Megnyitó: rend és nyugalom az ünnepség előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.08. 13:46
Rend és nyugalom uralkodott a pekingi olimpia nyitó ünnepsége előtt másfél órával a gálának otthont adó Nemzeti Stadion avagy Madárfészek környékén.
A 2003 decembere és idén június 30-a között felépült arénához vezető széles utakon kényelmesen lehetett közlekedni, a százával mosolygó önkéntesek az útbaigazítás mellett szívesen vállalkoztak a vendégek fotózására is, háttérben a kínaiak büszkeségével, a szomszédos Vizeskockával. A főváros többi pontjához hasonlóan itt is faarccal posztoló katonák inkább csak díszletnek számítottak a fényképezőgépekkel felszerelkezett turisták áradatában. A tömegben vidám fiatalok kószáltak kezükben megafonnal, és időnként kínaiul, majd angolul köszöntötték az érkezőket. A gigantikus létesítmény kapuinál mindössze néhány másodpercig tartott az ellenőrzés, és a leghosszabb sor sem állt négy-öt embernél többől. Az ideiglenes székekkel együtt 102 ezer ülőhelyre is pillanatok alatt fel lehetett jutni – amikor még csak bő negyedház volt a stadionban. A helyi idő szerint éjjel fél 12-ig tartó ceremónia nyitányaként 75 perces felvezető műsort láthatott a publikum, amelynek 28 részében különféle táncokat mutattak be az ország tartományainak képviselői. A szorosan vett ünnepség helyi idő szerint 19:52 órakor (magyar idő szerint 13:52-kor) kezdődik, amikor a helyszínre érkezik Hu Csin-tao kínai államfő és Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik