Magyar csoda: 3. a Kozmann, Kiss kettős! Vajda olimpiai bajnok!

Vágólapra másolva!
2008.08.22. 09:30
Mindenki a fedélzeten! – jelenthetjük ki a pénteki férfi 1000 méteres döntők, illetve a női K–4 (500 m) fináléja kapcsán, ugyanis mind a hat számban volt magyar induló. Sorrendben előbb Benkő Zoltánért (K–1), majd Vajda Attiláért (C–1), aztán a női kajak négyesért (K–4), a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajak kettesért (K–2), a Kozmann György, Kiss Tamás kenu kettősért (C–2), végezetül pedig a férfi kajak négyesért (K–4) szoríthattunk. Benkő Zoltán a 9. helyen végzett, Vajda Attila viszont hatalmas versenyzéssel olimpiai bajnok lett! A női kajak négyes kikapott a németektől, így ezüstérmet nyert, míg Kammerer Zoltánék nagyon erős kezdés után csak az ötödik helyen zártak. Vajda mellett a legnagyobb sikert a Kozmann György, Kiss Tamás kettős érte el, azzal, hogy teljesen váratlanul bronzérmet szerzett! A férfi kajak négyes ötödik lett.
Vajda Attila az első magyar pekingi arannyal
Vajda Attila az első magyar pekingi arannyal
Vajda Attila az első magyar pekingi arannyal
Vajda Attila az első magyar pekingi arannyal


FÉRFI K–4 1000 M – ÚJABB ÖTÖDIK HELY

Ebben a számban az elmúlt két olimpián a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta négyes nyert, de közülük már csak Vereckei Ákos ül a hajóban. A hazai válogató és pótválogató, majd végül egy sajátos „szétlövés” után olyan magyar négyes ült össze, amely világversenyen még sohasem szerepelt együtt, így a Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor összetételű csapattal szemben nem támaszthattunk túlzott elvárásokat.

A mieink gyengén rajtoltak, és végül ötödikek lettek. A favorit szlovákok a rajt után megnyugtató előnnyel haladtak az élen, a fehéroroszok azonban féltávnál robbantottak, és megnyerték a versenyt. A második helyért a szlovákok és a németek folytattak nagy harcot, és végül a szlovákok lettek a másodikok.

Az olimpiát tehát ebben a számban is a fehéroroszok nyerték, másodikok lettek a szlovákok, harmadikok a németek.


FÉRFI C–2 1000 MHARMADIK A KOZMANN, KISS PÁROS!

KOZMANN FOLYTATJA A KENUZÁST

„Nagyon boldog vagyok, gyönyörű ez a bronzérem. Az motoszkált bennem, hogy lehet, ez lesz életem utolsó futama, és nagyon azt akartam, hogy ez jól sikerüljön!” – mondta a futam után még lihegve a Magyar Rádió munkatársának Kozmann György. "A szokásos taktikát követtük, vagyis az alapján mentünk, amit szerdán már egyszer megcsináltunk. Folytatom a kenuzást, de adok egy más lökést az életemnek" – tette még hozzá a rutinos klasszis.
Ez az a szám, amely előtt hatalmas esélylatolgatásba kezdhetnénk, felsorolva az elmúlt évek világversenyeinek magyar szempontból kiváló eredményeit. Ezt is tennénk, ha július 15-én, egy borongós nyári napon a csepeli kajaktelepen nem történik az, ami történt Kolonics Gyurival… Így csak annyit mondhatunk: a szám toronymagas esélyese a címvédő német Christian Gille, Tomasz Wylenzek páros volt, mi pedig nagyon szurkoltunk a Kozmann György, Kiss Tamás kettősnek.

Kozmann Gyuriék a továbbjutással már az előfutammok során fantasztikus teljesítményt nyújtottak, a döntőben pedig csodát tettek! Végig a mezőnyben haladtak, majd féltávnál hatalmas hajrát kezdtek, amelynek végén a harmadik helyre jöttek be! A fehéroroszok lettek nagy meglepetésre az olimpiai bajnokok, a Christian Gille, Tomasz Wylenzek páros pedig csupán a második.

De kit érdekelnek a fehéroroszok, amikor a Kozmann, Kiss kettős hihetetlen teljesítménnyel harmadik lett! Ez a bronz fényesebben csillog minden aranynál! Ugye Koló?

