Ki lesz a legkevésbé rossz?

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 01:31
Címkék
A US Open női egyesében nyílt a versengés – az idei szezon kétharmada eltelt, és mostanra mindenki elfáradt egy kicsit, nemigen találni csúcsformában lévő játékost. Ez akár a feltörekvő fiataloknak is megadhatja az esélyt, bár például Szávay Ágnes sincs a legjobb passzban.

Elöljáróban szögezzük le: nagy barátai vagyunk a női tenisznek. Alapjában véve nemes versengés egészen szerethető sportolókkal, érdekes egyéniségekkel és időnként érdekfeszítő küzdelemmel. Csak valahogy a hétfőn kezdődő US Open – legalábbis az előzmények ismeretében – nem ígér sokat. A mezőnyből – felfelé – fájóan kilógó belga Justine Henin májusban kurtán-furcsán bejelentette visszavonulását, az orosz Marija Sarapova sérülés miatt nem indul, a többieken pedig nyomot hagytak a sűrű versenynaptár nyári hónapjai. Az elmúlt heteket, hónapokat elnézve az élmezőnyből mindenkiről el tudjuk mondani, miért nem fog győzedelmeskedni Flushing Meadowsban, de hogy ki mellett miért érdemes letenni a garast – nos, e kérdés megválaszolásánál elég nagy gondban vagyunk. Ezzel együtt megpróbálkozunk némi esélylatolgatással, már csak a Szávay Ágnes révén meglévő érintettség miatt is – meg aztán valaki úgyis nyer majd.

A Vasas teniszezője (aki hétfőn még nem lép pályára) a főtábla második negyedében kapott helyet, talán a legnehezebb kvadránsban. Az első körben, a 17 éves szabadkártyás amerikai Gail Brodsky ellen még várhatóan nem izzad meg nagyon, de az észt Maret Ani és az olasz Tathiana Garbin összecsapásának győztese már megizzaszthatja a 13. kiemelt magyart – ezzel együtt nagyon csalódottak lennénk, ha már itt búcsúzna. A harmadik fordulóban viszont össze kell szednie magát Szávaynak, akire minden bizonnyal cseh kihívó vár: vagy a kellemetlen stílusú Petra Cetkovská vagy a korábban top tízes, most már játéka mellett honfitársára, kollégájára és szerelmére, Radek Stepánekre is koncentráló Nicole Vaidisová, aki életveszélyes ellenfél, ha mentálisan is rendben van. Igaz, utóbbi az idén nem jellemző rá, de jó világranglistás pozícióját a legtöbb tornán kihasználó, azaz a kötelező győzelmeket azért többnyire behúzó Szávaynak sem ez a legerősebb oldala…

Ha azonban eljut a legjobb 16 közé, jöhet a neheze: a nyolcaddöntőben Serena, majd Venus Williams a legvalószínűbb rivális – a két nővér tehát egymás ellen csatázhat a legjobb négy közé jutásért azután, hogy egy hete együtt nyertek olimpiát Pekingben női párosban. A testvérharcot néhányan azért megakadályozhatják: Szávay mellett erre leginkább a masszívan játszó lengyel tininek, a már top tízes Agnieszka Radwanskának van esélye. De bárki is jut a négy közé, meggyűlhet a baja az ezen a héten épp világelső, Roland Garros-győztes Ana Ivanoviccsal (aki azonban Pekingtől ujjsérülése miatt visszalépett, és kérdés, milyen erőállapotban van) vagy a nyár legveszélyesebb játékosával, az orosz Dinara Szafinával, akiben viszont kissé benne maradhatott az olimpiai fináléban elszenvedett pofon. És sötét lóként még ott van a szlovák Daniela Hantuchová és a francia tehetség, a nemrég Budapesten tornagyőztes Alizé Cornet is, akikben bármikor benne van a nagy kiugrás lehetősége – ezen a US Openen bármi megtörténhet…

Hasonló a helyzet a főtábla alsó féltekéjén is. Akinek szimpatikus, választhatja az alapjáraton a nagy mecscseken mindig betliző, viszont rossz hírére egy friss olimpiai bajnoki címmel rácáfoló orosz Jelena Gyementyjevát. De itt az elnyűhetetlen svájci Patty Schnyder, az orosz szupertini, Anna Pavljucsenkova (jó a sorsolása, nem lepődnénk meg, ha épp most dobna egy nagyot) és a 2004-es bajnok Szvetlana Kuznyecova, akinek szokása a célegyenesben fejre állni. A legutolsó negyedben pedig a mostanában lassan a „Hány óra van?” kérdésre is a sérülései miatt panaszkodni kezdő, nemrég egy hétig a világelsőségnek örvendő szerb Jelena Jankovicstól a kínai Cseng Csién és a pekingi negyedik Li Nán át az őt a bronzmeccsen legyőző orosz Vera Zvonarjováig sokan odaérhetnek a négy közé. És akkor még nem beszéltünk az amerikai Lindsay Davenportról és az épp vasárnap tornát nyerő dán Caroline Wozniackiról meg a fehéroroszok óriási ígéretéről, Viktorija Azarenkáról, akik kis túlzással Davenport lányai is lehetnének – a mostani, hihetetlenül kiegyenlített mezőnyben ők is szerezhetnek meglepetést.

Szóval kissé tanácstalanok vagyunk – talán Serena Williamsre tippelnénk a leginkább. Elvégre hazai pályán szerepel, és az idén még nem nyert Grand Slamet. Jobb érvünk nincs.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik