tekinthető még akkor is, ha tudjuk, hogy immár Győrben, sőt Székesfehérváron is aranyos álmokat szövögetnek. Debrecenben a létesítményen kívül minden adva van az újabb sikerhez.
A Lokiban korábban többnyire a városhoz kötődő labdarúgók szerepeltek, mostanság már légiósokra is futja a költségvetésből. Sok bírálat éri emiatt a tulajdonost, ám tagadhatatlan – noha a debreceni utánpótlás termeli a tehetségeket –, csak saját nevelésű fiatalokra ma már nem lehet építeni.
Diósgyőrben is van hagyománya a futballnak, volt idő, amikor a Szabó Géza edzette együttesről beszélt az ország. Az új érában aztán gyötrelmes időszakot élt át a klub, s bár most sem dúskálnak az anyagiakban Miskolcon, az biztosnak látszik, hogy a csapat megkapaszkodik az élvonalban. Sajnálatos, hogy a város utánpótlásáról alig hallani, viszont némi előrelépést jelenthet, hogy javulgat a létesítményhelyzet. Bárhogyan is szerepelt a csapat, a szurkolók kitartottak a DVTK mellett, ha állandósulna a jó szereplés, tízezernél is többen szorítanának a lelátón. Futballszeretet terén szombathelyen a diósgyőrihez hasonló a helyzet, hiszen a nyugati végen is szeretik a labdarúgást. A Haladás négy év után tért viszsza az élvonalba, s az Arsenal elleni barátságos mérkőzés, no meg az első fordulóban elért hazai győzelem jelzi, a csapat maga mögött tudhatja híveit. Lényeges változás Szombathelyen a korábbiakhoz képest, hogy végre a városhoz, az együtteshez kötődő többségi tulajdonos került a kft. élére, hiszen Illés Béla lokálpatriótának tekinthető – m é g akkor is, ha Sárváron született. Szombathelyen az utánpótlás nevelésében is nagy változások mentek végbe, s ez is Illés Bélának köszönhető, aki saját futballakadémiát működtet (városi segítséggel), s nem túlzás, a környékbeli tehetségek özönlenek a jó hírű akadémiára.
Megannyi hányattatás, nincstelenség, káosz után az elmúlt évben Székesfehérvárra is ráköszöntött a nyugalom, a kiszámíthatóság. Tehetős tulajdonosok álltak a csapat mögé, míg a Mezey György által irányított szakmai stáb már az elmúlt évadban is figyelemre méltó e r e d m é nyeket produkált. Vonzó lett Fehérváron futballozni: erős a keret, s az egyre jobb tárgyi és személyi feltételek meglétének köszönhetően újra nagy csapatról álmodoznak Székesfehérváron. Olyanról, mint az 1985-ben az UEFA-kupa döntőjéig menetelő.
Összegezve: a magyar futballban még állnak „végváraink”, s azzal csak jól jár a sportág, ha megtörve az évtizedeken át tartó fővárosi uralmat, egyre nagyobb szerepet játszanak labdarúgásunkban.