WYLENZEK ROSSZUL LETT

Rossz hírek érkeztek a sunji kajak-kenus pályáról: az egészségügyi csapat tagjai hordágyon vitték el a német kenu kettes egyik tagját, Thomasz Wylenzeket. Wylenzek társával, Christian Gillével hihetetlen iramban kezdett, ám nem bírták tartani a tempót, és végül csak a második helyen zártak a fehéroroszok mögött. Az már a célba érésnél látszott, hogy Wylenzek nincs jól, falfehéren emelték át a mentőcsónakba.


Kozmann (elől) és Kiss fantasztikus hajrát produkált
Fotó: MTI
Kozmann (elől) és Kiss fantasztikus hajrát produkált


FÉRFI K–2 1000 M KAMMERER ZOLTÁNÉK ÖTÖDIKEK

A férfi K–2 1000 méteren Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor képviselte a magyar színeket. Az 500-on és 1000-en is induló párosnak a hosszabbik táv az erősebbik száma, hiszen 1000-en 2005-ben, Zágrábban és 2006-ban, Szegeden is világbajnokok lettek. Legnagyobb ellenfelüknek a 2007-es duisburgi vb-t megnyerő francia Philippe Colin, Cyrille Carre párost jósoltuk, de végül kissé váratnaul a németek lettek az olimpiai bajnokok. Kameráék nagyon jól rajtoltak, rögtön az indulás után élre álltak, és óriási tempót diktáltak, de jöttek a németek! Jöttek a németek, s végül jócskán lehagyták Kammereréket, akik a túl erős kezdés után csak ötödikek lettek.

NŐI K–4 1000 MKOVÁCS KATIÉK EZÜSTÉRMESEK

Vajda Attila aranyérme után következtek Kovács Katiék, akik arra készültek, hogy 1992 után újra legyőzzék az azóta olimpián verhetetlen német négyest. A mieink Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa, összetételben lapátoltak, míg a német hajót Fanny Fischer, Nicole Reinhardt, Katrin Wagner-Augustin és Conny Wassmuth alkotta. Hatalmas lendülettel kezdtek a németek, és rögtön a rajt után közel egy hajónyi előnyre tettek szert, amelyet már nem is sikerült lefaragnunk. A németek olimpiai bajnokok lettek, Kovács Katiék pedig ezüstérmesek.

Kovács: nem hoztuk ki magunkból a maximumot

„Csalódott vagyok! Igazából azt éreztem, hogy nem tudtuk megcsinálni azt a pályát, ami bennünk van, és így nagyon rossz kiszállni a hajóból" – mondta Kovács Katalin letörten a Magyar Rádió munkatársának nem sokkal a futam után.


C–1 1000 M – VAJDA ATTILA OLIMPIAI BAJNOK!

Vajda: "Fantasztikus, köszönöm, Koló!"

"Bajnok vagyok!" – kiáltott fel Vajda Attila, miután a kenu egyes megnyerése után kiszállt a hajóból. "Úgy jöttem ki, hogy nyerni akarok, és köszönöm egy embernek, aki nem lehetett itt, de fentről figyelt engem s az egész csapatot. Köszönöm, Koló!" – nyilatkozott Vajda. "Nagyon sok erőt adott a küzdeni akaráshoz; rettentő nehéz volt az egész verseny, de ő végig velem volt, s az utolsó ötvenen már nem is kellett, hogy velem legyen." Vajda hozzátette, nem gondolta volna, hogy ő szerzi a magyar küldöttség első aranyát. "Arra gondoltam, hogy a kajakosok, kenusok között én leszek az első. Az volt a lényeg, hogy a táv elején az elsőkkel menjek, s a végét meg tudjam nyomni. Ehhez nincs mit hozzátenni, fantasztikus érzés, csak így tovább!" (MTI)
Benkőék után jöhetett Vajda Attila futama, aki Athénban bronzérmes volt, azóta pedig 2007-ben a szám világbajnoka lett. Legnagyobb riválisainak a spanyol David Cal és a 2000-ben, Sydneyben aranyérmes német Andreas Dittmer ígérkeztek. A címvédő Cal nagyon rosszul rajtolt, és az elején Vajda sem tartotta a lépést az élmezőnnyel.

Menykov aztán féltávnál ellépett a többiektől, ám Vajda fantasztikus hajrába kezdett, és 750-nél utolérte az üzbéget, sőt élre állt! Cal követte Vajdát, de megelőzni nem tudta a végén még biztosabb előnyre szert tevő szegedi kenust. Így Vajda Attila fantasztikus versenyzéssel megszerezte az első magyar aranyérmet a pekingi olimpián!

