Igaly Diána nem jutott döntőbe, nem tudja megvédeni címét

Vágólapra másolva!
2008.08.14. 08:00
A címvédőként induló Igaly Diána nem jutott be a döntőbe a női skeetesek között a pekingi olimpián, miután az alapversenyben csak 66 korongot ért el, és ez kevés volt a legjobb hat közé kerüléshez.
Igaly Diána kilencszer hibázott, így nem jutott döntőbe
Fotó: Illyés Tibor
Igaly Diána kilencszer hibázott, így nem jutott döntőbe
Igaly Diána kilencszer hibázott, így nem jutott döntőbe
Fotó: Illyés Tibor
Igaly Diána kilencszer hibázott, így nem jutott döntőbe

Az athéni játékok győztese – aki négy évvel korábban, Sydneyben harmadikként zárt – a rajt előtt óvatosan úgy fogalmazott, hogy a fináléba, vagyis az első hat közé szeretne kerülni, de azért hozzátette, hogy mindent elkövet címe megvédéséért.

Igaly a selejtezőben az aktuális világbajnok német Christine Brinkerrel, a brit Elena Little-lel, az ausztrál Natalia Rahmannel és a 2000-ben előtte győztes, 2004-ben viszont mögötte harmadik azeri Zemfira Meftahetgyinovával került egy ötösbe. Az első sorozata nem sikerült túl jól, a negyedik pozícióból elhibázta az egyik célt, majd a következőből kettőt is, így 22 koronggal zárta az első 25 lövést, ami a 19 fős mezőnyben a 11. helyet érte. Az élen ekkor három hibátlanul teljesítő lövő, Brinker, az olaszok klasszisa, Chiara Cainero, valamint az Athénban és a legutóbbi vb-n egyformán második kínai Vej Ning állt.

A második körben a magyar szinte hibátlanul teljesített, csupán ismét a negyedik lőállásból – ahol hat korongot is le lehet vadászni – tévesztett kétszer is. Talán az időközben a napsütést felváltó szakadó eső zavarta meg, talán nem, de tény, hogy ezt a sorozatot 23-mal zárta, amivel feljött a holtversenyes hetedik helyre, egy korongra a finálétól. A viadal ezen szakaszában rajta kívül még öten rendelkeztek 45 korongos eredménnyel, az élen pedig Vej Ning és Cainero állt 48-cal.

Az immár esőmenetes utolsó sorozatot aztán nagyon elrontotta Igaly, a második, harmadik és negyedik helyen is célt tévesztett, az utóbbi lőállásban ráadásul kettőt is, így csak 21 korongot ért el, összesítésben pedig 66-tal zárt, ami kevés volt a döntőhöz és a címvédés lehetőségéhez, s a magyar klasszis csak 13. lett.

"A sport tud nagyon-nagyon sok örömet szerezni az embernek, de tud nagyon-nagyon sok bánatot is, a mai jó példa az utóbbira. Szomorú vagyok, mert többet vártam magamtól, sokat dolgoztam azért, hogy kijuthassak és itt jól szerepeljek. Sajnos nem jött össze, a szerencse most egy kicsit elpártolt tőlem. Ez döntött, hiszen olyan sokan vagyunk egy szinten, hogy csak néhány korongon múlott a döntő. Erősnek éreztem magam, felkészültnek, magabiztosnak, még az eső sem zavart, de ez a mai nap nem az enyém volt. Az első sorozat után nem keseredtem el, küzdöttem tovább; úgy érzem, mindent megtettem, s ez ma ennyire volt elég" – mondta a versenyt követően az MTI-nek Igaly.

A jövőről beszélve úgy fogalmazott: folytatja tovább a munkát, nem adja fel, s az is elképzelhető, hogy a 2012-es londoni játékokon is ott lesz.
Legfrissebb hírek

Felidézzük az olimpia történetének egyik legszebb pillanatát – VIDEÓ

Párizs 2024
2024.08.11. 21:05

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig

Úszás
2024.06.05. 11:15

Koronglövészet: Eb-nyolcadik a junior fiú skeetcsapat

Utánpótlássport
2024.05.24. 14:41

Ötkarikás történetek: nem esett messze az alma a fájától – még 81 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.05.06. 08:12

Vízilabda – Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.19. 08:27

Vízilabda: Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

Vízilabda
2023.04.19. 08:27

Vízilabda – Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.18. 13:43

Vízilabda: Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

Vízilabda
2023.04.18. 13:42
Ezek is érdekelhetik