Hétről a nyolcra jutni

Franciaország tragikus Európa bajnoki szereplése egyértelművé tette, hogy egy korszak végleg lezárult. A Zinedine Zidane-féle nagyszerű generáció világ- és Európa-bajnok tagjai visszavonultak vagy korosodván jóllakottá váltak – és a „kékeket” beragyogó dicsfény egy évtized után kihunyt. A kudarccal felszínre kerültek a francia futball gondjai, a klubok viszonylagos tőkehiánya, és a korábbiaknál is élesebben fogalmazódik meg a kérdés: mennyit ér a nemzetközi versenyképességet megalapozni hivatott bajnokság?

Az angol és a spanyol „nagytestvérrel” felesleges párhuzamot vonni, a vonzerejéből az utóbbi időben sokat veszítő olasz is előrébb jár, azonban a német Bundesligával – a játék színvonala, a küzdelem kiélezettsége és a klubok pénzügyi lehetőségei, nemzetközi sikerei alapján – már szokás együtt emlegetni a Ligue 1-et. Ezzel együtt a franciák irigykedve figyelik a keleti szomszédot, nem is elsősorban a gólátlagok szembetűnő eltérése, hanem inkább a stadionok állapota miatt. Míg a német arénákat csodálatosan felújították a 2006-os vb-re, a francia létesítményekben az 1998-as Mondial óta mintha megállt volna az élet – nem feltétlenül pénzhiány miatt: a Lyon új, 62 ezres arénájának felhúzása útjában elsősorban adminisztratív akadályok állnak.

S ha már a Lyont említettük, kanyarodjunk is a játéktér felé, annál is inkább, mert ma az OL vitathatatlanul a francia futball kulcsszereplője. A Bajnokok Ligája állandó résztvevőjeként nagykövete, a franciaországi sikerei és játékospolitikája nyomán pedig a hazai vetélytársak példaképe, irigysége és féltékenysége tárgya.

„Természetes, hogy hét bajnoki aranyérem után mindenki bennünket akar legyőzni, de azzal nem értek egyet, hogy a trónfosztásunk előrébb vinné a francia futball ügyét – elemezte a helyzetet Jean-Michel Aulas, a Lyon klubelnöke a L’Équipe sportnapilapnak minap adott interjújában. – Mondják inkább azt, hogy mi vagyunk a francia futball tüdeje. Az utóbbi tíz évben háromszázmillió eurót fektettünk játékosvásárlásba, és ennek több mint a felét idehaza, vetélytársaink bevételeit gyarapítva költöttük el. Ha mi nem vesszük meg ezeket a tehetséges futballistákat, elmentek volna külföldre, mert más francia klub nem biztos, hogy versenyképes feltételeket tudott volna kínálni nekik.”

A sajátos „belélegzés” és a vetélytársak „levegőhöz juttatása” ezen a nyáron is folytatódott: a kapuba a fiatal Hugo Lloris, a védelembe John Mensah, a középpályássorba Éderson, Jean Makoun és Miralem Pjanic érkezett vérfrissítésnek (mindannyian jó pénzért, ahogyan táblázatunkból is kiderül), míg a csatár Frédéric Piquionne (Monaco) szerződése lejártával ingyen megszerezhető volt. Itt említendő az edzőcsere is: a bajnoki cím és a kupagyőzelem dacára Alain Perrintől megvált a klub, és helyére a jelen egyik legjobbnak tartott francia edzője, a korábban a Monacóval, legutóbb pedig a Lille-lel sikeres Claude Puel került.

Külföldi nagy névre már csak azért sem utazott a klub, mert a szükséges pénzt inkább a gólkirály Karim Benzema megtartására fordította. Grégory Coupet (Atlético Madrid) személyében távozott a bajnokcsapat egyik oszlopos tagja, és bár elengedték Sébastien Squillacit, Patrick Müllert és Hatem Ben Arfát is, a keret elég erős a hatalom megtartásához. A brazil különítmény (Juninho, Cris, Fred), továbbá Sidney Govou, Jérémy Toulalan, Milan Baros, Kim Källström, Fabio Grosso és társaik mindent megtesznek majd, hogy a Lyon hétről a nyolcra jusson – azaz a hetedik után sorozatban a nyolcadik bajnoki címét is megszerezze.

Természetesen a kihívók tábora is népes, és a legutóbbi kiírás izgalmai után (bajnokavatás az utolsó fordulóban) egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy majd évtizedes várakozás után a trónfosztásra törekvők jutnak képletesen „hétről a nyolcra”. A legnagyobb eséllyel a Bordeaux és a Marseille száll harcba (a mezőny patinás klubjairól lásd keretes írásunkat), de Franciaországban valamelyik „kicsi” (Lille? Nancy? Rennes?) is mindig ugrásra kész. Jelen állás szerint egyetlen honfitársunk sem lesz részese az idei Lyon-vadászatnak; Szélesi Zoltán (Strasbourg) révén a magyar futball csak a Ligue 2-ben érdekelt.