Vajda Attila hasonló tettet vitt véghez, mint Athénban, hiszen féltávnál akkor is csak az ötödik pozíció környékén lapátolt, de nagy hajrájának köszönhetően a végén a harmadik helyre futott be. Most valamivel háromnegyed táv előtt kezdte a finist, és ezúttal nem állt meg a harmadik helyen!

Száz méterrel a vége előtt már elképzelhetetlen volt, hogy ne ő nyerje meg az aranyat – több mint két másodperces előnnyel ért célba Vajda. A második helyen Cal végzett, míg a harmadik a kanadai Thomas Hall lett az elfáradó Menykovot megelőzve.

Ebben a számban korábban Parti János (1960-ban) és Tatai Tibor (1968) nyert olimpiát, valamint most, negyven év elteltével Vajda Attila.

Először szól a magyar himnusz Pekingben, és olyan jó hallani!

K–1 1000 M BENKŐ ZOLTÁN KILENCEDIK

A nap első fináléjában a kanadai Van Koeverden és a brit Brabants rajtolt a legjobban, és a brit világbajnok féltávnál már majd egy hajóval vezetett. Bár a címvédő norvég Eirik Veras Larsen megpróbált tapadni rá, végül nem tudta beérni, miközben Van Koeverden teljesen lemaradt, így Brabants lett az olimpiai bajnok, míg Benkő Zoltán csak a 9. helyen ért célba.

C–1 1000 M

VÉGEREDMÉNY
1. Vajda Attila (Magyarország) 3:50.467
2. David Cal (Spanyolország) 3:52.751
3. Thomas Hall (Kanada) 3:53.653
4. Vagyim Menykov (Üzbegisztán) 3:54.237
5. Aliakszandr Zsukovszkij (Fehéroroszország) 3:55.645
6. Florin Georgian Mironcic (Románia) 3:57.876
7. Mathieu Goubel (Franciaország) 3:57.889
8. Andreas Dittmer (Németország) 3:57.894
9. Aldo Pruna (Kuba) 3:59.087

FÉRFI K–1 1000 M

VÉGEREDMÉNY
1. Tim Brabants (Nagy-Britannia) 3:26.323
2. Eirik Veraas Larsen (Norvégia) 3:27.342
3. Ken Wallace (Ausztrália) 3:27.485
4. Ben Fouhy (Új-Zéland) 3:29.193
5. Max Hoff (Németország) 3:29.391
6. Markus Oscarsson (Svédország) 3:30.198
7. Stjepan Janic (Horvátország) 3:30.495
8. Adam van Koeverden (Kanada) 3:31.793
9. Benkő Zoltán (Magyarország) 3:32.120

FÉRFI K–2 1000 M

VÉGEREDMÉNY
1. Németország 3:11.809
2. Dánia 3:13.580
3. Olaszország 3:14.750
4. Lengyelország 3:14.828
5. Magyarország (Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor) 3:15.049
6. Új-Zéland 3:15.329
7. Franciaország 3:16.532
8. Lettország 3:19.387
9. Kína 3:22.058

NŐI K–4 1000 M

VÉGEREDMÉNY
1. Németország 1:32.231
2. Magyarország (Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Janics Natasa) 1:32.971
3. Ausztrália 1:34.704
4. Lengyelország 1:34.752
5. Spanyolország 1:35.366
6. Japán 1:36.465
7. Dél-Afrika 1:36.724
8. Olaszország 1:36.770
9. Kína 1:37.418

FÉRFI K–4 1000 M

VÉGEREDMÉNY
1. Fehéroroszország 2:55.714
2. Szlovákia 2:56.593
3. Németország 2:56.676
4. Olaszország 2:57.626
5. Magyarország (Sík Márton, Beé István, Vereckei Ákos, Bozsik Gábor) 2:59.009
6. Lengyelország 2:59.505
7. Kína 3:00.078
8. Oroszország 3:00.654
9. Kanada 3:01.630

FÉRFI C–2 1000 M

VÉGEREDMÉNY
1. Fehéroroszország 3:36.365
2. Németország 3:36.588
3. Magyarország (Kozmann György, Kiss Tamás) 3:40.258
4. Románia 3:40.342
5. Kína 3:40.593
6. Kanada 3:41.165
7. Lengyelország 3:42.845
8. Oroszország 3:44.669
9. Kuba 3:48.877
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik