Evezés: Hirlingék egy futamban a világbajnokkal

Vágólapra másolva!
2008.08.07. 13:01
A tavaly és tavalyelőtt is világbajnok dán egységgel került egy előfutamba a dobogóra igyekvő Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár a pekingi olimpia evezősversenyeinek csütörtöki sorsolásán.
A sorsolás szerint a Mads Rasmussen, Rasmus Quist duó mellett uruguayi, kanadai és brazil egység lesz a 2005-ben vb-, 2007-ben Eb-győztes magyarok riválisa vasárnap, magyar idő szerint 9.40 órától.„Irányított sorsolás volt, különböző kalapokból tették egymás mellé a hajókat. Kerülhettünk volna könnyebb futamba is, de ez sem rossz, az első két helyezett egyből a középdöntőbe jut, ez a célunk" – mondta az MTI-nek Kiss László, a magyar duó edzője.A tréner elmondta, hogy napi két edzéssel készülnek a rajtra, de az némi problémát jelent, hogy az olimpiai faluból az előzetesen megadott 30 perc helyett mintegy egy óráig tart az út a Sunji regattaközpontba.Ha Vargáék továbbjutnak a vasárnapi előfutamból, legközelebb csak csütörtökön kell vízre szállniuk, a szám döntőjét jövő vasárnap rendezik.
Legfrissebb hírek

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A távozó NOB-elnök szerint utódjának meg kell őriznie a politikai semlegességet

Egyéb egyéni
2025.02.20. 16:10

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Két szövetségi kapitányt választottak meg az evezősöknél

Egyéb egyéni
2025.02.13. 13:25

Versenyzői ranglistát vezetnek be a hazai evezésben

Egyéb egyéni
2025.02.07. 13:13

Simon Béla: Azt kívánom a jövő evezőseinek, hogy szárnyaljanak túl minket

Kajak-kenu
2025.02.07. 10:14

Megszakította rekordkísérletét a Havasi, Szabó óceánátevezős páros

Egyéb egyéni
2025.01.28. 18:17

Szabó Bence Bécsben, Furkó Kálmán pedig a hazai evezésben vállalt munkát visszavonulása után

Egyéb egyéni
2025.01.24. 14:25
Ezek is érdekelhetik