Nem mi vagyunk az esélyesek

FAZEKAS ZOLTÁN jelenti BelgrádbólFAZEKAS ZOLTÁN jelenti Belgrádból
Vágólapra másolva!
2008.08.28. 00:18
Címkék

Derű és jókedv uralkodott a bu szon. A magyar férfiválogatott kedd délelőtt Kecskemétről elindult Szerbiába, hogy szerda este megmérkőzzön a vendéglátó együttessel Belgrádban, az Európa-bajnoki selejtező A-csoportjának 3. fordulójában. A kiváló hangulatnak több oka is volt. Egyrészt Simon Balázsék szombaton hatalmas bravúrt végrehajtva legyőzték Olaszországot 68–64-re – Mészáros Lajos szakmai igazgató erre azt mondta, s kérte, hangsúlyozzuk, a szakmában mindig van legjobb hatodik ember, ez most a szolnoki közönség volt, amely rendkívül lelkes szurkolásával átsegítette a csapatot a hullámvölgyeken –, másrészt a Monty Python kulcsfilmje, a Brian élete került a DVD-lejátszóba, és a fanyar angol humor mindenkit megnevettetett. A hangulat akkor lett az igazi, amikor kiderült, a röszkei határátlépés után a szerb rendőrség egészen a szállodáig felvezeti a magyar buszt. A másfél milliós fővárosban meg is bámulták a szirénázó járőrkocsit követő járművet és utasait, akiknek a hétfőn a Vojvodina mezét az AEK Athén sárga-feketéjére cserélő Németh István tartott idegenvezetést.

Ezúttal nem mindenki figyelt a csapatkapitányra, noha a szerb parlament épülete valóban impozáns, a vagányabbak Belgrád lüktető és színes forgatagából, valamint az út melletti kávézókban parádézó csinos lányok közül „sasolták” a szebbeket. Csak akkor lett kicsit csend, amikor a busz elhaladt a meccsnek otthont adó aréna mellett, a 19 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény kívülről is lenyűgöző látvány, sokaknak eszébe ötölhetett, lehet, hogy másnap ott tízezer szerb szurkoló előtt kell helytállniuk. A találkozót eredetileg a Partizan otthonában, a Pionir Csarnokban akarták megrendezni, de abban elromlott a légkondicionálás, így az ultramodern és tényleg hatalmas komplexumban csapnak össze a felek. Ráadásul nem is este fél kilenckor, ahogyan azt a nemzetközi szövetség (FIBA) először kijelölte, hanem 18 órakor. A szerbek pedig magabiztosak. Dusan Ivkovics szövetségi kapitány gárdája nyerni tudott Olaszországban, s a magyarok elleni fellépése lesz a bemutatkozása hazai közönsége előtt. Szóval pokol vár a Mészáros-legénységre, az előzetes becslések szerint 10–12 ezren is lehetnek, főleg azért, mert ingyen engedik be a drukkereket a mérkőzésre.

„Most sem mi vagyunk az esélyesek, a szerbek fölényes győzelemre készülnek, de mi nem szeretnénk eljátszani az áldozati bárány szerepét – fogalmazott Mészáros Lajos. – Mindent megteszünk, hogy helytálljunk a nagyon erős, egyszerű elemeket korszerűen játszó, védekezésben igen agreszszív szerb csapat ellen. Nem feltartott kézzel lépünk pályára, s fontos, ha ki is kapunk, akkor is maradjon meg a magyar válogatott tartása.”

Nem tartott a kerettel az olaszok elleni meccset kihagyó Váradi Kornél, aki térdsérüléssel bajlódik, viszont együtt van a fiúkkal a válogatott orvosa, dr. Téglássy György, aki megérkezett Pekingből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik